Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-11-16 / 46. szám

Vegyesek. Darást templomszentelés. E' f. é. oct. 27-én olly ünnepélynek voltunk tanúi, melly ugyan, hála islennek, nem rilka, mégis mindig ör­vendetes és közlésre méltó, midőn főtiszt. Sze­berinyi János bányakerületi főpap ur által a' darási honli esperességben kebelezett ev. egyház uj temploma felszenteltetett. Ezen Örvendetes hírt egyházi közönségünkkel közleni, kötelességül teszi nemcsak a' keresztyén rokon, részvét maga, mellyel az illy örvendetes egyházi történeteket fogadni szokott, hanem azon részvét is, mellyet sok keresztyén egyház és sok rokonszív tettel bizonyíta, és melly nélkül e1 szegény egyház ezen nagy jótéteményhez soha sem juthatott volna. Ezek között első helyen áll felséges királyunk maga, a' ki nemcsak hogy az egyháznak az ada­kozók ajánlatainak gyűjtését országszerte kegyel­mesen megengedte, söt, és épen akkor, mikor egy szomszéd keresztyén birodalom a' protestánsokat illynemii liszta egyházi adakozások gyűjtéséről eltiltá — nagylelkűen elrendelni méltóztatott: hogy ez illyen adakozások a' királyi hivatalnokok és tisztviselők által is elfogadtathatnak. Halhatatlan érdemet szerzett magának ez épü­let mellett t. Zmeskall Zsigmond szolgabíró és egyházi fiatal felügyelő ur, ki más jótéteményein kivül az oltárképnek és a' templom festésének költségét magára felvállalni kegyeskedett, nem különben Slainlein grófné ö excellenciája, har­mincz pgö ftot az egyháznak készpénzben küld­vén. — 'S igy több valódi nemes szívű jóltevők valláskülönbség nélkül, nevezetesen alispánné Zsembery asszony, báró Smied, Majláth, Ra­kovszky, Boronkay 'sa't. ámbár tűi a' Dunán olly esperesség is találtatott, hol e1 szegény egyház küldöttjei szolgabíró által visszautasítanak. Azonban meg kell őszintén vallanunk, hogy a' legszebb érdemkoszorúját maga a' leik. Szkla­rik János ur érdemiette, úgymint ki e' munka mellett legtöbbet szenvedett és fáradozott. Ez illy érdemet tökéletesen méltányolni tán csak az tud­hatja, ki már maga egy illy felette szegény egy­házban valami nevezetesebb építést véghez vitt 's igy bizonyosan papi hivatala mellett követ, kol­dús, építőmester, söt hajdú és napszámos is volt — vagy a' ki legalább azt felveszi, minő elszánt­ság kell ahhoz egy templomnak építését vezérleni, midőn az egyház pénztárában alig találtatik annyi krajczár, mennyi száz forint az épülethez kíván­tatik. — Magáról az ünnepélyről nem látom szük­ségesnek többet megjegyezni, csak hogy az a' protestánsoknál szokott szertartásokkal a' szom­szédbeli papság és számtalan nép, de kevés urak jelenlétében; legszebb renddel és csendességgel ment véghez. Snperinlendens ur szokott szónok­lali kitűnő tehetségével és mély ájtatos érzelmé­vel e' régi egyházhoz mostani uj kötelességeiről t. Dediszky József, ledényi lelkész nr pedig a' szentszékről sz. Málé ev. VII. 24-28. szinte jelesen szónokolt. — Ez alkalommal superinten­dens ur a1 jelenlevő lelkészeknek az ur vacsoráját is kiosztotta, az ebéd melleit pedig őfelsége és a' jótevők hosszú és szerencsés életekért poharat emelt, mi hangos viszhangra talált. Braxatoris Károly, teszéri lelkész. If alálozás. Oszhóban hunyt el, rothasz­tó lázban, két heti súlyos betegsége után, tiszt. Koszián Mihály, a' tószögi ref. egyháznak tiz évekig volt kedves lelkésze, kora' 38dik évé­ben. — Hetedikén télettek nyugalomra porrészei, ó-kécskei lelkész tiszt. Zágonyi Ferencz, szív­rehatólag mondván el felette 1. Thess. 2: 1. 3—8 alapige vezérletén; Millyen a' jó pap? tisza-várkonyi lelkész, t. Kulcsár József szaba­tos nyelven jellemzé, ritka tudományossággal velős szónoklatában, mint jó papot, jó család­atyát, őszinte emberbarátot. Versenyi lelkész t. Ádám Mihály a' sírnál tarlóit érzékeny beszé­det. — Siratják megáldatott özvegye ns. Nagy Juliánná asszonyom 's 4 éves fián kivül öt ha­tártalanúl szerelő , rilka buzgó' hívei 's jó ba­ráti. — Nyúgalom a' már hamvadó sírja felelt! Böszörményi Pál. Pap választás Totli-Komlóson. A' néhai Bende Károly halála állal megürült lelkészi hivatalt a' tóthkomlósi evang. népes gyülekezet­ben Horváth Sámuel eddigi tiszaföldvári lelkész ur nyerte el. Mi mindnyájan örvendünk ezen választásnak, mivel t. Horvát urat mindig ugy ismertük, mint tudományos, buzgó, szelid lelkű keresztyén papot. De egy van, a' mit meg nem foghatunk, t. i. az, hogy a1 komlósiak által azon­nal felrakatta minden bútorát 's elköltözött Föld­várról — hol ő maga levén előbb , most egy lelkész sincsen 's a' gyülekezet magára hagyva van — és sietett Iíomlósra, mellynek két ren­des papja levén, öt egy ideig bizonyosan nélkü­lözhette volna. Mig tiszt. Csermák ur ismere­tes erős vállai örömest viselték volna a' ter­het addig, míg uj tisztújításra azt felében le­vette volna rólok , annak idejében; a' sze­gény földváriak Isten igéje vizsgálása nélkül hagyatnak. Denique, kinek nincsen, attól el­vétetik , kinek van, annak adatik. B P. I. Uj gyülekezet. Munkácson , mint hall­juk , gyülekezet alakul. Ttes Freyseisen urlól e' részben szívesen vennénk egy kis értesítést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom