Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-06-29 / 26. szám
hogy legelőször csupa etiquette-böl is a' házi leánynyal kellett vala tánczolnia... . Majd később, magát Hadházi Dezsőt, Amália apjáról 's házi körülményiről fűzött gúnyos beszédekkel mulattatta. Ha regényt Írnánk, vagy képcsarnokunkba egyházi élet körébe nem tartozó képeket is szeretnénk beilleszteni: itt mindkét tekintetben biztosan működhetnénk. De czélunk nem ez. Épen azért csupán összefüggés tekintetéből hadd legyen szabad ennyit megemlítenünk: Hadházi Dezső, anyai ágori a' Vaskői családdal közel atyafiságban volt, 's ettől bizonyos ősi örökségért meglehetős öszveg készpénzt nyert. A' pénz felvételének ideje máj. 15-kére 's így épen Zsófia-napra tűzetett ki. Útitársul megkérte néhai atyjának igen jó barátját, neki önmagának lelkes mentorát, a' vele egy városban lakó prédikátor 's esperes Kegyes Orbán urat, ki a' felszólító kérelemnek annyival öromestebb engedett, mivel Hadházi Dezső megígérte, hogy Vaskőről a' b—i fürdőbe , mellyet neki több orvosok ajánlottak, elviszi két-három hétre. Útközben közel Vaskőhöz, összetalálkoztak Nyakas Gergelylyei, ki Szarvas Jakabnak 's vele egykorú barátinak igen kedves embere levén, a' nagy Zsófia-est-ünnepélyre meginvitáltatott. Sietve hajtatott Nyakas úr, hogy ideje-korán megérkezhessék, de fataliter tengelye kettétört, 's épen ezzel bajlódtatott, mikor Hadházi kocsija mellé vágtata. Kegyes Orbán úr a' nagytiszteletü hivataltárst megismerte, 's szokott jó indulatánál fogva e' miserabilis és deplorandus helyzetéből kisegíteni kívánván, Hadházi engedelmével, ennek kocsijába fölkérte. Örömest foglalt helyet a' már már kétségbeesett szerencsétlen utas; mert így reménylhette, hogy vacsorára megérkezik, hogy az általa útközben tengelye miatt megátkozott Vaskön nem ejti el a' vaskót. Illy véletlen történet hozá vendégeinket Szarvas Jakabnál össze. Hadházi csak Nyakas úr leszállása végett hajtatott a' Szarvas Jakab udvarába ; de innen aztán el nem bocsáták; annyival inkább nem, mert az udvar tagjai is, maga Vasköiné és Stephania, a' jó papnénak névnapjára lejöttek ... Hadházi hát kocsiját az udvarba utasítá, maga pedig Kegyes Orbánnal együtt a' névnapi társaságba vegyült. Mikép folyt a' conversatio Vasköiné, Stephania, Bölcsei, Hadházi, Lilla, Amália 's több egyének között az egyik szobában ?: ránk közelebbről most még nem tartozik. Lehet, hogy a' conversatiónak Vezendi Pált tárgyazó eredményét másutt meglátandjuk Most azt a' társaságot kisérjük figyelemmel, mellyben a' szónokló ifjú Vezendit Kegyes Orbán és Nyakas Gergely véletlen érkezése félbeszakítá. Említénk, hogy az új vendégek fogadása első perczeiben épen az ajtó mellett ülő Kiskéri Amáliával beszélgetett Vezendi Pál. . . • Majd az üdvezlés sora ö rá is kerülvén, nagy örömet mosolygó vidám képpel hajtotta meg magát az általa olly szívesen tisztelt esperes Kegyes Orbán úr előtt. Kezet nyújtott e' derék férfiú a' derék ifjúnak, majd, mintegy atyai enthusiasmussal megcsókolván, mondá: „Hála istennek ! hogy Önt is, kedves ifjú barátom! szerencsés vagyok illy véletlenül megtalálni. Pünköst előtt Debreczenben járván, olly sokat beszélgettünk Önről a' theologiae professorokkal, kiket azért kerestem meg , hogy lennének szívesek erre jövő tanuló ifjaktól haza küldeni Önnek az általa már két évvel ezelőtt nálam hagyott nagybecsű könyvet. Akkor még álmodni sem tudtam, hogy én erre a' vidékre jövök; sokkal kevésbbé, hogy Önnel itt találkozhatom. . ... Ugyan! engedje meg, ha legelőször is ezt kérdezem: kezeihez juttatott-e az a' fenséges könyv?" Vezendi Pál külhoni utazásából megtértekor, Kegyes Orbán urnái is időzött egy pár napot, 's látván ennek könyvei között Hüffel-nek „Über das Wesen und den Beruf des evang elisch-ehristlichen Geistliehen" czimü 's 1822-díki kiadású könyvét, megemlítette, hogy HüíFel újra átdolgozta 's nagyon sokat tökéletesítette e' munkáját, mellynek új kiadását ö meg is hozta. Kegyes Orbán , ki a' tudományos elöhaladást szerette, e' könyvet elkérte, különösebben szüksége levén erre épen akkor tájban azért, mert a' theologicum seminarium homiletica cathedrájának felállítása, 's az egész seminarium rendezése napi kérdés és szőnyegen forgó tárgy vala. „Igenis! — válaszolá Vezendi Pál — kezeimhez juttatott. Örvendek, hogy szolgálhattam vele. Bár e7 vidéken is nyerne e'jeles könyv olvasókat. De a' mint veszem észre, aligha talá-Iand itten-körül elvbarátokat. Épen az imént, alig egy fertályórája, történetesen a' lelkészek hivatása került beszédtárgyul; 's én HüíFel nézetei szerint nyilatkoztam — de nyilatkozatom viszhangot nem költött." „Majd fog költeni, — mondá biztatva Kegyes Orbán — csak várjunk 's reményljünk, kedves uram-öcsém! Én nagy energiát reménylek a1 most rendezett debreczeni theologicum seminariumból. Azt hiszem, hogy öt-hat év múlva az onnan kikerülendő egyházi hivatalnokok, mi ránk idős prédikátorokra is közhasznú hatást gyakorlandanak." „Meglehet, te reád, jó Orbán! — neveté Fejes György — mert te ollyan vagy, mint a' viasz, egy tüzes lelkes beszédre elolvadsz. De Boros Márton, Nyakas vagy Szarvas barátomra, etsiqui dantur hujus generis: előre mondhatom, nem sok hatással lesznek. Jó barátom! az illyenféle kérges embereknek, mint Márton, csak a1 szentírási gyökérre vetett fejsze kell. Kikeli előbb vágnod: ugy faraghatsz valamit belölök, például: sárréti ócska toronyra fajankót."
