Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-08-30 / 35. szám

ház óhajtja, ez eltagadhatlan tény; az e' részben készített javaslat, a' mint tudom, részvéttel fogadtatott 's örvendett neki minden ember, hogy taglalása, pótolása, javítása, módosítása által 'stb. igen sok felett tisztába jövendünk; ezen javaslat illy szándékkal illy czél elérése végett készült. Én tehát, szelíden szólva, igen lovagiatlan eljárásnak tartom, ezen javaslatot azzal gyanúsítani akarni, hogy az felforgatja az egyes egyházak nyugalmát, hogy az nem mostanra való; hogy ha lehetne, el kellene halasztani 's ugy intézkedni, hogy relegatur ad calendas graecas. 'S ki feszegette mindezt Iegtüzesebben? Tiszának világi követe, becsületes, derék férfiú, kinek nevéhez tiszteletet és hálát csatol e' militans egyház, felöle szerzett szép érdemeiért: de a' ki egy adag hiradósdiságot látszik gyanítni minden ev. papban. Csak kétszer pirultam a'gyűlések folyta alatt: először, midőn azt kelle hallanom, hogy a'tiszai követ ur ezen hiradósdiságot meglehetős fályoltalanul szórta fejeinkre 's társai az ugy nevezett idearum communicatio által kezet látszottak fogni vele; másodszor pedig midőn a'javaslat feletti vélemények siettetése 's központosítása végett választmányok kinevezése indítványoztatnék általam : azt kellett — miről lelkem soha nem álmodott, sőt csak álmodnia is bűnnek tartja vala— nemcsak sejtenem, de ipsis manibus palpálnom, hogy ugyanazon urak e' legjobb szándékú indítványt oda magyarázák, mintha vele a' nyilvános tárgyalás teréről akartam volna a' javaslatot leszorítani 's azt mintegy suttomban csúsztatni be az egyházba. A' pirulásnak vége van 's elfeledve minden; mert végre is nem tagadhatom, hogy a' szempontok különbözők lehetnek, 's nem kívánható, hogy mindnyájan ugyanazon szempontra helyezzük magunkat. De alásan kérem az említett urakat, a'Krisztus nevében, mellyben egyersmind testvérek is vagyunk, kövessenek el mindent a' javaslat javítása körül, és a1

mivel helyén kivül begyeskedöleg fenyegetőztenek, hogy majd ök is ott lesznek! arra kérjük, hogy igen is legyenek ott, mert hisz az ügy közös és mindnyájunké ; szóljanak, vívjanak, hogy az, mi ama javaslatban egyházunkra nézve ártalmas lehetne, elmaradjon, a' mi üdvös, életbe lépjen; szóval: kövessenek el mindent, kivévén azt, mit ez úttal követtek el, a' javaslat gyanúsítását és procrastinatióját. Hisz ki tapasztala azt jobban és többször, mint ők, mennyire fáj, ha az aljas gyanúnak áldozataivá kell lennünk, noha keblünket tisztának érezzük. Ha pedig gyanúsítanak, adják okát gyanujoknak, hogy szemeik közé nézhessünk; mert tisztelet és becsület, ha az ember becsületesen fárad becsületes ügyben, elismerést sem várva, sem keresve, 's végre is gálád szándék gyanújával hunyorgatnak feléje, az, urak, Istenemre mondom, igen igen fáj. Ez úttal a' fájásnál állapodunk meg, másszor, ha kell, fel is jajdulunk utána. Mik történtek a' gyűlésen kivül a' barátságos conferentiákban, arról, ha Isten éltet, a* jövő alkalommal. Székács József. Árnyrajz a' ref. népiskolák, kertből, Mondá egykor Seneca barátjának: „szólj, hogy lássalak" azért szólunk mi is, hogy megláttassunk ; mert a' beteget nyögéséről, a' madarat hangjáról lehet megismerni. Protasisul ennyit. Hogy népiskoláinkról egyházi lapjainkban olly gyér közleményeket olvasunk, hogy azokat a' kérges szívű elfogultság's a'ránczos képű stabilismus olly torzalakban tünteti föl, két alapokát hiszem, első: mert a' tárgy fanyar, második: mert népiskoláink állapotával a' világ csaknem ismeretlen, pedig ignoti nulla cupido. Számtalan a' panasz falusi iskoláink elaljasodása, a' szemrehányás tanítóink lelki szegénysége, 's a* jeremiádok népnevelésünk félszegsége felett. Ki ne emlékeznék vissza a' szenvedelmes megtámadásokra, mellyekkel e' lapban olly gyakran talál— kozánk? Ki feledte el a' nógrádi „többen" urak repressaliáit, a* beregi egyházmegye két koripheusának korszerűtlen dictaturáit, a' szentpéteri iskolát megrovó Budapesti Híradó nyegle literátorának balságait, nem rég e' lap szeletén torzsalkodó „erényi atya" éles gúnyait?? kik a* nélkül, hogy illő figyelembe vennék a' körülményeket, mellyekbe iskoláink és tanítóink a'kénytelenség által helyezvék, a* divatszerü „dat veniam corvis, vexat censura columbam" modor mellett pelengérre állítják a* jámborságot,'s fogékonyabb egyéneinket visszariasztják azon pályától, melly eszméjében dicső, de gyakorlatában sivár és hálátlan ! Hogy a'népnevelök és neveldéknem felelnek meg hivatásuknak, ki tagadná ? csak az a' bajunk, hogy a' hiba alapját nem ott keressük, a' hol kellene. Nem az iskolákban van a' hiba, hanem a' mi lelki szemeinkben és szivünkben. 'S mi a* helytt, hogy radicalis gyógyszert keresnénk, az *) Sokáig gondolkodám, kiadjam-e ezen czikket, melly yalami új és eddig nem hallott dolgokat nem igen foglal magában , de melly előttem mégis érdekesnek látszott. Gondolkodtam ezen érdek oka felöl is, mellyet végre abban véltem rejleni, hogy minden, mit Dajka úr mond, olly őszintén hangzik, miszerint kételkednünk nem lehet, hogy szavai szive kellő közepéből buzogtak föl és vegyültenek a1

lúdtoll nedvei közé. Szavai keresettek ugyan sok helyütt, de érzelmei nem. Ha szabad volna értekezése czímét változtatnom, igy keresztelném el: Stoszgebet eines Schullehrers! Minthogy pedig alig fognánk jobban kitanulhatni az emberek bajait, mint ha az éghez bocsátott imáikat hallanók ; kiadandónak véltem e1

stoszgebetszerü czikkecskét, hogy olvasásánál érezzék az illetők, az iskolatanitók szív fájdalmait, vágyait, reményeit és kétségbeesését, és flastrom felöl gondoskodjanak. S z 6 r k.