Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-06-28 / 26. szám

tatnak, hogy azokból utóbb is tanuljanak, és emlé­keztessenek .általuk ama nevezetes napra, mellyen ök a1 Jézusi igaz valláshoz állhatatos hűséget fo­gadtok. Emlékezzék csak mindenikünk arra az időre vissza, mellyben rajta a' confirmatio vég­bevitetett, nemde, ha az jeles ünnepélylyel, a' papnak serkentő és bátorító, érzékeny és elfoglaló beszédével folytattatott, nem édes emlékezést tá­maszt-e bennünk. Én elevenen képzelem most azt az órát, mellyen a' Jézusi, mint egyedül szent­írási üdvezítö vallásra fogadásomat letettem; lá­tom most is papom képén azt az illetődést, mellyet el nem rejthetett; mikor vallástéteiünket kérdé tőlünk, ránk könyes szemekkel nézett 's mikor fejünkre tevén kezét, sorra megáldott bennünket, milly akadozva szólhatott az illetödés miatt; látom most is a' körülem levő hallgatóságot, látom őket szemeikről a' részvét könnyeit számtalanszor le­törölni; látom azt is, hogy tanulótársaim velem együtt a* sírásig megindulva vannak; és a kö­nyek nem apadtak ki szemeimből haza mentem­ben is, még a1 szülei háznál sem, mert abban is, beléptemkor könybeázott szemek néztek rám. Ekkor már megkedveltem én ezt a' dicső prote­stáns vallást, ezt az égnek földre szállott fényes csillagát, ezt a' honi nyelv föntartóját, ezt a' lelki szabadság angyalát , ezt a' szentírás édes gyer­mekét, ezt a' világ legjobbikát. Megszerettem, megkedveltem mind halálig,'s ép azt akarom most is, hogy mind az, ki általam a' mi szent vallásunk szerint először az urvacsorához bocsáttatik, illy erősen az édes könyezés jelével azt megszeresse, annak jelességét jobban megismerje. Mert csak az az ember lehet ez iránt hideg, az lehet kiseb­bítöje, ki ennek tÍ3zta lelkét nem ismeri. Miután tehát confirmatio val hasonlítom össze a' hozzánk áttérőknek fogadtatását: ebből szükséges­képen következik az is, hogy ezt a' dolgot minél egyszerűbbé 's csöndesebbé tenni nem is kell. A' buzgó nyáj mindannyiszor örömkönyekre fakad, hányszor új taggal nevelkedik száma; megis­meri szent vallása igazságát, szépségét, és abban mind-inkább erősödik, hozzá ragaszkodik. A' mi gyülekezeteink a' hazával együtt, eleget busultak már, ideje hogy vigadjanak is. 'S mi lehet nekik egyben nagyobb öröm, mintha igazságos törvény van kezökben, melly nekik sok idő lefolyta után juta részül; mi lehel nagyobb öröm, mintha látják az Úr gyülekezetét szaporodni és a' világosodást terjedni. Azt azonban minden pap megjegyezze ma­gának , hogy az eíFéle szent foglalatosságiban hosszadalmas ne legyen, melly által meguntatná a' szent beszédet. A' hozzánk áttérők confirmálá sakor épen rövidebb lehet, mint a' gyermekek confirmatiójakor, minthogy azok által az ö meg­gyöződésök szerint a' hitvallásra némelly felele­teket tetet vagy csak felesküdteti őket, de terje­delmesen tőlük nem kérdez, mi után őket meg­erősíti feleleteikben és a* sz. vallásban. Az ez alkalomra készült oltár előtti beszéd, az isten­szolgálat végeztével, legyen nagyon csinos és velőkig ható, mellyet mind a1 hozzánk áttért, mind pedig az egész nyáj, nagy lelki kellőmmel hall­gasson, és halálig emlegessen. De többet se tegyünk a' hozzánk áttérők be­fogadásában, mint a' confirmandusok ünnepélyé­ben tenni szoktunk, és ha annyi tiszteletet adunk a' szent dolognak, azzal tartozásunkat fizetjük le neki, és az áttérőknek is, kik olly épületes con­firinatiót meg nem értek. És ennyi kívántatik, de elegendő is. Figyelmező. ^udiité/.etiiiik szabálya az onvét­miatt hivatalukat vesztett egyénekről. (Szó van itt Dnnántúlróli ágost. egyházkerületben.) Nyugintézctünk szabályai nyomtatásban van­nak 1840-töl fogva, 's könyvecske-alakban, minden papnál, káplánnál, professornál, iskolata­nítónál feltalálható. E' könyvecske 6. §. köteles­ségévé teszi minden egyházi hivatalnoknak, hogy a' nyugintézet tökéjéhez évenként fizessen , kü­lönben nyugpénzre ne számoljon, ha már nem szolgálhat. A' 13. §. utolsó pontja pedig az ön­vétsége miatt hivatalától elesett egyént kizárja a' nyügpénzhezi jogából, de özvegyét 's ár­váit nem. Az 1845-ben kiadott, 's nyomtatásban kö­röztetett nyugintézeti szabályok 17. §-ban is az önvétsége miatt hivatalát vesztett egyén egy­szersmind nyugdíját is vesztette, annyi kegyel­messég azonban itt is családja iránt nyilváníttatik, Jiogy ha majd szegény asszony rosz férjed, sze­gény gyermekek rosz apátok meghal: akkor ré­szesültök nyugpénz jótéteményében. Egyházi lapunk 15. számában a' pap- és taní­tógyámolda czikk t. cz. írója is a' bűnös élet miatt hivatalukat vesztett egyénekre kimondja, hogy az intézet jótékonyságát nem igényelhetnék. Látjuk tehát, hogy szánakozás és könyörület­lenség, segítség és irgalmatlanság, jóakarat és keménység van vegyítve nyugintézeti szabályaink közé. — Önvélkesnek pártolója lenni nehéz és sokszor nem is tanácsos; most azonban tollat, emeltem nem annyira mellette, mint az intézet, e' részbeni szabályának igazságos és nem igaz-; ságos rendeletének taglalására. Ugy-e bizony, intézetünk rendszabályai éven­kénti rendes fizetésekre mindnyájunkat kötelez­nek? 's most ugy fizetünk, mint megannyi jók, kik önvigyázásunk mellett állunk meg hivatalunkban 's önvélkességünk miatt egyikünk sem akarja azt elveszteni. Mindazáltal, megtörténhetik, hogy egyik közölünk önhibája miatt hivataláról lesz le­mondani kénytelen, 's ezzel. egyszersmind a' nyugintézetből reménylelt gyámolíttatásról is, ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom