Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-08-30 / 35. szám

alatt jócskán tanulhattunk tölök, midőn a1 vallási új törvényt taglalák; midőn villogni iátók homlokaikon a1

lelkesedés szent tüzét, és bátorságuk lángjai rokonlángokat ébresztettek kebleinkben; midőn kénytelenek valánk helyt adni kebleinkben azon meggyőződésnek, hogy akár tekintettük legyen számukat, akár tehetségeiket, akár részvétükét, azon dicsőült apák méltó ívadékaira ismerénk bennök, kik egyházukért áldozni tudtanak. Ha mit itt sajnálnunk lehet, az, hogy sokan vannak világi uraink között, kikre gyűléseink és igy ügyeink tekintetében is, szóról szóra rájok illenek bölcs Sirachnak (44,9) ama szavai: Vannak ollyak is , kikről nincsen emlékezet, kik elvesztenek, mintha nem voltanak volna, és voltak ollyanok, mintha nem voltanák volna, és az ő fiaik is ő utánoh ollyanok voltanak. Mért, hogy nem csatlakoznak a' többi munkásokhoz, kivált midőn a'gyűlés helyétől alig választja el őket egy hajóhíd ? Tréfa a* mi tréfa, de ez csakugyan nagy részvétlenség! 3) Hogy azon kapcsok sem olly vásott tágasak, mellyek dunántúlt a' többi kerületekhez csatolják. Nem értettük egymást, ez az egész. A' kölcsönös felvilágosítás megkezdődött 's azon szelíden bölcs és nemesen tüzes követek, kik az idén dunántúlt képviselék, bizton reméljük, folytatni fogják a' testvérülést. E' kilátásért kezeskedendik a' püspökválasztás is, melly akármellyikét ültesse az elnöki székbe a' két férfinak, dunántúlnak nem kevesebbé lesz oka az örvendezésre, mint az egyetemes egyháznak magának. Itt, si licet exemplis in parvo grandibus uti, csak Luther és Melanchton közt lehet a' választás, 's a' minden külső befolyástól mentes kéz is, kétkedve ejti el a' szavazó golyót. Én legalább, midőn képzetemben szavazatomat valék már vagy egyiknek vagy másiknak adandó, a' mint vagy egyikre vagy másikra gondolék, akként jutottak Aeschylos szavai eszembe: Toi(jíde (flOTt, TlG '^V^^t'jOkTCCt', Tiv avTLxá%bi rtjj^e; rtq (f £Q£yyvog. Végre is a1

szavazást feledve, csak váltig Aeschylos szavait dudolgatám. Azt nem is említem, hogy az annyiszor vádolt dunántúltói bizony mi is tanulhatunk egyet 's mást, például, hogyan kelljen az egyház jövendő lelkioktatóit hittani első pályájoktól kezdve lelkismeretes figyelemmel kisérni mind ama napig, mellyen Krisztus nyájának legeltetése bizatik reájok. Örömmel tapasztalók továbbá 4) Hogy a' már magában keserű dolgokat nem tesszük többé az előadási modor által még keserűbbekké. Ugyanis két intézményt, melly az egyházra nézve sérelmesnek tartatott, nem merő tudomás, hanem ahoz leendő alkalmazkodás végett hirdetvén ki az elnökök, midÖtt ézen eljárás el tévesztettnek 's jövendőre tóegszünteíendórtek nyilatkoztatnék, ez ugy adatott elő, hogy a' kímélet határai szorosan megtartatának mindenütt. Ennek igy kell tovább is maradnia 's legfölebb akkor szabadna a4

megrovásnak keményebb hangon történnie, ha szántszándékos sértése forogna fen az utasításnak , miről ez úttal szó sem lehetett. Kössük össze a' személyek kíméletével a' botlások iránti kíméletlenséget, 's míg az elnökök örömmel folvtatandják nehéz hivatalaikat, mi a' béke és bizalom utján érjük el a' czélt, mellyet kergetünk. Gondoljuk meg, hogy elnökeink gyakran igen súlyos és kényes helyzetbe hozatnak, ugy, hogy dorgálás vár rájok, ha cselekesznek, dorgálás ha mulasztanak, dorgálás felülről, dorgálás alulról; 's ne vegyük olly igen rosz néven nekik, ha igy nyilatkoznak: én még dorgáltatni is inkább szeretek hitem sorsositól. Történtek egyébiránt e' gyűlések folytában ollyak is, mik tanúságai annak, hogy az elvonult fergeteg egyes felhői csak épen most vannak búcsúzó félben egünkről, elboritandók igen könnyen azt, ha hogy nem vigyázunk. Midőn t. i. egyik kitűnőbb egyházi férfiú, a' láthatár legszélső görbületén tornyosuló vihart pillanta meg, mellyet mi mindnyájan távozó, a* láthatár alá merülő viharnak tartánk, ö ellenben közelgő, egünkre újra felmerülni akarónak véle, ritka szónoki lehetséggelkéré a'gyűlésieket, hogy e' vihart ne költsék fel ismét, hanem a' béke, szeretet, testvéri egyetértés felhőtlen egét őrizzék meg felettünk: ugyan mi is történt ? Történt először az, hogy egytül egyig mindnyájan meggyőződve valánk sziveinkben, miként a' tisztelt szónok úr senkit sérteni nem akart; hanem békeangyalként lépni fel közöttünk, noha a' vihar képzelt közelgése kissé tán kelleténél ösztönzőbb és sarkantyuzóbb szavak használatára birhatá, mi a' múltnak emlékezete 's a' jövendő kétessége miatt, könnyen megbocsátható. Történt másodszor az, hogy ezen meggyőződés ellenére is, a1

szót emelt kardos atyafiak el nem vihették szivükön, hogy e' jószándéku beszéd commentálásába ne ereszkedjenek 's csak egy találkozott közöttök, ki védőleg szólalt fel mellette. Mennyire parlamentáris vagy nem parlamentáris ezen modor, azt én nem vitatom, mert nem akarok hozzá érteni, de hogy nem a' legőszintébb *s nem a'leggyöngédebb volt e' modor, azt bátor volnék alásan állítani. Alásan, | mondom, mert nem szeretnék vitát gerjeszteni. És még egy adat. Sajnálkozva tapasztalók, | hogy a' tiszai egyháziak 's világiak közötti súrlódások , millyenekről a1

többi három kerületben alig tudunk valamit, annyira kezdenek harapózni, hogy már bebe-haraptak az egyetemes gyűlésbe is. Hagyjátok otthon, szerelmetlen atyafiak! azokat a* híradói súrlódásokat, egyétek meg otthon^ a' mit főztetek 's ne tegyétek fel & mi közöő asztalunkra is. Az egyházszerkezeti javítást az egy-