Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-28 / 39. szám

A' kornak ezen észszerüleg szabad-iránya csak szükséges ellenhatása volt azon hosszú kényszerítésnek, mellyel mind az ó, mind az új egyház a1

lelket lebilincselte. Majd kivétel nélkül 1600 éven volt kénytelen szolgálni a'szellemi élet az egyháznak. Mi csoda, ha az végre elegyháziatlanult! ? Innen foly korunkban az ó és új egyháznak a?on feladata, hogy egy ujabb egyház fejtessék ki. E' végre szükséges már, hogy minden katholikusok, protestáló katholikusok, — és minden protestánsok katholikusok, azaz, a* protestálás elvének közönségesítésére törekvő protestánsok legyenek. Ultramontanismus és pietismus, katholikus és protestáns jesuitismus egyformán akadályai az igaz keresztyén vallásnak 5 és katholikus avvagy protestáns legyen bár az, kinek a' históriának magas keresztyéni feladata szivén fekszik: kötelessége utolsó leheletig a' keresztyén vallás eltorzítása ellen küzdeni. Hegel szerint ,,a' históriának keresztyéni munkája annak kieszközlésében áll, hogy a' vallás mint emberi okosság jelenjék meg, — továbbá abban, hogy a' vallásos elv, melly az ember szivében lákik, mint világi szabadság is állíttassék elö." A' reformatio, lényege szerint, nem vallásos, hanem egyházi, azaz, külső elválást, elkülönzést eszközlött; söt még azon egyházi elkülönödés is teljességgel nem teljes elválás, sem ellenséges ellentét, hanem csak a' formának különbsége és elágazása. A' két forma közöl egy sem foglalja magában a' tiszta és legmagosabb valóját a' keresztyéniségnek, hanem szükség, hogy a' két formák, a' maguk ellen és összehalások által, arra szolgáljanak, hogy általok a' keresztyéni létnek egy új lépcsője képeztessék. A'világ-élet minden dolgainak örök rende akarja azt, hogy e' világ minden physikai és szellemi élete, az egymás ellen küzdő ellenerőknek következménye legyen. Luther felszólítá hitsorsos lelkészeit, hogy minden erötetés nélkül vetnék alá magokat a' Melanchton által 1527-ben szerkesztett utasításnak mindaddig, míg az sz. Lélek Isten általok jobbat készít; és ezen, a' sz.Lélek nevében jobbnak keresése, melly a' keresztyén vallás által nyilatkozott, feladata mind a' katholikus- mind a' protestánsoknak, — mindketten kötelesek minden sötétség- és szolgaiságnak ellentmondani (protestálni) szüntelen; szükség továbbá, hogy mindketten katholikusok legyenek a' valódi egyházi egységben. Ez azonban nem feltétezi azt, hogy pusztán külsőleg is egyik egyház a" másikba olvadjon: hanem, hogy minden egyház-község fogadja bensökép sajátának azt, mit nyilt szemekkel a'másiknál jónak,'s saját egyháza fölött elönynyel-birönak megismerni kénytelen. Igy lesz majd, hogy minél evangeliomosabb lesz a' katholika, és minél egyháziabb (valódi értelemben katholikusabb) az evangelika egyház: bár különböző utakon, de bizonyosabban fognak tökélyesbülésöknek elébe sietni. A1

becsületes Vl-ik Hadrian, Cheregati nevü követét a' norinbergai orsz.gyülésre akkép utasítá: „Mondd el, hogy mi azt szabadon valljuk, hogy az Isten az emberek, különösen a' papok és egyházi elöljárók bűneiért engedi egyházát üldöztetni. Igy mondhadd továbbá, hogy minden igyekezetünket arra akarjuk fordítani, hogy mindenek előtt a* római udvar reformáltassék, a' honnan származnak talán mindezen roszak,—hogy onnan, hol eredt a' kór, kezdessék az orvoslás is. Annál szigorúbban érezzük magunkat -kötelezetteknek illyet végre-hajtani, minél inkább látjuk azt, hogy az egész világ reformatiót kiván." Igaz ugyan, hogy az emberi léleknek az egyházi szolgaiság-alóli felszabadulására határzottan fontos lépés volt már az egyháznak keleti- és nyugotira való szakadása is; ámbár a' keresztyén görögiség még nyomaszlóbb lánczokra kényszerítette az emberi szellemet, mint a* romanismus: még is a' görög egyház alakulása hatalmas eszköz lön Isten kezében a' megszabadítandó emberiség tökélyesbítésére. Mihelyt két egyenlőn nagy és hatalmas keresztyén egyház tartósan egymás mellett fenállt: azonnal el kellett enyészni az egyedül-uralkodó egyházi jog hivésének, és az által, hogy a" két egyház egymást kárhoztatta, a' Iegelfogultabb elmének is bebizonyult az, hogy a' kettő közöl egyik sem egyedül-üdvezítö. Nem eszközöltetett azonban most ez által tulajdonkép szellemi ellentét, melly az emberiség kifejlődése lassú pályáján csak későbbi időkben alakult: hanem az egyház külső alakjának ellenképzödése, 's a' mindent-elnyomó egységi alak szétrombolása törte meg a' szellemi ellenhatás útját, bár az külsőleg csak több század lefolytával lehetett észrevehető. Már magában ezen ellenmondási merény,egy művelődés-történeti esemény, ezen ellenzék szükségkép szoktatta az emberi lelket egy olly tekintélynek ellenmondani, melly magát kezdet- és végnek, és minden ismeretet magába-foglaló öszvegnek kívánta nézetni és uraltatni. Még a' legtudatlanabb eretnek is nézethetik értelem hősének , a' mennyiben a' gondolkozás szabadságát védelmezte és gyakorlotta. Minden új társulat ujabb bizonyság volt az egyedül-lidvezítés tana ellen, és hogy ezen bizonyítványok az egyház-uralom elökorában már, olly gyakoriak voltak, csak örvendetes jelei lehetnek az emberi lélek mozoghatóságának. Milly csaknem felszámíthatlan sokasága a' társulatoknak a' Sabellianus, Ariánus, Nestorianus, Eutychianusok'stb. óta! Irenaeus 20, Tertullian 27, Épiphan 80, Theodoret 76, Damascen 100, Augustin 88, Philastrius 128 társulatot említ. Kérdhetnék ugyan az egyház-uralók: Hová lőnek ezen társulatok? Nincsenek, igaz! De már magában puszta létök, habár egy napi rövid életet éltek vala is le, az emberi léleknek igen fontos feladatát segítette feloldani,