Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-03-07 / 10. szám

lelkek elölt is botrányosak lehetnek. Adjatok tehát említett néposztályok, kor- és nembeliek kezébe alkalmas kivonatot. Igy tön már az ős­egyház is ; és az Énekek énekét csupán nősült férfiaknak engedé olvasni. III. Azonban, az isteni igazságot is gyerme­kileg ne féltsétek. Igaz, hogy a' biblia szabad használata majd mindenütt megingatja a' bevett bitvallásokat, új és szabadabb nézeteket állítva fel; igaz, hogy nagy kincs rejlik azon tanok har­móniájában, miket egy fözsinat állít meg, mint el­lensúlyt, az emberi viszketeges ész merényei el­len; a' tekintély is jótékonyan hat az emberiségre, és megóv azon bajtól, melly a' már többé nem hitt hitvallásokból ered : ámde az is igaz, hogy a' tudomány és fölvilágosodás folyama feltartóztat­hatlan; és jőnek idők, midőn már a' tekintély fegyvereivel harczolni nem lehet. Ugyan valljá­tok meg, ki merné ezt tenni egy Eicborn, Semm­ler, Planck, Ammon, Stoltz, Paulus, Carové és mások ellen ? IV. Mindenek fölött e' regény világban tegyé­tek, hogy a' még el nem romlott ifjúság kelle­mes olvasmányát találja fel a' szent könyvekben. Ezt teszik az angolok, kiknél még a' hölgyek asz­talán is ott áll az életkönyv mindennapi haszná­latra. És minket szárazföldieket még a' közép­korbeli némelly főzsinatok végzései is e1 részben megszégyenítnek, mellyek a' biblia tanulmányát megrendelik. Olvassátok meg csak a' Cabilloni, 813, Nagy Károly által tartott 2-ik concilium 3-ik kánonját, ') és aztán ismerjétek meg e' bib­liátlan kor profán szellemét. A' mult században is igy inté híveit a' párnélküli Ganganelli pápa, ezen elveket nyilvánítva : „Azon könyv, mellyet mindenkinek kicsiny vagy nagy könyvtárában elöl kell helyezni, a' biblia ; mert nincs más bi­bliája a' népnek, más a' királyoknak. Királyok és népek ugyanazon szent könyv változatlan sza­bályai szerint ítéltetnek meg : mert az Ur törvé­nye örökké megmarad." És ezeknek megfontolása után, kicsoda im­már olly merész tagadni, hogy a' biblia nem-hasz­nálata csaknem mindenült tudatlanságot , ba­bonát s erkölcstelenséget vont maga után, mint leáldozó nap sötétséget : a' szentírás bölcs hasz­nálatában pedig mindenha életkútfö rejlik, — és ennek fényénél láthatni egyedül üdvös vi­lágot ? Hetényi János. 0 Oportet, ut sicut dominus imperátor Carolus vir singu­laris mansvetudinis , foriitudinis, prudentiae, justitiae et temperantiae praecepit, ut episcopi Scholas instituant, in quibus et literaria solertia disciplioae et sacrae scri­pturae documenta discantur; et tales ibi erudiantur, quibus merito dicatur a domino : Vos estis sal etc. I s k o 1 a-ü g jt fskola-léfeffesttés. ') (Organisatio) 1. §. Az iskolák feladata egyetemesen. Az iskolák föladata: tárgyak vagy határozot­tan tanulmányok által a' gyermek szendergő te­hetségeit^' testieket ugy, mint lelkieket, a'lelkiek közöl az értelmit, erkölcsit és ízlésit, czélszerü hatás által ébreszteni és fejteni. Miután a* tehet­ségek fölébredtek és fejtésnek indultak, szükség a' tehetségeket, azért, hogy majdan önmunkások legyenek, erősíteni, végre a'fölébresztett és erő­sített tehetségeket önmunkdsságra is kell emelni. Az iskolák föladata tehát röviden: a' tantárgyak általi tehetségfejlés, erősítés és önmunkásítás. Miként mára' tehetségek müvelése körül fejtöleg, erősítőleg és önmunkásítólag forgolódunk: ak­ként áll elő az iskolák 3 nagy fokozata : ') Ezen iskolalétegesitési-terv, miként értesülve vagyok, a' dunamelléki fötiszteletü egyházkerület igazgatóságának megbízásából Íratott; igy egy lépéssel ez által is közelebb jutánk a' népnövelés nagy eszméje kiviteléhez. Illő is, hogy e1 tekintetben valahára a' sükertelen ábrándozások alomor­szágából a'való hónába, a' szemlelödés kopár teréről a' gyakorlat virányos rónáira , a"1 pium desideriumok sóvárgó küszöbéről a' tény dolgozó műhelyébe lépjünk ; mert a1 nép­iskolák nevén kivül nem adatolt más név, melly által lehessen népünknek e1 haza földén üdvözülnie. Valóban ! népünk üdve rejlik e1 névben : ugyanazért a1 f. t egyház e1 részbeni gon­doskodása igen is korszerű és szükséges vala. A1 népnövelés eszméje mag, melly idővel fává magasúl, és e' fa az éhezőnek gyümölcsöt, a1 fáradtnak terepély lombja alalt nyughelyet ajánl; bástya, mellynek erős falain a' tudat­lan előítélet nyila, a'babona kísértetének ijesztő fegyvere eltompul; őrangyal, melly szelíden nyújtja karját a1 lelki ho­mály pusztáján tebolygónak, hogy öt az iarazság biztos ösvé­nyére vezérelje. Jelen tanterv Szönyi úr praeparandiájának szüksé­ges kiegészítő részéül tekinthető. Az tanítókat képez, ez a* kiképzett tanítók kezébe adja a'növendéket, ajtót nyit a'gya­korlati térhez, 's a' szoros értelemben vett tanítási eljárás ,,hogyan"-ját mutatja fel, minél fogva a' szakérlök figyelmét mindkettő egyiránt igényli. Amaz harczát maholnap meg­harczolandja, ez még csatának megy elébe. Maga a1 tervező úr által felszólittstván : „én is kisér­ném e1 tervet jegyzeteimmel" : e' felhívásnak örömest en­gedtem két okból. Elsö az, hogy az ügy közérdekű levén, illő, hogy többek által vitassék meg, mert több szem jobban lát; második, hogy ez által alkalmam nyilik e1 szent ügy föl­débe addig is, mig a'népiskolák új alakot öltenének, néhány — talán — sükeres magot vethetnem. E' felhívás következ­tében történt, hogy nézeteim a' tanterv szövegével együtt, nem külÖD egészben jelennek meg. Előleges értesítésül kije­lentem, miként a' tanterv azon részére nézve, mellyet nem érintek, Sz.-vel kezet fogok, 's leginkább a' tanmód lesz a* válút, mellynél nézeteim szerzőéitől eltérnek, "s az ezek nyo­mán valamelly tanulmány-tárgyhoz ragasztolt jegyzetek nagy részben mind az elemi, mind a-1 reáliskolákra kiterjednek. Szeretve tisztelt barátom W. J úr pedig — ki engem véle­ményadásra felhívott, — felhívott pedig, ugy hiszem, nem azért, hogy vele ugyanazon húrt pengessem, hanem hogy neki se­cundáljak : megbocsát nekem , ha hangjaim az ö ténorátöl — külön hanglajtorján — terz, majd quint távolban állaná­nak , mivel csak igy fogainzhatik meg az ő elölte legkedvesb öszhangzat (accord), a1 „n é p i s k o 1 a." Károlyi István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom