Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-11-30 / 48. szám

hagyjuk, 's e'részbeni nem-szolgálati készségün­ket azzal koronázzuk meg, hogy ugyanazokat nyugtató sirukba sem kisérjük ki 1" A' mi a' betegek, a' haldoklók látogatását illeti, káno­naink kötelességünkké teszik ezt, de az alatt a' feltétel alatt, ha hivatunk; a1 hallgatóknak azon­ban terhes betegeikhez papot hivatni, vagy nem hívatni, szabad-tetszésökre hagyják. A* „Kéret­len válasz" már ezen a' kánonon változtatni sze­retne, a* mennyiben nemcsak a* papnak a' meg­jelenést, hanem a' hallgatóknak is a' hivatást meg­hagyatni 's kötelességökké tétetni kívánja. Én pedig,csekély belátásom szerint, sehol kánonaink­ban a' tiszta felfogásnak 's mély belátásnak vilá­gosabb jelét, szembetűnőbb nyomát nem találom, mint épen e* kérdéses kánonban. Elválasztó vo­nalat látok én itt húzatni, mellyen belül a' helyes­élés határa végződik, kivül a' visszaélésé kezdő­dik, 's az e' kánont változtatni akaróknak szinte kiáltani szeretném: „Ne bontsd el a1 régi határt, mellyet csináltak a' te eleid; mert megmaratik a" kígyótól, ki a' gyepűt elhányja 1" Feltéve, hogy kötelességökké tétetik hallgatóinknak, minden terhes beteghez vagy haldoklóhoz papot hivatni: lássuk, mi eredménye lesz ennek a' népre, mi a' papra nézve? Nemde könnyen arra a* véle­ményre tévedhet-e népünk, legalább annak tu­datlanabb része, hogy a' pap megjelenése a' hal­doklónál a" boldog kimúlásra, az idvességre mul­hatlan szükséges, *s hogy e' nélkül az üdvesség veszélyeztetve van; *s nemde csak egy lépés aztán innen, hogy halottaink lelkeért — kik t.i. pap látogatása nélkül haltak meg, — könyörög­fessünk? És más részről, mi lehet természetesb, mint az, hogy a' pap, midőn tudja, hogy kö­telessége hallgatóinak , öt terhes betegeihez hivatni: mindannyiszor hivatala lenézésének 's megvetésének tekintse 's magát mélyen meg­bántottnak , megsértettnek érezze , valahány­szor a' haldoklóhoz hivatása szántszándékkal elmellöztetik, elmulasztatik. És illyen esetek aligha számosabban nem lennének , mint tán előre gondolnók. Nézzünk szét csak más hit-fe­lekezetnél, 's majd találunk e' részben intő példát eleget. — A1 felebb említett másik vád ez : ha­lottainkat mi, helv. hitvallású lelkipásztorok, nem kisérjük ki a1 temetőbe. Igaz, hogy kivált népesb egyházainkban, erre időnk 's érkezésünk aligha volna; de igaz az is, hogy ha nálunk a' papnak kikísérni a1 halottakat csakugyan mulhatlanul szükséges: akkor az idő és érkezés hiánya an­nak elmulasztására magában még nem elég ok. Azonban vélekedjenek mások bármint: én — nyiltan kimondom — ennek mulhatlan szükségét nem látom. Végződvén ugyanis a' nálunk szo­kásban-levö halotti szertartásnak papot-illető ré­sze, t. i. a' könyörgés és predikátzió, a' háznál vagy templomban: a' lelkipásztornak a* sírnál — mi kimenetelét mulhatlanal megkívánná — semmi hivatalos tenni-valója nincs. Vagy talán azért menjen a' pap rendszerint ki a' sírhoz, hogy — mint bizonyos reform, papról tudom — felvéve* ott egy darab rögöt, azt ezen szavakkal dobja a^ sírba: „Ezzel szentelem be a' te nyugvó helye­det 1"? Ez megkívánná — igaz — hogy a* pap* kimenjen: de hogy ezen sírbeszentelési cze— remonia — hitfeleinknél általános elfogad­tatást találjon, azt hinni nem akarom, hinni nem szeretem. Véleményem szerint tehát jól cse­lekszi a1 reform, pap, ha meghalt híveit, ideje 's érkezése levén, mint ö is ember, ö is halandó, ki­kíséri: de ezen kikisérést a1 papnak hivatalos foglalatosságai közé sorozni 's ezzel halotti czerimoniáinkat szaporítni nem látom szüksé­gesnek. 4) Székes papok, és helyettesek vagy diako­nok. A' „Kéretlen válasz," minden kétezer lé­lekre egy papot látván szükségesnek, hogy az ollyan egyházakban, mellyekben, e'nézet szerint, több papok lennének, a' kettős papságban tagad­hatlanul otthonos visszálkodásnak 's egyéb kel­lemetlenségeknek eleje vétessék, ordót kíván a* papságnál felállítni, olly móddal, hogy az első rendet, felül kezdve, tennék a' székes papok, 's illyen minden anya-gyülekezetben csak egy len­ne, második rendet tennék a' helyettes papok vagy diakonok, kik, mint hasonlóul állandó és rendes papok, a' székes papnál kevesebb joggal 's fize­téssel ellátva, az egyház népességéhez arányzott számmal, annak külön osztályaiban laknának; a' harmadik rendet tennék az élemedett székes pa­pok mellett szolgáló, legfeljebb minden két évben változó káplánok. Mellőzve a* káplánok dolgát, melly különben is eléggé ki van fejtve a' „Ké­retlen válasz"-ban: csak a' székes és helyettes papokról kívánok szólni. — Efféle vagy ehez ha­sonló rendet, mint a' millyen itt elöadatik, találunk ugyan a' keresztyén egyházban már a' Il-ik szá­zad végefelé, — de nálunk protestánsoknál ez, legalább tudtomra, újdonság: *) szükség tehát jól megvizsgálnunk, mielőtt elfogadtatnék. Először is azt, hogy a' székes és helyettes papság felállítá­sával papjaink állása javulna, szabad legyen két­lenem. Hiszen most is teli panaszszal a' szánk,— és nem épen ok nélkül — hivatalunkat lealacso­nyító csekély fizetésünk iránt: várhatnék e te­hát, hogy a' javaslott mód szerint előállítandó több papnak, például M.-Túron hétnek, Békésen nyolcznak, H.-M.-Vásárhelyen tizenötnek, illő fizetés adatnék. De talán a' jobban rendezendő egyházi adó s híveink kissé nagyobb bőkezűsége által vélünk segíthetni a' dolgon? A* birtok­aránylagos egyházi adó behozatalát én is egyhá­zaink nem mondom felvirágzása, de csak illően fenállhatása sine qua non-jának elismerem, 's *) Hacsak talán a' hajdani kis-papság illyennek nem vé­tetik. Közlő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom