Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-03-30 / 13. szám

bírjanak ? bírhatnak ök is, mint épen mások, akármennyit, miről azonban tartoznak az adói megadni, minthogy az állományban, senki is, ha csak magát a" herék sorsára juttatni és kárhoztatni nem kívánja, ingyen nem élhet, meliyet maga Jézus is megadott, például szolgálván, e' részben is,minden követőinek; kik vajha eszökbe vennék már valahára! hogy valamint a1

világban a' halál, ugy az állományban is az adó alól senki magát igazságosan ki nem vonhatja. De, mint egyháziakvagy egyházi szolgáknak, nem szükség és nem lehet többet birniok, csak a1

mennyit, hivataljok után, fáradságuk 's munkásságuk méltó dijában megérdemelhetnek , és mennyivel az egyháznak az állományra és közönséges bátorságra 's jólléteire! idves befolyását czélirányosan eszközölhetni. Többet nem, mert nem egyházban , hanem állományban élünk, és az egyház is, ha itt e' földön kiván mulatni, csak állományban áll és vagyon, és minthogy maga nem állomány, tehát az állomány czéljai- 's törvényeihez kell magát szabnia 'stb. Nem, tulajdonképeni papi 's egyházi jószágnak, olly értelemben, hogy az a' polgári törvények alól ki legyen vétetve, egyáltalában nem is kell lenni! legyen minden jószág és birtok csupán világi vagy polgári, minthogy ész- és jogszerüleg, másféle nem is lehet, és minden más név, mint p. o. nemes jószág, nemes mező, kert, szőlő, malom 'stb. nevezet is, nem egyéb, mint politikai szemfényvesztés és mystificatió, nem is említve itt ama csupán ősi vagy külső nemességet, mellyen mindazon gyönyörű hirdetmények alapulnak. A' honnan az egyházi vagy szent latifundiumok, uradalmak —• noha már most azok birtokosai vagy haszonlói, hogy az értelmesbek- 's jobbaknak, őket méliólag sújtó, észrevételét kikerüljék, más tárgyakra fordítsák', és az idő hatalmas lelkétől szemökre lobbantott polgári nagy igazságtalanságot valamennyire kiegyenlítsék, közhasznú czélokra inkább, mint eddig adakoznak. Az említett latifundiumok nagyobb részint, csak holt tetemek az állomány testében, ugy tekinthetők az állomány földében, mint homályos foltok, és mint a' közjóra majd semmit nem hozó kopár helyek, vagy mint állótok és mocsárok — *S ki tagadhatná, ki csak elfogultság 's részrehajlás nélkül ítélni tud, akár világi akár egyházi személy legyen, hogy Európánkban is nemcsak egy illy álló tó van kiszáraztandó. Állományt, igazságos állományt, kell mindenek előtt alkotni, nem egyházat, mint némelly nemzetek 's királyok müveitek, mert az állomány nem épülhet egyházon, de csak állományi alapon épülhet az egyház, 's lehet igazán azzá, mivé kell lennie, t.i. a' polgári állományra — egy bátorságosító, az erk. világra, Isten országára vagy mennyországra nézve pedig egy tökéletesen nevelő intézetté. (Folyt, köv.) Világ vári. Életképek a' helv. liitv. tlseániiílf egjliázhcrííletböl. XI. Szendrei Miklós Békefalván, számítása 's ohajtata ellenére, csak egy napot szentelhetett a' jó Vezendi-családnak. Boldog örömélvezetét, — meliyet lélekronkonság által nemesített, 's mondhatnók, ihletett vérségi kapcsolat, szivválasztoltinak olly mesterkéletlen szendeséggel ad — kénytelen volt félbeszakasztani. Ö családi ügyek végelintézése miatt jött, 's minthogy azon oklevelek, mellyeket Vezendi sógoránál vélt lenni, a' me- . gyei levéltárba adattak volt: ezeknek kézhez-kerítése végeit már másnap a' megye székesvárosába, az ifjú Vezendi Pál lakhelyére, ezzel együtt, elment. Néhány hetet töltölt K— mvárosban 's dolgait bevégezvén, Vezendi Pállal Békefalvára visszatért martius 9-kén. Vezendi Máténak e' napon vendégi valának; de kiket nem barátság, nemszives látogatás, sokkal inkább boszűt-szomjazó ellenséges és fölmeresztelt szemöldökű inquisitori indulat vitt a1

tiszta erkölcs áldott lakhelyére, Békefalvára. Midőn Szendrei Miidós Vezendi Pállal, a' már ismeretes parokhiának máskor mindig olly csendes tornáczában, az öreg Vezendi szobájának ajtaja felé közelített, szokatlan lárma 's dölyfös gőggel kiabáló vad hangok között egy asszonyi sikoltás emelkedett. „Az Istenérti Kérem! szűnjenek ! férjem oda van! jaj!" „Férjednek és fiadnak veszniök kell!" zúgott ki a' Szendrei által hirtelen benyitott 's nyitva hagyott ajtón És, Vezendi Mátét a' hárskanapén alélva, aggodalommal tele keblű feleségét féldérden őt törölgetve, esperes Fejes Györgyöt és Boros Mártont pedig, előttük bűnös diadalérzettel állva, látván a' belépett két férfiú, egy perczig néma szoborrá merevedtek. Mindkét félnek idö kellelt, míg, zavarodásukból kitisztulva, szót leltek a' tragicus jelenet szülő-okainak kifejtésére 's megértésére. „Igen! uram, — mond hosszas összefüggetlen és tüzes beszéd után Fejes György — igen e' Lap, ez átkozott Lap, a'Protestáns Egyh. Lapnak, 207, 208, 209 és 210-ik lapjai okozták e' szörnyű ingerültséget. Ki merészelt én rólam igy, mikép itt áll, írni? Ilah! ez gyalázat, ez boszút kiván" 'S illy igék után iszonyú dühvel csapta földre a' Protestáns Egyházi Lap 9-dik számát. „Oh! ha csak ez a'baj, ezen könnyen segítünk, édes nagytiszteletü úr!—válaszola megkönnyebbedve Szendrei — mindjárt megolvassuk, csak előbb szegény sógoromat vigyük más szobába. Ö gyenge idegzetű nagy mértékben. Öt meg kell kímélnünk minden további beszédtől" „Hadd maradjak itt, — rebegé az alélt öreg — én még semmit sem tudok, én még egy szót