Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-02-10 / 6. szám

junk pályánkon 's idején korán állapítsunk meg magunkban bizonyos elveket, mellyek szerint, és bizonyos korlátokat, mellyek között, reformjaink intézendök. És ez ime a' tárgy, mellyről én ez alkalommal néhány szót mondani akarok. Mindenekelőtt ne feledjük soha, hogy egyház és pedig keresztyén evangelica egyház az, miben intézkedéseink, reformjaink történnek. Minden időnek van maga saját typusa. Volt kor, mellyben vallás vala a' főeszme, mi az emberek' minden érzéseit 's tetteit keresztül lengé, mellyben minden keresztyén egyegy pap, minden hajlék egyegy imaház vala, mellyben a'katona zsoltárokat zengve méne a' csatába, 's a' fejedelmek istenes énekek' költésével foglalkozának. A' mai idő ezen kornak épen ellentettje ; most anyagiság, de főleg politika a' kor' mozgató eszméje. Rólunk pedig magyarokról ez inkább áll, mint bárki másról. Nálunk minden nemesnek, sőt most már az irodalom'segítségével, minden hozzá értő nemnemesnek is joga levén a' közdolgok tárgyalásában részt venni, e'jogával mindenkiugyancsak teljes mértékben él is. És mivel hazánkban a'hátramaradás a' közjóllétre 's az azt elősegítő intézményekre nézve felette nagy , azért ama tárgyalási jog leginkább különbféle indítványok' tételében "s reformtervek' előadásában nyilatkozik. Tudjuk pedig, hogy a' kik közdolgaink körül imigyen indítványoznak és terveznek, azok, ha egyébként vallásunk' követői, egyházi ügyeink' elintézésébe is befolynak; természetes e' szerint, hogy ők amaz indítványozást és tervezést, melly a' politikában úgyszólván már másod természetűkké vált, az egyházba is által hozzák. Hozzá járul, hogy az idő' szelleme minket egyháziakat is, kik különben a' politikai mozgalmakon kivül állunk , elragad. És igy ki fogja csudálni, hogy honunkban a' protestáns egyház is jelenleg a' legkülönnemübb javallatoknak és reformoknak termékeny mezejévé lön. Magán e' tüneményen ugyan, mint már fentebb mondám, épen nem volna okunk megütközni; csak az baj, hogy mi rendszerint különböztetni nem tudunk , a' mi politikáben jó, azt az egyházban is föltétlenül jónak, gyakorlatba veendőnek tartjuk. Pedig ebben gyakorta nagyon csalódunk. Politikailag, például, igen elterjedt most köztünk az egyenlőség' eszméje, mindennemű előjogok és szabadalmak helyteleneknek, károsaknak nyilatkoztatvák. És halljuk : „hogy az egyház is egyenlő társaság, ergo: benne is mindenkinek egyenlő jogainak kell lenni, ergo: hierarcha minden, ki azért mert pap, valami különös jogokat követel magának az egyházban, ergo: sajátképen papságra szükség sincsen." Hogy ezen climax sokaknál már valóban illy fokra jutott, hogy vannak nem kevesen, kik a' protestáns papságot is csak szükséges rosznak tartják, 7

s azt inkább ma mint holnap küszöbölnék ki ez árnyékvilágból, arra, ha kellene, példákat szinte újjal lehetne mutatni. Politikailag, továbbá most minden köztisztviselő a' leglehetőbben felelőssé tétetik, sőt, hogyha minden feleletterhet kikerülni tudna is, hivatalával mégis visszaélnie, legalább hosszabb időig ne lehessen, időnként új választásnak vettetik alá. És indítvány téteték már egyházunkban is, hogy főtisztviselőink , a' superintendensek, szintén minden harmadik évben restauráltassanak. No már illy nézetekről s reformjavallatokról vájjon mit kelletik Ítélnünk? Hiszen azok magokban, avagy politikailag tekintve igen jók, igen helyesek lehetnek, csakhogy nem egyháziak, nem jelesül keresztyén evang. egyháziak. Mert ha arról semmit nem szólunk is, hogy azon egyéneknek, kik a' vallás- és egyházzali foglalkozást életök' kizárólagos feladatává tevék, kik ennélfogva a' vallás' és egyház' szükségeit legjobban ismerhetik , ez ismereteik' gyakorlatba vételére csakugyan különös szabadsággal is, vagyis, hogy a' papoknak, épen azért mert papok, az egyházban némelly különös jogokkal is kell bír— niok; de illyenektől őket, már e' tekinteten kivül is megfosztani addig legalább nem foghatja senki, mig egyházunk keresztyén evang. egyház maradand, 's míg benne az apostol' ama mondásának érvényessége leszen : „hogy az úr adott némelylyeket apostolokat, némellyeket pedig prófétákat, némellyeket pedig evangélistákat, némellyeket pedig pásztorokat és doktorokat." (Efez. 4, lí.) A' superintendenseket is minden harmadik, vagy hatodik évben változtatni alig leszen akár lehetséges, akár szükséges mindaddig, mig e' hivatal nem világi szenvedélyek 's külső hatalom- és dicsvágy' küzdhomoka, hanem a'keresztyéni, 's jelesül pásztori erényeknek némi jutalmazó és kitüntető helye, egy szóval, míg a' keresztyén evang. egyháznak, hogy úgy mondjam, majestását képviselő's épen ez okból még mindenütt bizonyos állandó jellemmel bíró intézménye leend. Ugyanazért hagyjunk mi fel átalában minden vélt javítással, mihelyt az akár az egyház' lényegével ellenkezik, akár csak arról az egyháziasság', lelkünknek olly jóltevő hímporát leseperné. Reformáljunk, változtassunk a'hol annak szükségét látjuk és érezzük. De mielőtt valamelly, bármiképen tetszetős eszmét életbe léptetni akarnánk, vizsgáljuk meg komolyan, ha vájjon az az egyház'szerkezetébe bele illik-e? ne feledjük soha, hogy egyház, és pedig keresztyén evang. egyház az, miben intézkedéseinket, reformjainkat tesszük. De ne csak az egyház' eszméjéről átalában , reformjaink mellett meg ne felejtkezzünk soha, hanem továbbá legyünk mindig tekintettel azon különös állapotokra is, mellyek annak kebelében az idő' folytában kifejlődtek. Vannak minden földi dolognál viszonyok, miket ignorálni, miken magát túltenni, veszély nélkül nem lehet. Hiában fog a' monarchiai kormányforma alatt élő boszankodni, hogy az nem respublica; akarja nem akarja, ezen adott körülményen meg kellnyugod-