Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-11-16 / 46. szám

jyek ygnjtó szikrái lesznek. Igazolják ezt an észrajoskodók, kiknél az ész tudományos ismeretektől rajzik, de a* kedély elhanyagolt, azaz: nincs semmi erkölcsi jellem, — alacsony kabalák eszközévé sülyesztetik ott ama magasb isteni erő az ész. De magának a' kijelentésnek hit-elveit tekintve, hatályosb ez a' szív müvelésére, avvagy onnan is megtetszik, hogy míg azok az elvek, vezérigazságok az ész látkörén felül emberi el. mének beérhetlenek: a' szívnek olly munkássági pályát nyitnak, mellyröl az a' hit és remény szárnyain a' láthatlanok tökéletes világába felemelkedhetik , az erkölcsnek onnan alapul tiszta érzéseket 's megbíztatott akaratot kölcsönözendő. A' kijelentés a' szívnek működő vitorláira ott is szeleket bocsát , hol az okosság előtt végső korlátokat, 's titok-lepleket von. — A' kijelentésszerü nevelésről jogosan mondhatni hát, hogy az az érzések tisztító mü-kése; a' cselekvő-erő vagy az akarat idomító mestere, a' nélkül pedig, hogy az értelemre-ható magas működése is gyengülne. E' háromnak viszonyos harmóniája pedig a' czélszerü nevelés czímere. — Szükség, hogy a* szívnek ebből még is legnagyobb rész jusson. Ebbe rejté Isten az érzések kútfejét, 's felnyitó kulcsát a' kijelentésszerü nevelés kezeibe tevé le, hogy abból az erkölcsi élet és a' boldogság nagyszerű folyamát alkossa. Ezt a' kijelentésszerü nevelés rendszeresen is hajtja végre. Már a' gyermeket, a* természet drága csemetéjét, mellyből virágzik fel a' nagyreményű polgár, a' buzgó vallásör, mellytöl vár a'jog részrehajlatlan tolmácsokat, korán keblére öleli a' veszedelmes elvek és érzések ragályos betegsége elöl, s a' vallástalanság mérges nyilai ellen erős pánczélt köt mellére. Az Isten, mint hatalmas teremtő lény ismertetésével kezdi ez a' kedélyt képezni. Az ö mindenhatóságának felséges erejében tanítván öt, ugy ismerteti meg, mint a' ki a' szívek redöibe is betekint, 's a' gondolatokat szikrájokban, az érzelmeket ébredésökben meglesi. E' tudat hatalmas korláta és ösztöne a' szívnek a' jó és rosz irányában, 's az embert az Isten-emberre utasítja, mint az érzés és cselekvés ideáljára. — Majd az okosság fáklyájánál, ébredvén az ember-lény szabadsága érzetében, ha az isteni gondviselés iránt féltékeny kezd lenni, a* kijelentésszerü nevelés, az okossággal kezet fogva, felfedi és megvilágosítja neki azon láthatárt, hol szabadságát az isteni gondviselés mellett sem szorítva, sem veszélyeztetve lenni nem látja; söt most már ezt a* gondviselést ugy tekinti, mint erkölcsi szabadságának, melly öt Istenhez legközelebb állítja, 's mint szellemi fenmaradásának csalhatlan palládiumát. Hát midőn a' kijelentésszerü nevelés a' halhatlanság szellemi kapuit feltárja a'szívnek, 's életet állít elébe a' test elhullott hamvai felett: nem olvad-e el szent érzésekben a* vallásos örömök melegénél ? Oh 1 bizony! mint a' teremtő ujjai közöl kelő első naptámadat, az ékesség-nélküli mennyívnek kárpitait áttündökli: ugy űzi ez el a' sírtól az enyészet éjeiét, 's a' szív borúit keresztyéni lelkesedéssel veri szét. Igy működik a' vallásos nevelés a' kijelentes három észképeivel az érzésekre; gondosan tisztogatja azokat minden felesleges elsarjadzásoktól, mellyek vesztegetnék az erkölcsnek tápnedveit: de a' szükségesekből egy ágocskát sem hagy ápolatlan. A' gőgöt, fenhéjázást magvaiban öldökli, — az emberiség szerény önérzetét parancsolja. A' féktelenséget zabolázza, — az emberszabadságot a' józanság utján tiszteli. Az igazsága' szőrszálhasogatását, az'elvek kigúnyolását tiltja, — az okosságot vizsgálódási jogaiban megerősíti. A' szolgai félelemmel ellenszenvbanáll; a'fiúi félelem és engedelmesség, parancsainak legföbbike. A' kijelentésszerü nevelés, miután az érzésekre ekkép gyakorlá isteni erejét: az akaratot, az erkölcsi élet és szabadság e' nagy képviselőjét, veszi iskolájába 's olly mesterileg idomítja, hogy ettől minden kényszert távolít, melly az ebből sarjadzó erény-csemetéket sértené. Meghagyja ezt teljes szabadságában, még is szelíd tekintélyével ugy meghódítja, hogy ez a' lélek ismerő tehetségének itélő-széke elébe rakja le minden jogait. — Nézzük a' szeretetet, a' cselekvő erő ezen üdvös eredvényét, — gyermekekben 's nevelés nélkül felnőtt egyénekben nem több ez, mint a' durva Önzés, magának a' természetnek ösztöne után. A' kijelentésszerü nevelés kezei alá fogja magát a'természetet, — 's annak szilárd ösztöneit ugy megszelídíti, hogy azt, mi útját szegi minden erénynek, az önzést, az Isten, magunk 's felebarátink iránti szeretetben ugy megosztja, hogy ez lesz minden erényeknek törzsfája. — A' reménység egy messze távúiból felénk lobogó parányi tűzsugár, melly a' végetlen vágyu léleknek csak fájdalmas ingert okoz; a' kijelentés átvezérelvén annak fonalát a' szellem nagy országába, a' nevelés azt olly dús erőben fejtiki, hogy a'viszályok zajló tengerén maga a* félelem erötelen annak árboczait megingadoztatní. Azt mondhatni magáról a' hitről, emberiségünk mellvasáröl. Egy homályosan pislogó mécs ez a' bizonytalanság zűrében, a' kijelentesszerü nevelés nélkül, honnan gyáva a' szív felemelkedni a' meggyőződés nemesebb világába. — A' kijelentésszerü nevelés ébreszt szilárd hitet, melly a' láthatlanok titkos mezején sem téved el mert megtisztítván a' hitelveket, a' babonát 's elöitéleteket méltányló ábrándoktól, mellyektöl a' keresztyéni jobb-gondolkozás és érzés irtódzik, a' lélekre tiszta erkölcsi hatályt gyakorolnak. Igy lesz a'nevelés tisztító mü-késévéa' vallásos érzéseknek, 's törzsfájává a' cselekvö-erö