Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-10-05 / 40. szám

meghódítani, mindent magához hasonlóvá akar tenni, nem szabadság, az zsarnokság. Azért egyik feladata az észnek: a' szabadság korlátait, melylyekben az magát igazán megkisértnek tanúsíthatja, kijelelni, szóval, neki igazságot teremteni. Ezen küldelem és törekvés az élet és tudomány minden körében, mellyek, fájdalom I egymástól még mindig felette elválasztvák, a1

helyett, hogy egymást viszonyosán áthatnák, jó jele korunknak 's azért kezeskedik, hogy erök léteznek, mellyekböl, ha a' háborgások torlódó hullámzatai a' nyugalmas kifejlődés olaja által lecsillapulvák, derült és uj, az igazi középet tartó jövendő képződik. Emancipalió a' zászló, melly alá mindannyian sereglenek, az tábori jelszava korunknak. Igaz, hogy az ember felszabadítandó mindennemű rabszolgaságtól ; de nem mindenütt, hol emancipatio után kiáltoznak, létezik rabszolgaság. A' ki a' fát természeti földéből kiszakítani 's gyökereit a' légben akarja lebegtetni: az azt életétől fosztja meg, 's oka, hogy elszárad. Az iskola is jogosítva érzé magát az egyháztól elszakadni, 's igy önálló életet élhetni. A' harcz, melly ez által támadt, két oldalról tekinthető, először mint harcz a' philosophia és dogma, 's azután mint harcz a' világi és egyházi közt. Mi ugyan joggal kétkedünk, hogy a1

küzdőkben az iskola-emancipatió mellett az első nézet vala az elv, miért ők fegyvert ragadtak. A' puszta dogma igenis a' törekvő szellemet ki nem elégítheti; meghatározott időben keletkezett az, meghatározott körülmények közt, 's ha ezek megváltoznak, nyomósságát könnyen elveszti. A' szellem kihaltával, melly teremté 's alkotá, üres hüvely leend, 's a' tiszta üresség nem elégíthet sokára ki, ha az egy ideig a' gondolatlannak elég vala is. De ha a' philosophia a' dogmát lerontja, a' nélkül, hogy az elavultnak helyébe ujat helyezne, melly belső alapzattal bir, akkor a1

feneketlenbeesünk; mindent, mi megragadható vala, elvesztünk, 's gyámoltalan, kormány nélkül hányatunk az élet hullámzó tengerén. A' philosophia 's dogma közt tehát itt is egyesítés keresendő, mellytől igazi kielégítést várhatunk. Ha tagadjuk ezennel, hogy a' harcz az iskola-emancipatio mellett az érdeklett mély meghasonlásból keletkezett, e' szerint bizonyosan nem a' megtámadók eszméletével, hátra van állítanunk, hogy a' világi az egyházival pert kezdett légyen, magát ennek ellenében nem csak igazolandó, hanem a' felsöséget is elnyerendő. A1

feladás, mellynek megoldását itt kitüztük: az egyház és iskola közti viszonyról, miként az előttünk mutatkozik, némi értesítést adni. Ezt létesítendők , előbb a' status és egyház közti viszonyról kell szólanunk, melly viszonyból az elsőbb, ha az iskola czélját szem előtt tartandjuk, könnyen kiviláglik. Miként a' virág a* nap felé fordul, ugy vágy az ember szíve az után, mi felette van, egy örök, láthatatlan után. A' földi, mellyhez a' test által lánczolva van, nem hazája; idegen ország az, mellyen keresztül kell vándorlanunk, hogy az atyai lakba, mellyet elhagyánk, visszatérhessünk. Ezen érzetnek, hogy hazánkat még csak keressük , hogy az itt alant fel nem lelhető, élénken kell bennünk meggyökereznie, ha azon czélhoz, melly számunkra kitűzött, mind inkább közelíteni akarunk. Ezen czél pedig nem egyéb, mint az igazság. Utána törekedni, küzdeni érette, őt bírhatni, világában élni, az a' feladás, melly az embernek jutott. De az igazság nem földi ismeretben létezik, nem emberi tudatban, ha ez az igazság forrásából ered is, ha bár az színes sugárzat az egy tiszta napból, melly minden tudatot, minden egyes igazságokat magában zárva foglal. Isten az igazság. Öt tehát megismerni, öt ezen ismeretben szeretni, ö benne élni, lenni és mozogni, lényünket ő benne megalapítottnak érezni, oda legyen minden törekvésünk irányozva. Tetteinkben ne saját önhittségünknek hódoljunk. De a' teljes igazságot felfoghatni emberi szellemnek e' földi életben soha nem sikerülhet. Fénye öt megvakítaná; földhez sújtana bennünket, miként Sault a' világosság, melly öt hirtelen az egekből környezi vala. Nem vagyunk csupa szellem, és ha bár, szellemünk mégsem a' tökéletes isteni szellem, hanem ennek csak viszfénye, sugárzata. Es igy a' földi lest záraiban is fekszünk, testünk küzd a'szellem ellen. Az önzés'kérkedve emeli fejét bennünk 's műveli, hogy magunk akarunk magunknak valami lenni, megfeledkezve az alapról, mellyen állunk. A' mennyeitől elszakadni törekszünk, 's magunkat elég bölcseknek hisszük. Ez által gátoltatunk örvendve 's szabadon azután vágyni, azt óhajtani szüntelen, mi a' legkellöbb. De le kell ráznunk, mi ránk a' föld salakjaiból ragad, ünnepi ruhát kell öltenünk, hogy az istenhez juthassunk. Továbbad az ember nem magán létezik a1 földön , nemcsak apa- és anyával, rokonok- és testvérekkel él összeköttetésben , hanem másokkal is, kik neki idegenek. De azok ne maradjanak neki idegenek; a' keresztyéni szeretet közláncza mindannyiát övezze át. Mert azért jöve Krisztus a' világra, hogy ezen lánczot összefüz's hogy általa az üdv elhagyott útjára visszatéifflnk. Ő megmutatá, hogy az isten atyánk, kihe? ő általa juthatunk. Igenis, az emberiség, szenvedélyektől környezve, felette távol van azon czéltól, melly neki kitűzött. De hogy hozzá mind inkább és inkább közelílsen, hogy üdvét egyedül az isten- és Krisztusban keresse, oda hatni, feladása az egyháznak. Kötelessége e' szerint az ember szellemét örök forrásához igazítani *s vezérleni, öt tévútaktól megóni 's ezekről visszavezetni, öt vigasztalni 's