Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1847-02-28 / 9. szám
akképen megváltoztatni javaslá : „Lelkitanítóját minden gyülekezet szabadon választja magának, de mindenkor a9 superintendens ellenörködése mellett, olly formán, hogy a' választó gyülekezet azoknak neveit, kik közöl magának papot választani kiván, ös i7/efo esperes által a9 superintendens elébe terjeszti, superintendens pedig azokat, ha csak különben megválaszthatok, kijelelni tartozik, de azonkívül joga van a9 folyamodó gyülekezeteknek másokat is ajánlhatni. — Megválasztható pedig minden a1 lelkitanítói hivatalba felavatott egyén, kivéve, ha kánonicus hibában volna , 's minden papjelelt, ki azonban, mielőtt a' meghívást elfogadná, tartozik magát a fölebb leirt módon felavattatni Valamint tehát bold. Kis János superintendens úr utasításában, ugy ezen választmányilag kidolgozott javallatban a' szab. kir. városi conventekröl említés nem tétetett, a' mi tanúsítja, hogy mind az 1813-ik évi kerületi gyűlés, mind a' tisztelt választmány, a' városi gyülekezeteknek választásukbani gyakorlatát megváltoztatni sem jogosnak, sem szükségesnek nem tartotta. Ezen választmányilag kidolgozott superintendentialis utasítási javallat ugyanezen 1846-ik évi május 6-án tartatott kerületi gyűlésben kinyomatni és köröztetni rendeltetvén, ez, nevezetesen a' fenérintett pontot illetőleg, a' gyülekezetek által minden észrevétel nélkül elfogadtatott, a1 mi abból is világos, mivel az 1846-ik évi aug. 6-án Győrött tartatott kerületi gyűlésben, midőn ezen utasítási javallat tárgyaltatott, ez iránt a' gyülekezetek részéről semmi kifogás nem tétetett. Csak t. D. győri lelkész úr kérdésére : hogy a' szab. kir. városi gyülekezetek, mellyek az esperességekhez nem tartoznak,'s ez uton nem járhatnak, szabad önkényük szerint választhatják-e lelkészeiket ? az egész ügy olly szomorú fordulatot vett, 's nem tekinietvén a* gyülekezeteknek az illető javallatbani megegyezésük, figyelembe nem vétetvén a' soproni gyülekezet követeinek ellenmondása, határoztatott: „hogy mivel az evangélikus anyaszentegyházban az egyenlőség törvénye szolgál minden rendnek alapul, kebelében kiváltságosnak létezni nem szabad : azért midőn a9 megyebeli gyülekezetek kívánságaikat az esperes által közvetve terjesztik fel a9 superintendensnek, a9 városi gyülekezetek ezt közvetlen magok teszik's ezen határozat értelmében a' gyülekezetek által már elfogadott superintendentialis utasítás, a' városi gyülekezetek jogainak nevezetes csorbításával, megváltoztatott. Távol legyen tőlem azt kívánni, hogy a' kerületi gyűléseken semmi tárgyat elintézni ne lehessen, ha csak előbb a1 kerületben nem köröztetett; mert ez által az igazgatás felette nehezíttetnék : de méltán kérdem, szabad-e olly javallaton, melly a' kerületben véleményadás végett köröztetett, és melly a' gyülekezetek által, iránta észrevétel nem levén, elfogadtatott, olly lényeges — mások jogait tetemesen sértő változást tenni T A' soproni convent megtudván ezen határozatot, a' legközelebbi, Pápán, oct. 6-án 1946. tartatott kerületi gyűlésen eddig gyakorlott szabadválasztásijogát fentartván, a' fentebbi, reája nézve olly súlyos határozat ellen ünnepélyes óvását beadta, melly azonban egyéb tárgyak halmazata és az idő rövidsége miatt tárgyalás alá nem vétetett, és igy ezen ügy még tökéletesen befejezettnek nem tekinthető. Ezekből tehát, meggyőződésem szerint, világos, hogy a' pápai kerületi gyűlés a' fentebbi határozat hozatalára sem a' soproni, sem egyházkerületünk többi gyülekezetei irányában feljogosítva nem vala; a' soproni gyülekezet irányában nem, mert, a' mint fölebb érintve vagyon, ez által azon kölcsönös viszony, melly ezen gyülekezet és a' kerület között egyezés utján és a' n. mgu kormányszék által megállapíttatott, — egyoldalú— lag megváltoztatott; — a' többi gyülekezetek irányában pedig azért nem, mert egy köröztetett 9 & általuk észrevétel nélkül elfogadott javallat lényegesen módosíttatott; és azért, midőn a' soproni convent ezen változtatásnak ellent-mondott, és az eddigi viszonyt fentartatni kivánta ; midőn jogaihoz ragaszkodva, papválasztásában az eddig századok óta gyakorlott módon eljárt, egyebet nem tett, mint mire jogaivódelmében feljogosítva vala, 's azért ez esetben engedetlenségröl vagy ellen-szegülésről, miről Nyiltfy Őt vádolja, szó sem lehet. De Nyiltfy által említett azon körülményből, hogy a'soproni convent követei a'superintendentialis utasítást aláírták, semmi káros következtetést a' soproni conventre nézve húzni nem lehet; mert valamint az illető követek tiszta-lelkü egyéniségükről feltenni nem lehet, hogy ők ezen aláírás által a' conventnek ezen utasításbani megegyezését kijelenteni akarták volna: ugy azt más részről, ellenkező utasításuk levén, annak ellenére nem is tehették. A' mi főtiszt, superintendens urnák ez ügybeni eljárását illeti, ki, midőn a'soproni gyülekezet századok óta háborítlanul gyakorlott jogaihoz ragaszkodva, dec. 6-án 1846. új lelkészét a' kijelöltek fölterjesztése nélkül megválasztotta, be nem várván a' kerületi gyűlésnek eziránti további intézkedéseit, és elmellőzvén az egyházi hatóságokat, világi hatalomkarért folyamodott, — elég legyen annak megbirálására három adatot felhoznom, t. i. 1-ör: Főtiszt, superintendens úr utasításának az egyházi fenyíték kezeléséről szóló 5-ik pontját, melly azt rendeli: hogy minden fontosabb ügyeket, mellyeket szelídség 's főpapi tekintélye által el nem intézhet, a' kerületi gyűlés„ 's illetőleg egyházi törvényszék elébe térjeszszen* 2-or. Ugyanezen utasítás ,,a' superintendensnekaz anyaszentegyház 's annak elöjáróivali viszo-9 *