Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-12-20 / 51. szám

lönben áll az, hogy ignoli nuüa cupido, mire a' keresztyén lelkesüléssel párosult gyónás és úrvacsorázás, a veszélyek tüzes ostromai között is mindenkor rendületlenül megállott ősatyáink példája szerint, kik fontosabb vállalatok végrehajtásánál szint e1

nyomon jártak , csakugyan kétségbevonhatatlan szer. Sietünk tehát e' czélszerü ős keresztyén szokásban, atyánkfiai nógrádiak! mi tót-komlósiak is osztakozni veletek azzal a' különbséggel, hogy mire ti csak kis felföldhöz szabott templomokban gyóntok, mi nagyszerű templomhoz szokott tót-kornlósiak, ezt egy nagy, és mindnyájunktól forrón szeretett templomban akarjuk tenni, mellynek neve; Haza. Gyónjuk tehát, valamint egyfelől az eddigi, egyes keblekben lappangva rejlő gyanú további gyökeres megszüntetésének, ugy másfelől az evangyéliom és hazai törvények diadala teljes méltánylatának jeléül, gyónjuk pedig őszintén, leplezetlenül neked édes Ilaza: 1) Hogy mi tót-komlósi ág. h. ev. lelkipásztorok és tanítók a' honi nyelvet illetőleg e' részben egészen a'tör vény szabta határokon belől működünk; mert ha elfogadjuk azt, mit drága megváltónk Máté ev. 22, 21. Pál ap. Róm. 13, 1. Péter ap. k. 1 Z. 2, 13. 14. 15. 16. 17. ír, 'g mit ev. keresztyén létünkre el nem fogadnunk mostani vallásos létünknek tettleges megtagadása nélkül teljes lehetetlenség: akkor minden esetre ezt is, mint szinte felső hatalmassági üdvös rendelvényt, el kell fogadnunk, különben sajátunkká tennők e' sz. igéket: Máté ev. 7, 21. Máté ev. 15, 8. Hogy pedig e' részben jól megértessünk, egyszer mindenkorra nyíltan, határozottan kijelentjük, hogy mi az élő honi nyelvet a1

holt latinnak utódjául tekintjük, következőleg mint utódot épen aion jogokban és elsőségekben is kívánjuk részeltetni, mellyben a' latin ez előtt részesült. A' latin, mint tudjuk, első szerepet játszott minden polgári törvényszékeknél, ugy szinte a'nyilvános oktatás körül (ide nem értve az elemit, mellynek azért, mint tudjuk, szinte jócskán jutott helylyel- helylyel belőle) a'nélkül, hogy veszélyeztetve látta volna magát a' tót, német, 'stb. nemzetiség mellette. Mi tehát a' latin lehetett ez előtt, az illető felek természetadta jogainak sértése nélkül: ugy hisszük, hogy az a' magyar is lehet, melly szint azon a' téren működik, és szint azon kedvezményeknek örvend (mert hiszen csak nem boszorkány tán az a' magyar nyelv, hogy elevenen elkárhoztathatna valakit, csak nagyító üvegen ne nézzünk mindent), főleg, ha jól meggondoljuk, hogy e' nyelv napról-napra óriás léptekkel halad, azonban haladás: jelleménél fogva felkentjei sem olly türelmetlenek többé, mint némellyek közülök (fájdalommal legyen mondva!)eleinte itt-ott mutatkoztak, vagy pedig mint egy szerencsétlen túlbuzgó tótpárt mutatkozik jelenleg, melly, megilletödésünkre legyen mondva nekünk, ellenkezőleg gondolkozó tótajku ev. lelkipásztoroknak és tanítóknak, rontani akar ott, hol nem épített. Egyébiránt midőn a'magyar nyelvnek, mint a'latin utódjának, e' részbeni elsőségét akarjuk részünkről kijelenteni hazánkban: koránsem akarjuk kimondani ez által azt, hogy már a' latint végképen feleslegesnek nyilvánítsuk, felejtsük 's megvessük.. Ments Isten ! mig a' tudomány és műveltség élni, virágozni fog: élni kell addig a'latin nyelvnek is, 's ámbár örömest megengedjük azt, hogy ezeknek utána kevesebben fognak latinul beszélni, mint eddig; de azt is hozzá tesszük, hogy az a' kevés jobb leend az eddigi száraz és sokszor boszantó konyhaiságnál, miután egyenesen az eredeti kútfőkből, nem pedig csak az amollyan gondolom szerint összeférczelt stúdiumokból, vagy egymássali társalgásból fog meríttetni. Gyónásunknak második czikke oda megy ki: 2) Hogy mi békés- vagy is tót-komlósi ág. h. ev. lelkipásztorok és tanítók az elemi és kathedrai oktatás körül tótajku egyházunkban egyedül és kizárólag csak a1

népszerű bibliai nyelvet akarjuk használni, mivel szívünkben lelkünkben, megvagyunk győződve a1

felöl, hogy ez a' szende, csínos, népszerű, valódi vallásosságot lehelő,, nyájasan boldogító, sok jeles tótágazatu keresztyén hitsorsosokat, kiknek elődeik a'reformátzióról különösen érdemesítették magukat, mint teszem a' cseh és morva testvéreinket velünk együtt szárnyai alá kegyesen fogadó 's átkaroló^ három század óta egyházunkban teljesen meghonosodott, 's mintegy Isten szájából kifolyt nyelv,, protestáns hitvallásunkkal, mellynek nálunk tótajku evangyelmiaknál burkát képezi, annyira öszszeforrt, hogy tőle eltérni majdnem annyit jelentene, mint protestáns létünket nálunk tótajkuaknál veszélyeztetni, az eddig közlünk és külföldi testvéreink közt fenálló barátságos viszonyokat széttépni, a" kedvesen fejlő tót literaturának kies mezejét ízetlen csatangolásokkal elözönleni, a' jámbor, vallásához kiváltképen holtig ragaszkodó tót köznépet tűnődésbe, kétkedésbe ejteni, végre a* í felzaklatott indulatoknak dühös kitörésére bírni, j a' mint már itt-ott valósággal is mutatkoznak e* részben némi kedvetlenségek. Nem tartunk tehát az eddig mondottaknak következtében azokkal, kik azt állítják, hogy a' most némelly túlbuzgó atyafiak által felkapott darabos lót nyel vág mintegy a' népnek szivéből fakadt; mert hogy ez nem igaz, élő példa erre mindjárt, alföldi népünk, melly e'torzképtöl kevés kivétellel borzadásig iszonyodik, a' mennyiből egy az, hogy nem érti jól, más az, hogy irmodorával sem barátkozhatik meg. Ez hát csak Liptóhoz ésTrencsinhez alkalmaztatva lehet, ha lehet némileg igazQ Úgyde mondhatja-e észszerüleg valaki, hogy a" liptói ós trencsényi tótság már az összes magyarországi tótságot képezi, mellyhez neki minden előleges egyezkedés nélkül is némi kiváltságos