Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-03-02 / 9. szám

nőttek fel! fel! magasra fel! és pedig- soha sem hallottuk, hogy valamellyiknek ezen hidegség érdemül tulajdoníttatott volna: söt tapasztaljuk, hogy egy ország kormányán ülö, és a' haza szent koronája örségével diszeskedö hitsorsosaink szabadon követhetik nagyszerű meggyőződéseiket, — diszt, fényt, örömet gerjesztenek egyházunk felett. — Miért nem sokan mások is? Ez egy kis roszul szerepelt coquetteria, melly nem igen viszonoztatok, mert tudatott, hogy nem egyéb, mint praetextuált egoismus, melly a' társas életben mindenre alkalmatlan. — Azonban mindezek már változni kezdenek, — kakasos óránkon dél mutatkozik , — sok lelkes hilsorsosink erősen munkálkodnak, vigyáznak, figyelmeznek, felszólalnak, — az előítéletek oszlanak, az egyházi literatúrai ismeretek terjednek, — lobog egyházunk felett a' nyilvánosság, igazság és világosság szövétneke, a' Prot. Egyh. Lap, tudós, lelkes, bátor férfiak által vezérelve, kiknek az összes magyar protestantismus örök hálával tartozandik. — De még messze vagyunk, még sok agitatióra van szükség, hogy a' — No popery — negatió positiv munkás szellemet vegyen magára; a1

protestáns literaturában jártas szak-férfiak még fognak támadni és 1 szaporodni, kik alkalmasak lesznek a' zsinali előkészületek megtételére. És most, képzeljen magának az én t. barátom egy zsinatot! ugyan lenne ott ám improvisatio, miként a' m—i gyűléseken szokott lenni, hol decretumok hozatnak, mellyeknek senki sem engedelmeskedik, mert ollyak által improvisáItatnak,kik a' protestantismus elveit nem studirozták vagy másfelé barangolnak. Higyje el az én t. barátom, hogy az illyformán száz emberek által projectált zsinatolás a' jelenkorban valóságos szakadást és separatismust szülne, miként nem rég, á la miniatűré, m —i gyűlésekről jövendölték, ha a'szellem nem fog változni: de én reménylem, hogy ama derék B. megye fővárosában lakos jeles prot. intelligentia közelebb tekintendi a' puseysmus működéseit, azokkal jobban megismerkedendik, és a' már régóta idegenkedő hit— sorsosait kiengesztelendi: különben, urak! kiköltözünk Genovából! az inquisitió és decretálék városából! Vagy talán papokkal kiván zsinatolni az én t. barátom? Jó szerencsét hozzá! de már igy több akadályra fog találni; mert ezeknek nagy része még a' — No popery vei — sincs tisztában, miként Wimmer az egyptomi húsos fazekakról, Hetényi a' vityillókról, Török pedig az alföldi kazlakról és gulyákról bővebben megírták: de maga is az én t. barátom tapasztalhatta, midőn nem régen lelkesen kikelt az első magyar protestáns theolog. pap és oktató védelmére, kit hierarchiai experimentumok az esperesi hivataltól csak azért akarlak elmozdítani, mivel nem apostoli successor, akarám mondani, professor nem tud, nem ér rá kormányozni, és ezt aztán ugybeprotocollálták, hogy protestáns szabadsággal is alig sikerült a' rókát kiugratni: ez azután protestáns őszinteség! egy mély-tudományu tudós jutalma, ki több mint húsz év óta sok száz papot és világi férfiakat nevelt a' protestantismus díszére, — a' külföld előtt ismeretes theolog, szerény társalkodó, jó, erényes család-apa, és takarékos férfiú! És mennyi megfeszített erő kellett megmentésére az ármány ellen, és talán fog még kelleni, ha a' közvélemény óriás hatalma magasbra nem fogja emelni, mit én bizonyosan hiszek és reménylek! — — Szépen vagyunk a' Duna mentében, ha más fogja megmondani, ki legyen a' fő-pap? — Túl a' Dunán még csak az hibázik, hogy Debreczenböl vigyenek füstölöt! Isten őrzött, mondának egykor a' norimbergai követek Agostában, hogy a' Confessiót már beadtuk, mert theologusaink most már készek volnának mást vallani. — Nem tapasztalta az én t. barátom a' megyei gyűléseken eröködö consistoriaiis omnipotentiát, parlamentaris kíméletlenséget, megtámadó polémiákat, készülellen improvisatiókat, a' hosszadalmas ügyetlen protocollatiókat, a'sok pedanteriát, és öszintetlen ármányoskodásokat, a' vastag materialismust, szellem-hiányt, szeretetlen hidegséget? mellyek a' múltkor elhanyagolt indolentiájának és nyilvánosság-hiányának itt-ott, de mindig kevesebb mértékben, feltünedező maradványait. De, Istennek legyen hála! a' journalismus e' részben is sokat segített, és ha többet nem tett volna is, ez magában sokat ér: miért kétkedik hát az én t. barálom a' Prot. Egyh. Lapok érdemén? — Hiszen, ha amaz anomaliák meg nem szűntek és szűnni nem fognak, lehetellen hogy világ szeme láttára annyi országgyűlések fényes példái után Pesten merészeljen zsinatolni, hacsak a' fő-városi újdonságok Írójának Ihemákat nem akar szolgáltatni, mint a' mult év egyik lapjában , mellyben azt jövendölte, hogy, ha dolgaink nem változnak , a* jövő évben a' mákos táskáról fogunk értekezni. Nem volt-e sok részben igazsága? Van-e még sok papnak, kinek pedig a' zsinathoz szólója van, többre gondja és értelme, mint a' Márton lúdjára, a' protestáns orbis pictusra, az ecclesiae mystára, posta-szabadalomra és legfölebb az auctorisált biographiákra, miként máskor e' Lapokban már specifice említém. Mindezek csak nem régen voltak igy, és vannak sok részben még ma is. És ebben fekszik már fő oka annak, hogy az 1790: 26 ik törvény 4-ik czikke gyakortább teljesítésének bölcs elöljáróink helyét és idejét nem találták. Bizony kár az én t. barátomnak amaz elhunyt bölcs férfiakat olly katonásan kérdőre venni! majd meg tudnának ők magokért felelni, és az én t. barátomat is megkérdeznék: — — Higyje el nekem, ki egyik, nem rég elhunytnak sarjadéka vagyok, hogy sokszor haliám emlegetni, mennyit és mennyiszer szorgalmazták ök a' budai canonok megerősítését, mellyek idejök-