Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-04-12 / 15. szám
egyik ez: valameddig a* tudós iskolák csak az egyház függelékének tekintetendnek, mindaddig köztünk az oktatás 's nyilvános nevelés valóban azon fokra felemelkedni soha nem fog, mellyen azt látni kivánja a' kor szelleme, és mellyre azt az ujabb paedagogica német feleinknél már is állította. De ugy látszik, maga az élet czáfolja ezen elv helytelenségét, mert az egyházi községek nem igen bibelödnek illy tudományos intézetek benső szerkezetével. Ok majd ennek, majd amannak ideiglenesen feltűnő virágzásában gyönyörködnek, 's majd az egyiket, majd a' másikat pártolják, tartósan a1 nyilvános nevelés iránt csekély bizalommal viseltetvén, *s az iskolának életrei hatását nagyon is kevés figyelemre méltatván. A' má?ik említendő elv az, melly, mint látszik, egész hazánkra nehezedik , hogy t. i. felülről jövő minden rendeleteinket, söt saját határozatainkat is csak annyiban szoktuk elfogadni és teljesíteni, a' mennyiben kedvünk telik benne. Így, midőn a' generál convent a* zay-ugróczi dolgozatokat a' kerületeknek ajánlaná, maga igy szól 1842. jegyzökönyvének 6-dik pontjában, 's különösen ennek 2-dik szám alatti határozatában: „hogy az egyes ekklézsiák 's kebelbeli iskolák állítása és szükségeikhez képesti elrendezése szabadságában korlátoltatni nem szándékoztatnak." E' szavakban rejlő elvet és későbben is egyes ekklézsiáknak reservált e' félejogokat ugyancsak használták, a' kik használni akarták, mert az ugyanott 1-sö számban kimondott sanctiót tudtunkkal senki sehol mindeddig végre nem hajtotta. 7. §. Azonban hagyjuk az ingadozó elveket, magában a'3 fokozatú igazgatás organismusában sok az akadály. A' helybeli igazgatóság — vagy a' beligazgatás — mint mondók, szorosan véve az iskolai székre van bízva, azaz, a' felügyelőség, rector és az oktatói kar üléseire. Ennek föhiánya abban rejlik, hogy e' hatóság soha sem tudja, kinek legyen tulajdonkép felelős: a' helybeli conventnek-e, vagy a' kerületi gyűléseknek, vagy végre az egyetemes gyűlésnek? Igy történhetik, hogy az egyes iskolák 's személyek majd a' helybeli convent, majd a superintendens hatalmas véleménye 's határozata alá bujkálnak. T. i. a' helybeli convent, kinek elnöke ugyanaz, ki az iskolai széké, szintúgy követeli 's védi is autonómiáját, mint a' kerületi és az egyetemes gyűlések. E' követelt autonómiának pedig természetes következménye az elszakadás, az iskolák elszigetelt állapota 's, valljuk meg őszintén, a' nagyra vágyás és kérkedés. De tekintsünk mélyebben az iskolai szék szerkezetébe. A' felügyelőségre legtöbb iskoláknál részint helybeli, részint vidéki nemességből hivatnak meg gazdagabb urak, — mert választásról itt aligha lehet szó. — Inspectorságnak ezen alakja nálunk bizonyosan a' mult zavaros századok utóhangja, midőn az egyház, 's vele együtt függeléke, az iskola, hatalmas védőre's képviselőre szorult, mint ez különösen a' falusi ekklézsiákban most is látható. Már illyféle viszony a'leggyöngédebb. Mert a' felügyelőnek díja vagy fizetése nem levén, öt tulajdonkép csak a' hivatal jogaival kínálhatják meg, a1 vele járó kötelességeket vallásos és közjó iránti buzgalmára bízván. Miből megint az következik, hogy többnyire az iskolai ügyek elintézése a' felügyelőségnek terhére válik. Ez pedig a' bajok nem a' legkisebbike. Azért is az iskolai szék üléseiben rendszerint csak a' rector elnökösködik. Az előtt a' rektorságot az oktatók közöl egy 's ugyanaz viselte élete fogytáig; most többnyire évenként váltják fel egymást. E' hivatalnak harmadik idoma, miként convent által választatik évenként, kétségkívül a* legroszabb és a collegialis rendszerrel össze nem fér, *s alkalmasint azért aligha valahol található, bármennyit emlegetik is azt. De tagadhatatlan, hogy az úgynevezett rectoratus ambulatorius is sok bajjal jár. Különösen hiányzik benne a' tartósság elve (Stabilitats Princip). Iskolai ügyek körüli eljárásmód ez idén nem a'tavalyi, sem a'jövő évi, annál fogva változékony. 'S meg kell vallani, maga a' rector, ki különben naponta tartandó leczkék sokaságával szintúgy terhelve van, mint többi tiszttársai, nehezen várja a' pillanatot, mellyben hivatalától szabaduljon 's utódjának engedje át a' terhet. Az oktatói kar nem szeret bajlódni az iskolai szék üléseivel, mert nehezen ér rá; egyébiránt is nagy feladatának kellőleg megfelelni óhajtván az igazgatóság,bokros gondjaitól szabadulni kiván. 8. §. Kerületi gyűléseken, mint említve volt, az iskolai ügyek ritkán jönek tanácskozás alá. Mert ezen conventek egyháziak levén, ebbeli tárgyakkal annyira vannak elfoglalva, hogy jegyzökönyveik 40, söt 50 pontjai közöl aligha egy vagy kettőben tesznek említést a' felsőbb oktatásról. A' hol legtöbb főiskola van, a' tiszamelléki superintendentia, csak egyszer — Nyíregyházán — tűzött ki az egyházi közlanácskozást megelőző napra egy különös ülést kerületébe behozandó tanítási rendszer taglalgatására. Különben azon gyűléseken erre idő nincs, a' hol már is két nap alatt alig képesek kimerítöleg bevégezni minden tárgyat, melly a'szőnyegre hozatik. Az iskolai ügy pedig sok munkát 's időt követel. 9. §. Nem különben az egyetemes gyűlés is eddigien az oktatás bokros kérdésével különösen nem foglalatoskodott idő vagy munkások szíike miatt. Igaz, legközelebb mult három évben e' tárgy megfordult a'tanácskozásokban, vagy mivel a kor szelleme sürgette, vagy mivel zay-ugróczi dolgozatok bemutatva valának, 's így a1 jegyzőkönyv pontjaiból többé ki nem hagyathattak. Hogy jövő-