Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-04-13 / 15. szám

hogy honi prot. egyházunk is, ha mostani koldusállapotjából kivergődve,—bocsánat, hogy a'gyermeket saját nevén nevezém! —- az anyagi jóllétnek egy bizonyos fokára juthatna: rendeltetésének sokkal jobban megfelelne, jótékony hatását a' mostaninál sokkal nagyobb mértékben fejtené ki. Legyen elég tanintézeteink szük elláttatását, egyházi kormányzatunk minden ágainak ingyen-vitelét, melly ennélfogva gyors és buzgalmas épen nem lehet, elaggott egyházi embereink szomorú sorsát, a'papi és tanítói özvegyek és árvák siralmas állapotát, elhanyagolt szegényügyünket, az egyházi életműködésnek ezen lényeges oldalát megérinteni, miszerint kitűnjék, hogy egyházunknak csakugyan tetemesb anyagi segítségre múlhatatlan szüksége van. Csak az a' kérdés, hogy ezen segítség kitől és honnan jöjön? Sokan az egyház anyagi szükségeiről való gondoskodást egészen és föltétlenül az álladalomra szeretnék bizni. Én, megvallom őszintén, ezen nézetnek barátja nem vagyok. Ugyanis illy viszony mellett lehetetlen, hogy az egyház elébb-utóbb az álladalomnak szolgálójává ne legyen; pedig azoknak barátoknál, egymást kölcsönösen gyámolító, de kölönben önálló barátoknál egyébnek nem szabad lenniök. E'szerint nem marad más hátra, mint hogy az egyház maga segítsen magán. De azt mondjátok: hiszen ezt tette eddig is. Való , — csakhogy a' módtól is sok, gyakran minden függ, 's ama mondás : forma dat esse rei, nem egészen alap nélküli. Hogy a mi mind gyülekezeteink, mind egyes hitsorsosaink évenként nevezetes öszvegeket adnak ki, ugy szorosan egyházi, mint tágabb értelmű keresztyéni jótékony czélokra, azt csak a' méltánytalanság fogná tagadhatni. És e' dicséretes áldozat-készségnek, e' bőkezűségnek még is semmi feltűnőbb látszata nincsen, az ínséges állapot felöli panaszok még is egyre hangzanak közöttünk. Mi lehet ennek oka? Az én csekély felfogásom szerint, főleg a1

czélszerütlen kezelés, jelesül a' sok más egyebekben is annyira kívánatos concentratio hiánya, igen helyesen jegyeztetik meg az Egyh. Lap fentebb idézett számában közlött gyáminlézeti alapszabályokban, hogy „az eddig divatozott egyházi és iskolai kéregetések, úgynevezett albísatiók, supplicatiók, collecták, 'stb. nemcsak hogy visszaélésekre szolgáltatnak alkalmat, hanem egyszersmind a' segedelem kiosztását is jóval csökkentik és a' kiosztottat csak czél- és aránytalanul szivárogtatják szét a' szűkölködők közt.'4

Folynának be csak mindazon adományok, mik a' honunkbeli prot. testülettől évenként erednek, egy központba; járulna minden hitsorsosunk, vagy legalább a' nagyobb rész, bár magában csekély, de rendes és meghatározott évi fizetéssel egy ,egyházi közalap4

létesítéséhez; segítené azt, ha ugy tetszik, az álladalom is egy bizonyos, de az egyház által kezelendő, évenkénti adalékkal, — milly segítség ellen senki józanul kifogást nem tehetne, sőt azt bizonyosan mindenki csak igazságosnak 's méltányosnak fogná elismerni, — és a' közös szükségek aztán illő arány \s előre megállapított okos rendszer szerint illyen közalapból pótoltatnának: 's meglátnátok nem sokára, mi sokkal vidorabban mozogna egyházunk, mi bájos virágzásba indulnának annak tengő,nyomorgó közintézetei. Azért szívből üdvezek legyenek azon lelkesek , kiknél a' prot. Gyámintézet eszméje megszülemlett, 's kik ez eszmének most már, mint látjuk, testet is adának. Én hiszem tökéletesen, hogy ezen intézetből nem sok idő múlva a' imént megérintett egyházi közalap fog kifejlődni 's az a társulati térről, mellyre most, az 1844. évi Egyet. Gyűlésnek határozata szerint is, állítva vagyon, egyházunk törvényes, organicus intézményei közé lépend. Addig is Isten áldása legyen rajta! Miután pedig ezen ügy közös ügye mindnyájunknak 's miután mást föl nem lehet tenni, mint hogy a' Gyámintézetnek lelkes tervezői minden, ez ügy körüli jó-szándéku észrevételt csak jó néven fognak venni: azért legyen szabad nekem is néhány pontra nézve némi igénytelen megjegyzéseimet 's illetőleg indítványaimat, — talán hogy azok még nem lesznek egészen postfesta, — tisztelettel elmondani. Mindenekelőtt vegyük szemügyre az alapszabályok III. „Községi gyámintézet4

4

czímü fejezetét. Ez talpköve, sine qua nonja, az egésznek. De nekem ugy látszik, e' fejezetet a' tisztelt tervezők épen a' leggyengébben fejték ki, a' iegkevésb figyelemre méltalák. Hogy a' végén kezdjem, — én csekély felfogásom szerint már azon rendelkezést sem találom helyesnek, minélfogva a' begyült adományok két részre volnának oszlandók 's az egyik rész a' központi választmányhoz küldetnék, másik a' községi választmánynál maradna. Mert ha mi a' begyült adományoknak csak egyik felét adatjuk által a' Gyámintézetnek, másik felét pedig a' községnél hagyjuk, akkor meghagyjuk nála mindazon kéregetéseket is, mellyek annak jótékonyságát jelenleg igénybe venni szokták, akkor nem teszünk egyebet, mint hogy a' községbeli tagok jótékony-czélu, évi kiadásait még egy ujjal, t. i. ezen gyámintézetivei, szaporítjuk. Már pedig közönségünk az adakozásban, — valljuk meg őszintén, — most is kifáradt már. Vagy vegyünk által tehát annak vállairól minden terhet 's a' begyült adományokat egészen bekivánva, mindazon testületi és egyes szűkölködőket, kik eddig a' községekhez 's azok tagjaihoz folyamodni szoktak vala, ezentúl segítsük a'központból, vagy pedig tartsunk számot arra, hogy a' gyámintézeti indítvány a' közönség által hidegen fog fogadtatni. Ha ellenben ezen ajánlott változtatást megtéve, a' községeket minden eddigi segélyzési megkeresésektől teljesen fölmentjük: bátran nagyobb erő-megfeszítésre is felhíhatjuk azokat 's a' Gyámintézet számára azok kebelében valóban gazdag jövedelem-