Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-11-16 / 46. szám
kifolyásának az erénynek, 's miután az erkölcsi lény kiképezésénél bevégezte működését: az érvés 's akarat, szóval a' szív vitorláit az észerö kezébe adja, a' kijelentéssel távolabbról kiséri azokat, hogy a' kiskorúság gyámszalagjai alól az ember valamennyire szabadulván, okossága természeti igényeit is használhassa. A' kijelentett vallás magas erejét im ezeken az ösvényéken lehellé ki az emberiség boldogítására. Míg a1 szivet felnyítá, 's felnyitja ma is, és álladalma végéig felnyltandja az üdvös erkölcsnek: addig az elmének vitorláit is szélesben terjesztendi ki az Istenség felé, és így segítí a1 nemzeteket a' polgárosodás magas ösvényén elé. Berekesztésül azt mondom, hogy miolta Jézus tanja sugározza át a' fejdelmi trónokat: erény igazgat, becsület parancsol, szeretet szab törvényeket. KunBertalan. .A' dunántúli evang. egyházkerület gyűlése. Későn , de híven teszek tudósítást Veszprémben aug. 13 és 14 tartott kerületi gyűlésünkről. Híven, mert régi óhajtásunkat, söt határozatunkat dolgozni, fáradni kész egyházi jegyzőink akként testesíték, hogy Veszprémben nemcsak először élvezhettük azon szerencsét, miszerint első napi végzéseinket másnap már hitelesíthettük, hanem e' folyó hó derekán jegyzökönyvünk a' sajtó alól is kikerülvén, — miért egyházi jegyzőink szorgalma teljes méltánylást érdemel, — annak érdekesb pontjait kiszemelve, e' lap olvasóival annyival szükségesbnek véltem közleni, minthogy egyházkerületünkre derültebb fényt vetnek. 1) Világi főfelügyelőnk meg nem jelenhetvén közöttünk, főtiszt, superint. úr, a' vele 1843-dik évben, a' győri kerületi közgyűlésen közmegelégedéssel elnökölt t. koltai Vidos József urat ajánlotta fel helyettes elnöknek. Az ajánlott köztiszteletben álló férfiú az egész gyűlési közönség bizodalmának és szeretetének benne központosulását most is teljes mértékben tapasztalván, az üres elnöki széket élénk éljenezések közt elfoglalta. 2) A' két világi jegyzőnek hivatala — az ismételt közmarasztalás után is nyilvánított lemondásuk következtében — megürülvén, a' jegyzőkönyv szerkezete az egyházi jegyzőkre, Haubner Máté és Perlaky Dávid urakra bízatott, olly meghagyással, hogy azt a' másnapi ülésben hitelesítés végett felolvasni tartozzanak. A' világi jegyzői hivatalra pedig kijelelő szavazatok beküldése rendeltetett. 3) Néhai n. Mezriczky József úr özvegye n. Bárány Borbála asszony végrendeletileg, két, Sopronban tanuló zalamegyei ifjúnak évenkénti díjazására 500vftokat hagyott. (Tehát őseink hagyományozó buzgósága még nem hamvadt ki. K.) 4) A' prot. gyámintézet, mint felebaráti szeretetből eredt, társadalmi téren keletkezett, 's a1 tavali egyetemes gyűlés jegyzökönyve 28-ik pontja alatt pedig magán vállalkozásra bízatott és igy a' kerületi gyűlés intézkedési körén túl első ügy, —gyülekezeteinknek buzgóságukba ajánltatott. — (Adja Isten, hogy az illető elöljárók, ezen egyházainkra kiszámithatlan üdvvel működendő intézetet hathatósan pártfogolják is, és annak már ismert alapszabályait kétkedés nélkül elfogadva, hova hamarább életbe léptetni igyekezzenek. K.) 5) A' soproni convent, az ottani lyceumban fenálló magyar és német (nyelvképzö) társaságot a' superintendentia pártolásába ajánlván, kéré, hogy egyházkerületünk, legfelsőbb helyeniközbenjárása által, átnevezett társaságoknak további épségben maradhatásukat eszközölje. Tagadhatatlan, hogy ezen érintett társaságok régóta, nevezetesen a* magyar, 55 éven át minden politikai czélt mellőzvén, az iskolai pálya mellett az ifjaknak lelki kimüvelődésöket a' legbékesebb és szelídebb téren nemes buzgalmat tápláló törekedéssel elősegítették; azért a' n. m. m. k. h. tanács általunk alázatosan megkérettetik, hogy ezen emiitett „Társaság" nevet viselő üdvös czélu képző-intézeteket,egyetemben pedig az egyházkerületet, a' tanító intézetek körül eddig gyakorlott törvényes hatósága körében meghagyni méltóztassék. — 6) Három hittani jeleltek visgálására választmány üle öszve, melly azokat kellően felkészülteknek találta. A' vizsgálatnak egyébiránt czélszerübb eszközlésére, Haubner Máté egyházi főjegyző és Illés Pál esperes uraknak benyújtott indítványaik véleményezés végett köröztetni fognak (Azzal a' hevenyészett választmánynyal biz e' fontos ügyön nincs is igen segítve, miután a' vizsgálónak is, ugy hiszem, némileg készülnie csak kell, főleg, ha fontosabb kérdéseket akar felvetni, mint millyeneket Veszprémben némellyektöl hallottam. K.) 7) Wimmer Ágoston felsö-lövöi lelkész úr jelenté előszóval, hogy ö a' közönség legkisebb terhelése nélkül Felsö-Lövön iskolai intézetet állított, több osztályokból állót, melly intézetet ö ugyan az egyházkerület felügyelése alá bocsátani majd csak akkor szeretett volna, mikor ez tökéletesebb állapotra emelkedve, közre-munkálásának érettebb gyümölcseivel kedveskedhetnék; de attól kellvén tartania, nehogy késedelmeskedése által jó szándéka félre-értetvén, a' jó ügy csirájábóli kifejlődésének gátló akadályai keletkeznének: azt már most kisded korában fölajánlja a' közgyűlésnek és könyörög, hogy egy vizsgáló választmányt küldvén ki, az intézet egész állapotjáról, szerkezetéről , szelleméről, irányának kellő tudományt szerezni és azt azután pártfogásába venni méltóztassék. — Wimmer urnák szent buzgalmát méltányolva, a* kerületi gyűlés Kis János super. és Vidos József esperességi felügyelő urak elnöklete alatt működendő választmányt nyomban ki is-