Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-02-09 / 6. szám

vagy a' melódiákat betűzni, még kévesebb, a' tactushoz *) pedig a' lehető legkevesebb ért. De hogy is érthetne, mikor nem tanítják? — A'róm. catholicus atyafiaknál szabatosabban énekelnek. E' szabatosabb éneklésnek nálok három fő-oka van: lsö Az orgona, melly lesípolja az idétlen hangokat. 2-dik A* kántor, ki a' praeparandián legalább torkot köszörülni és muzsikálni tanult. 3-dik Ez, hogy kevés-számu melódiáikat jobban betanulhatta a'nép, mint nálunk a'kétszázig valót. Azonban czélszerü hangjegyekkel ellátott énekeskönyveink, mint Némethonban az olcsó güterslóhi, vagy, a' még jobb cleve-bergi, nincsenek. Van ugyan Maróthinak egy régi tamburája, de minden czélszerü bevezetés vagy utasítás nélkül, mellyben a' tactus a' farkas és farkatlan hangjegyeken bukdácsol föl 's alá. Mi több, — mesterünk is kevés. Elaggott fesüs mestereink, az ut, re, mi, fa, sol, In, si-t inkább a' gyermekeken verik el: az iskolákból kikerült fiatal iskolatanitóink, ha csak az iskolában az énekeskar tagjai nem valának, mitsem értenek a' hangjegyekkeli szabatos énekléshez; 's a'népnek nincs kitől tanulnia. A* „Nosza istenfélő szent hivek" szép éneket épen olly roszul, olly égrekiáltólag vágja fel, mintha a' régi zsoltár íme szavait akarná kinyomni: ,,Az Ur szava ha megdördül, a' szarvas is idétlent szül." — E' bajon ugyan segíthet valamit egy czélszerü hangjegyes énekeskönyv, millyet kecskeméti oktató tiszt. Tomori Szabó Sándor úr, a' dunamelléki e. kerület megbízásából, szándékozik kiadni de legtöbbet a1

tanítóképző intézetekben készülendő néptanítók, 's az ezek által czélszerüleg betanított éneklökar, melly lassan-lassan képes leend szabályozni a' sok rendetlenséget. Nálunk, másodszor a' templomi éneklés nem szép, nem lélekemelő. Mondjuk ki az igazat! Népünk az aestheticában itt is hátra van, 's nagyon egyszerű vallásunk itt nem fordított elegendő figyelmet arra, hogy a' méltóság mellett egy kevés Ízléssel magasította volna cultusunknak ezen sokat-jelentö részét. Ne gondolja valaki, mintha én e' bajon a' németes vagy más liturgiával akarnék segítni; mert egy az, hogy ez idegen sujtá— sózás lenne protestáns egyházunkon, — más az, hogy én ugyan az efféle czikornyákban kevés észszerűt, de annál több érzékiséget látok, melly a' szellem magosabb emelkedéseit és menny-felé lobbant szikráit, — ha szabad ugy szólni, — érzéki rudakon fogdossa és vezeti le, mint villámo-Magyarul talán v e r t i k e. Baranyában legalabb van esy Ver'ike-nevü pgyház, hol, mint mondják, tactusra enekelnek. D. **) Kétség kivul nem kerülte ki a"1

tisztelt oktató figyelmét íme ciimü könyv: Theoretisch-practische Anleitung zumgemeinschaftlichen Gesangunlerrichte in Volksschuleu 'stb. con Georg Wiclitel Stuttgarti 1843. 4 csomó 1 ft. 12 kr. pgö. D. kaf. ígenis, érzelmeket kell ébreszteni a' vallásnak, 's ennyiben legyen a' keresztyén vallás a* németek szerint Gefühlsreligion: de ez érzelem ne legyen érzéki csiklány, ne legyen művészeti meztelen éldelet, melly a' testi érzékek ccndensátorán pattogtassa el isteni szikráit, — melly a' hideg ész magos régiói alatt gyűjtsön homályos'1 felleget, 's abból öntsön nyugtató záport; — nem, hanem legyen érzés, melly észből, szívből támadva, ragadja a' földi embert menny felé; — legyen ének, mit értsen az éneklő nép, 's a'hang, az értelemmel párosulva, a' két cherubi szárnyon ragadja a' hangokra-kelt ajlatosságot a' teremtő székéig. Ezt, véleményem szerint, puszta hang, vagy sovány-magvu zenével és hanggal feldagasztott ének soha nem teheti: hanem igenis, elvezeti az embert egy hangversenybe, mellynek legfölsöbb éldelete, korunk izlése szerint, ott culminál, hol az embernek fülei túlnőttek homlokán. Templomi éneklésünk roszabb lábon nem állhat már ^ mint a1

millyenen most ál!; mert benne kevés vallásos ájtatosság mellett még művészet, — még ízlés, - mi több — még decorum sinc?. Cland franczia melódiái 's a' gradual néhány zököffő hymnuszai ugy ki vannak énekelve eredeti alakúkból, hogy rájok ismerni alig lehet; — a' helyett, hogy szivet és lelket emelnének, mint az angyal a' hajdani embert, üstökön ragadnak, és ordító oroszlánok vermébe tesznek le. Alig lehet pedig valami méltóságosabb és ellenállhatlanabb hatású egy keresztyén gyülekezet közösen mondott énekénél. És miért hat ez reánk olly magasztosan, kivált a' távolból? Miért kevesbbé azon mértékben, a' mint közeledünk? Miért legkevésbbé, ha magunk is ott vagyunk az éneklök között? Ennek oka viszont igen közel fekszik. Ha például valamellyikal-vagy felföldi templomba bevetődünk éneklés alatt, — mindent látunk és haliunk, mi az ének hatását gyöngítheti és idiosyncraticus kínok közé csikoríthat. Ott a' tátott nagy száj, a' düledö szemek, a' két ököl közé szorított arcz, melly oda-illenék Aeol barlangja szájára; — az octávákra felcsikorgó hang, melly fele emelkedésében csattan meg, vagy egyes nyikkanásokban sivít föl, mint a' puffadó duda hangcsapja, — és egyéb ízetlenségek, mellyekröl majd alább bővebben szóiandok. Mindezeket látva és hallva, elröppennek a' szent és kegyes érzések, — a' szent lant húrjai elszakadoznak, — 's egy szép része cultusunknak izlés nélküli vastag mechanismussá sülyed le. Bizony pedig alig lehet az anyagra valaminek szellemibb hatása, — viszont az anyagról alig hat valami rokonabbul vissza a" szellemre, mint átalában véve a1

hangzat. Weber mondja egy helyen: ,,Die Macht der Harmonie, wirkt auf das Herz, wie die Gnade, von der die Theologen sprechen , und unter allén Ahnungen eines künftigen Lebens, ist die von dem Gesang erzeugte Ahnung noch die natürlichste." Ezért