Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-02-09 / 6. szám

össze-kúszálja. — Nem rég egy templomban kellett többször egymásután reggeli könyörgést mondanom; eleinte tizen, tizenketten levén jelen, meglehetősen énekeltünk, ugy hogy nemcsak a' hangra, hanem magára az énektartalomra is jutott figyelem: egyszer, mintha valami gonosz szellem ragadta volna üstökön az éneklést, egészen kivetkezik csöndes egyszerűségéből, s bár igyekeztem , de helyre-énekelni az éneket nem bírtam. Okát nyomozva, egy hangot hallottam ömledezni a' kar alól, egy hangot, mellyre csak későbben ismerhettem rá, hogy nő-hang. A1 hang erős és fél-férfias volt, mint jut eszembe egy császár-fördöben látott lantosnak trombitája, ki maga egy személyben hárfázott, fázott, dobolt, trombitált és vasat pengetett, — tenort a' hang nem mondott soha, hanem hehentéssel és hangcsóválással tekergett, mint a1

kígyó,vastag discantból altra, — innen trombitáló íél-bassusra recsegett le; és mindez olly visszásán hatott rám, hogy belépve a' templom küszöbön, pillanalim mindannyiszor Sszlönszerüleg vetődtek a'kar alá, — 's ha ott a' magos alakot megpillantám: roszul esett. — Ezért csak discantot ne mondjon a1

nép, inkább fahangon tenort! Van még egy sajátsága a'nép templomi éneklésének, melly, legalább rám, mindig visszásán és kínozva hatolt. Ha valamellyik legény, vagy akárki hírbe keveredik a' faluban, hogy jó énekes: természetesen ollyan helyet fészkel magának a' karban, vagy földszint, hol szembetűnik; itt teletorokkal és kipirult arczczal először is mindent elkövet a1

közének meggyomrozására, 's bár szemét a' pad alá sütötte: még is neha-néha fel-í'elkancsalít, hogy vájjon látják—e egyházi szives működését? es illyenkor elkezd nyújtott nyakkal kiáltozni, mint nagy melegben a' varjú, — 's bár figyeljünk rá, botrányosan elcserélgeli a' magánhangzókat , az á és ö helyett é-t, — az i helyett szinte e betűt nyekeg ki; a nagy helyett négy-et, a' csak helyett csék~et mond, — az állhatatlan helyeit élhetetlen~\ kiált, lllven az is. mikor hetvenkedvén, mindegyik mássalhangzó mellé egy h betűt lehel, az egek helyett eghek-et, a1

tőlem helyett thölem-et mond. Ez a' köz-életből, a' magyar legénykedésből van átvive az egyházba. Hallgassunk például a' kisbiró szavaira, mikor, magát positurába szedve, nagyot akar mondani: illyenkor a' kend helyett khend, a' paraszt helyett mindig pharaszt-ot intonál 'slb. Nincs meg kiváltképen népünk templomi éneklésében a1

hatály, az ugy-nevezett dynamis,— — amaz ihletettség, mellyel magát a1

szent költész ébresztette 's hajdan felszólalt: ,.Én nyelvem és lantom már serkenj fel. Isten dicséretére zendülj el"! nincs meg egyházi éneklésünkben. Az elragadtatás helyett, melly az ének ihletett hangjain emeli a' szellemet ég felé, éktelen kiáltozás veri el a' földszint maradt buzgóságot, és mint az ónas-eső a' madarak szárnyait, elnehezíti a' szellemet. Ha a' mi embereink hatályosan akarnak énekelni, erősen kiállnak, mint hajdan Jerikó falai körül a' zsidó-tábor. Kivált szeretnek illyenkor oz octáva hátára felkapni, melly rendesen a' sorok végére kanyarodván fel, az egy-két véghangon tölti ki boszúját azért, hogy az elejét föl nem érhette; és mikor egy-két jótorku legény alant szűkölve lesi a' helyekel, mellyeknek hegyébe szökhessék: a' jobb-ízlésu éneklőnek csak azért is abban kell hagyni éneklését, mert félti azt amazoknak eröszaktételétöl. — A' durvább férfi-hang rendesen elnyomja a* szelídebb női hangot, 's a' helyett, J-ogy szelíden és méltósággal együtt lejtve kifejeznék az egész gyülekezet vallásos érzelmeit: mintha érezné a' méltatlan elnyomatást, néhány egyes felsivításban adja életjelenségét. - Ide járul sokszor a' hangadónak, kántor, erőteljes küzdése, mellvnél fogva belekiáltva a' gyülekezetnek sodrából kiment éneklésébe, azt kézzel-lábbal eröködik sarkába vissza-emelni 'stb.— Azonban mi csuda, ha egyházi éneklésünkben ízlés és dynamika nincs! A' féríiak és nők műveltebb része , mel-lynek ehez fogalma leheine, alig tud egy-két melódiát: ennélfogva vagy hallgat, vagy hagyja magát, vitetni a' többségtől. Elmultak az idők, mellyekben Ráday Gedeonok és egyházunk több jeles fiai nyúltak Dávid s^ent lantjához. Sokat kellene és lehetne még írnom, ha e1

futólag idevetett képet egészen ki akarnám színezni. — Segílni e' bajon, véleményem szerint, csak ugy lehetend, ha népünk hang- és halló-eszközei valamennyire kisimulandnak, 's ha népünk izlése majd nemesedik. Erre elökészítöleg mulhatlan I) Az annyira ohajtott néptanítókat képző intézet, meilyböl alkalmas énekmesterek menjenek ki a' nép közé. 2j Az orgonák. 3) Mindegyik gyülekezetben egy, kivált dynamice betanított éneklőkar, mellynek tagjai necsak gyermekek, hanem korosabbakis legyenek. 4) A' melódiák számának fogyasztása. — E' négy pontról ismét egy értekezést volna szükség irni, mit helyettem egy más avalottabb legyen. Dobos. I s k « 1 a- n e v e I é s ii j5 j : A' pesti evan^. gymuasium 's Br. Teiehengralier be<iz r «1 r. A' pesti város-esperességi evang. gymnasiumban a' téli félév vizsgálatai januar 28-kán a' szónok-költészi osztály növendékeinek vizs-i gálatával végeztettek be ; melly alkalommal az említett osztály oktatója Dr. Teichengraber Lajos, szépszámú vizsgálati hallgatóság előtt — szokása szerint — ismét hatékony beszédet mondott, mellyet, mivel tartalma honunk valamennyi nevelőit — a' kikhez különösen a' szülék is tar-