Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-02-08 / 6. szám

hátha aztán rád bíznák a* fűtést és parázst és a' gesztenyét, mit fognál tenni? Megmondom. Üssetek, de hallgassatok meg! Szabályul tenném , hogy a9

hivatalára nézve legidösb püspök a9

főfelügyelővel az elnökségben osztozzék. Ez volna a' legártatlanabb mód, mellybe a' világiaknak beleegyezni, mellyel a' papoknak megelégedni nagyon tanácsos volna. Ha ez el nem fogadtatnék, tervezném a' következőt: 1. §. Az egyetemes felügyelői hivatalnak egy külön személyre ruháztatása, mélt. gr. Zay Kár. úr halála (kit azonban Isten sokáig éltessen!) vagy lemondása esetében eltöröltnek nyilváníttatik. 2. §. Helyette az egyetemes gyűlésekben a1 hivatalra nézve legidösb kerületi felügyelő és püspök elnöklendenek. u. §. Gyűlésen kivül az egyház folyó ügyeinek vitele egy, mind a' négy kerület által kinevezett, kevés számú tagokból alakítandó 's világos és meghatárzott utasítás szerint működő középponti választmányra bizatandó, mellynek elnökei az egyet, gyűlésen elnöklő vének, vagy azok által egyes vagy minden esetre szabadon kinevezett (vagy az egyetemes gyűlés, vagy maguk a' választmány tagjai által választolt) helyettes elnökök. Ha a' választmány munkálatát vagy megelőzni akarnám, vagy azon kilátásom nem volna, hogy e' tárgyra ugy is még vissza kell előbb-utóbb térnünk, bővebben fejtegethetném az okokat, melylyek ezen indítványra bírtak. Annyit mondhatok, hogy indítványom nem egyéb, mint az 1824-diki tervnek kiegészítése, az abban kimondott dualismus elve szerint, mellyet kiváltképen a' béke kedveért, kívántam pártolni, és azért, mert ha azt elvetjük, az egész tervet semmivé tesszük. Mert meg vagyok győződve, hogy a' kettős elnökség, bár megengedem, hogy tisztán evangyélmi szempontból indulva, a' próbát bajjal állja ki, annyira összeforrott históriai fejlődésével egyházunknak, hogy tőle megválnunk tetemes rázkódás 's Ián veszély nélkül nem lehel. Ha elv gyanánt ennyi mondatik: Minden egyházi gyűlésben, a' községitől kezdve az egyetemesig, egy világi 's egy papi személy viendik az elnökséget, a' czél is érve lesz 's a' beke is fentartva. De ha elv gyanánt ezt fejezzük ki: Minden egyházi gyűlésben, a9

községitől kezdve az egyetemesig, csak egy személy vigye az elnökséget; meglehet, hogy apostoliabban intézkeüénk, de békítöleg csakugyan nem. Mert épen ez által fognánk megörökíteni az egyházban amaz örökre kiküszöbölendő különséget és harezot a* világiak és egyháziak között; a' mennyiben aztán mindenik párt a'maga emberét szeretné az elnöki székbe behelyezni. — Én tehát részemről az első elv mellett nyilatkoznám. — A' mi az egyetemes felügyelőség eltörlését illeti, erre többek közt kivált képen mélt. gr. Zay Ií. úr és mindnyájunk kedvencz eszméje az unió hozott. Ugyanis, ha azt, mint én hiszem, az egyházszerkezeten ksll kezdenünk, nagyon könnyen kivihetőnek tartom, hogy mit felebb négy kerületről mondtam, nyolezra is alkalmazhassam 's a* négy-négy kerület középponti választmányaiból egy választmánynyá olvadandó gyűlés élére az egyik részről világi, a' másikról egyházi elnököt ültessek. De azt nem látom, hogyan kényszerítendjük arra reform, atyánkfiait, hogy ők is részükről egy egyetemes felügyelőt válasszanak, 's ha választanának is, eo ipso az egyházi és világi elemből alakult dualismus megsemmisíttetnék,'s végre is egyetemes püspökökről kellene gondoskodnunk. 'S bár mi kedvencz eszmének lássék is ez sokaknál, sőt bizonyos szempontokból helyeselhetőnek is, én részemről inkább a' mellett maradnék, hogy semmi generális, felügyelő épen olly kevéssé, mint püspök. Entia absque necessitate non sunt multiplicanda. — De van még ennél tán nyomosabb okom is, t. i. az, hogy én olt, hol 365 nap közöl csak két napig ül össze az egyház, 363 napig az egyház folyó ügyeinek vitelét nem biznám egy emberre, ha ez mindjárt Luther vagy Melanchton maga volna is. Vegyük a' dolgot gyakorlatilag. Minden társulat 's igy minden egyház kebelében is gyakran fordulnak elő olly esetek, mellyeknek eldöntése halasztást nem szenved, melly ha igy vagy ugy döntetik el, conpromíttálhatja az egész egyházat. Én tehát, már akár hogyan dőljön el az egyetemes gyűlés rendezése, a'főfelügyelőt e'patriarchátlan 's férfias öntudatra ébredett korban, ama fenebb érintett középponti választmány által vagy támogatni, vagy épen nélkülözhetővé óhajtanám tetetni. Tegyük, hogy nem az utolsó, hanem az első fogadtatik el, mi nyereség magára a' főfelügyelőre nézve, hogy tetteit az egyház bizodalma által választott férfiak tanácsa szerint intézvén el, leggonoszb esetben a' felelelterhet ezek is segítik hordozni; mi nyereség az egyházra nézve, hogy az intézkedések azok tanácsából erednek, kiket ő maga ültetett a' tanácsba; mi nyereség az egyesre nézve, hogy ez állandó központi tanácsot mindig meglelheti, míg az egy felügyelőt tán nem, vagy nehezebben. Erről sokat lehetne mondani.Ellenben mi keserves állapot lehet az mind felügyelőre, mind egyházra nézve, ha amaz bona üde olly tettet követett el, mellynek helyeslete által az egyház szenved, mert a' telt reá nézve káros, roszalása által pedig ismét szenved, a1 mennyiben saját felügyelője ellen kelt nyilatkoznia. A' mi pedig mindig bajos, mert a' főben meg van gyalázva az egész test. Itt természetesen sok függ az egyéniségektől, *s lehetnek esetek, hogy az egyéniség több üdvét fejt ki, mint bármelly tanács, — de állhalván az ellenkező is (Phaedr. I. 1. f. 2.} minden esetre jó, az egyéniség terére nem vinni kizárólag az illy kérdéseket. Az egyetemes gyűlés elrendezésének egyéb pontjairól itt felesleges volna szólani.