Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-02-09 / 6. szám

toznak — közelebbről érdekelheti, nem vonakodunk lapunk hasábjaiban közleni : „Tisztelt vizsgálati hallgatóság ! Szeretett tanitványim! — Épen esztendeje most, a' midőn egyfelől a* tanítási munka fáradalmairól, másfelől a' tanitó jutalmáról, ugyan e helyen szólottam, kitüntetvén, miként nem mindig van a' nagy munkának egyszersmind legdíszesebb jutalma, de miként a'látszatlan jutalom is végre,— kivált ha lelki téren aratjuk azt, — felér a' világ minden anyagi kincsével. Ezúttal szeretném, a' tanítónak ama tavali rajzához, a' tanítványnak, az igaz tanulónövendéknek rajzát csatolni, egy képet, melly ben, hogyha ti, kedves növendékeim, hasonmásaitokra ismernétek, büszke tudnék lenni; jóllehet előre megvallom, miként e' képhez a' föfövonásokat csakugyan tőletek — volt és jelenleg levő tanuló-növendékeim jobbjaitól köcsönzém. Tanuló- növendékben mint ollyanban, tekintve az ö egész valóját, tekintve tétkörét a' nevelési hatalmak középpontja körül, — nem ismerek, csupán csak két föerényt, és ekképen csak két föerényhez vezető pályáni lankadatlan törekvést ismerem el a' tanítvány munkájának. Két föerényt — mondom—. a' melly nélkül a' tanuló-növendéki kornak ingadozó csolnakja,mind benső hajósuly, mind pedig külröl világítóphárusz nélkül, csak lidérczkedve bolyong nyiló élte tengerén; és e1

két főerény, melly nélkül a' növendék nem növendék, a' tanuló nem tanuló, melly nélkül nevelés-tanulási évei csupán üres napok nagy száma, munkája hiu, törekvése czéltalan, e1

két íoerény— mondom — növendékben, míglen ö növendék, az engedelmesség, — a' tanulóban, míglen ö tanuló, a? szorgalom. — E' két szó rámájába foglalom rajzomat, a1

melly elötökbe állítsa az igaz tanítvány képét. — De mit is mondtam ? Jelenkorunkban, mellynek jelszava mindenha csak a' szabadság, — erénynek akarom festeni az engedelmességet? és még a' legfőbbek egyikének? azt erényanyának merem mondani, holott ennek tán csak idegen gyermeke, meliyet csak a' szolga-indulat ismer sajátjának 1 — Igenis, tiszt, hallgatóim! nekem mernem kell az engedelmesség papjául föllépnem, valameddig a' szabadság áldásainak élvezetéhez fölnevelendő egyénekről van szó, 's annyival inkább, mennyivel őszintébb és hü hódolója vagyok magam is a' szabadságnak, mennyivel inkább akarom és óhaj tom magara is, hogy minden ember hódolója egyszersmind és birtokosa is legyen. — Elkopott, de azért nem kevesbbé igaz mondás ugyan is: - „Ki engedelmeskedni nem tanult, és hozzá teszem — fiótal korában, nem tudand szabad lenni — férfikorában.'4

Isten is ugy nevelte és neveli még mindig az emberiséget, hogy azt, az engedelmes gyermeki korból — a' mellyben még tulajdon és szabad akarata sincs, a' mellyben csak a' természet hatalmaitól és az istenség sejtelmeitől retteg, vagy o-*nir«nir npmán hódol és szívesen engedelmeske-CJ dik , a' szabad törvényhozói és önkormányzói polczra emelje Az emberiségnek ez volt 's ez most is a' nevelése, és a' gondviselés eme nevelési törvényének áthágása, tudjuk hogy a' bűnt szülte, mint Mózes mondja, — az első bünt a' világon, melly éden elvesztével lakolt. Első ember még ma is minden gyermek, paradicsoma a' gyermeki világ, mellyben neki minden szabad, csak a' szülék és felebbvalók parancsait áthágni nem szabad. A' gyermeknek is első bűne, mellyel ártatlanságának bájos édenét eljátsza, az engedetlenség. És igy a1

mi igaz volt négyezer évvel ezelőtt az összes emberiségre nézve: az még ma is áll az egyes emberegyénröl. Gyermeknek minden kívánsága nem lehet más, mint a' szülék akarata, csak a' mennyiben azt teljesíti, mit ezek kívánnak, — és szüle vájjon mikor kívánhat gyermekére nézve roszat ? — csak annyiban nevezem öl jó. kedves és hü gyermeknek. Erénye az engedelmesség mérlegén lejt alá és száll fel. De a' mint szülével a' gyermek, igy van összeforrva a' növendék nevelőjével is, igy a' nevelőintézettel. Akaratát ez irányozza, mert akaratának nem lehet más tere, mint az intézet czéljának valósítása, czélja pedig, a' szabadságra érlelés, az önállóságra fölnevelés. E'fölnevelési vezérlésben e'szerint kell, hogy a' növendék azokat kövesse hiven és engedelmesen, kik öt oda jutatni óhajtják, legközelebb a' szüléket, nevelöket és tanítókat. — Anyák! kik magzatitokat szeplőtlen erényességben fölnevelni nem tudjátok, vagy nem akarjátok, kik szerelmeteket a' gyermek részéről hódolattal viszonoztatni erővel — t. i. lelki erővel — nem birtok, — vagy kik talán inkább magatok vagytok bálványozói a' gyermeki vágyak törpeségeinek, — kik magatokra vevétek a' hódoló gyermeki szerepet, és gyermekeitekre öltétek saját szerepeteket, ne fájjon aztán szivetek, a' midőn agyon szeretett gyermekeiteket sirni látandjátok az elölök elcsukott éden kapuinál! — és ti apák! engedelmességre szoktassátok fiatokat, legyetek a' szeretet pallosával fegyverkezett angyalai, ha atyai rendelkezésiek törvényét megszegi, nem követi! — Tudjátok meg, hogy csak az engedelmesség virágágyában tenyész a'' fiúi szeretet, tenyész a' kötelességérzet és kötelesség-teljesítés,— tenyész a1

szent félelem, ajánló bizalom, kegyelet, tisztelet és istenimádat, és miként ezekből gyümölcsként fejlődik az ember födisze, az erkölcsi Önálló szabadság. — De vajmi ritka angyali nevek ezek korunkban! mellyek már csak ugy hangzanak. mint az elhunyt családi hősök nevei, a' midőn azokat képcsarnokában ismét nevezgeti a1

viszszaeszmélö utód. Valóban korunk és kivált honunk neveléstéreiröl, ugy látszik, mintha számkivetve volnának az említett erények, mintha csak ideiglen mulatgató idegen- és vendégként szállnának meg nevelő házainknál, szüleink, nevelő-és nevelőnéink kebleikben. És vaijon miért? OK