Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-27 / 4. szám

szik választani a' lényegest a' lényegtelenből, e' mellett minden tekintély iránt hitetlenné válik, és csak belsejének, az észnek és lelkismeretnek sugalmait követi. Végre, észre veszi, miszerint azon tanokban, mellyeken kiadott, mélyebb jelentmény és velő rejlik, mintáz előtt vélte. Most tehát, a történeti uton ránk száltnak lényeges tartalmát igyekszik öszhangzatba hozni az ész' törvényivel. Igy ő a' veszteményt visszanyeri, de fensöbb alakban. Mert az élemült férfiú visszatérhet ugyan ifjúi hite' lényeges tartalmához, de nem ugyanazon fölfogási módhoz. Hisz különben a' szellem' fejleménye el is volna veszve. A' mondottakhoz képest tehát a' r. kath. egyház' és hittudomány' viszonya a' protestantismushoz különféle leend, a' szerint, a' mint emebben vagy az egyik, vagy a' másik főirány uralg inkább. A' régibb prolestantismussal, például azzal, melly az augsburgi vallástétben vallaték, még ugyanazo.i ellentétek állnak szemközt, mellyek az előtt ; de már ezek minden esetre tetemesen enyhülvék. Mert a' mi névszerint az erkölcsi szabadságot illeti, alkalmasint minden protestánstól el van ismerve, miszerint akkoriban a' külső mivelményeknek tulajdonított becs elleni küzdelem' hevében kelletén túl ment a' protestáns fél, és a1

szabad cselekvény, a' valódilag jó miveltség' becsét félreismerő. Korunk' protestánsainak legtöbbei, már alig ismerik a' szabadságról, kegyelemről, előrendeltetésről szóló és hajdan inegkülönböztetőkül szolgált tanokat, mellyek az egyház' szakadás' egyik szülokát képezék. Osztoznak ezek némelly avult törvények' sorsában, mellyek nevileg léteznek ugyan még, de már hosszas idők óta nem vétetnek foganatba. A' rationalistai irányt illetőleg, ennek különféle alakjai közt lényeges különbség teendő. Van egy alantiabb rationalismus, melly csak a' végest, az időben és térben levőt ismeri igaznak, és mindent, mi azon tul van, semmibe tud. A'magasb rationalismus azon örök igazságokat, mellyek az észben és lelkismeretben nyilatkoznak, ollyan eredeti isteni világosság gyanánt tiszteli, melly mindenkit megvilágít, ki annak elméje vagy szempilláit megnyitja. Hiszen ezen benső és egyetemes istennyilatkozványbani hit és bizodalom képezi azon föltételt, mellyhez bármelly történetszerü nyilatkozvány' elfogadhatása kötve van. „Ha szemed naptermészetü nem volna, hogyan láthatná meg a' fényt; ha bennünk Istennek saját ereje nem lengedezne, miképen volnánk istenitől elragadhatok." (Gölhe.) Maga a' r. kath. hittudomány is elismeri, és pedig nagyobb mértékben mint az ó-protestanshittudomány, miszerint az emberi elme illyen eredeti fénnyel ([világosság) bir, és amaz csak azért alítja a' történetszerü istennyilatkozványt szükségesnek, mivel szerinte az ember, tökélytelen és sülyedt állapotjában, eme segélyre rá szorul. Miután az ó-protestans orthodoxia, miután az utóbbi korszak egyoldalú rationalismusa' jószerével túlélték önmagukat; ehezképest a' mai prot. hittudomány' bölcseimi és történetszerü irányáhozi viszonya a' r. katholika egyháznak leginkább veendő tekintetbe. Egy ollyan folyvást fejledező egyháznak eszméje, melly a' keresztyénség' fogalmát különféle fejlem fokain különféleképen valósítni igyekszik, és egy magasabb tökélyhez szünetlenül közelbedik, gyakran parányi köz által választva találkozik azon r. kath. hittanárok' nézetivei , kik azt, mi a' r. kath. egyházban lényeges , megkülönböztetik attól, mi ebben csak véletlenszerű , meg az eszmét időleges hüvelyétől és fölfogatásától, "s egyszersmind rajta vannak, hogy az egyház átalakuljon és szellemesüljön. Ne felejtsük, miszerint a' legrégibb egyházatyák az egyházat olly testhez hasonlíták , a' mellyen az egyes tagok megvannak ugyan már, de csaklassankénti fejlem utján érhetnek tökélyes alakká. Miután minden keresztyen felekezetnek közös czélja van, melly nem más mint az anyaszentegyház' tökélye; tehát csak azon utat kell fölkeresnünk, melly eme' czélra elvezessen. 11a az, mi minden időben el lön ismerve a' keresztyén hit' lényeges tartalmául, időrül időre mélyebben fel fogva, és a' valódi átalakulási törekvés , a1

fejlődés' szelleme —ellentétben a'tespedéllyel szintúgy mint forradalommal —mind inkább méltányolva lesz; ez által azon ellentéteknek —- mellyek a' keresztyén világot pártokra osztják — kibékülése elő lenne készítve, minek az egyházra és álladalomra , tudományra és életre nézve a' legboldogítóbb következményekkel kellene birnia. Épen ott, hol a' keresztyénség' szakadása sok időre meg lőn gyökereztetve, épen a'tridenti zsinat' tárgyaimányiban találunk egy látnoki szót, melly kibékülést jósol. MenzelA. a' reformatio' eme részrehajlatlan történet irója, az emiitett zsinat végéről a' következőt jegyzi meg : „Hogy pedig mind ez (a' zsinat intézkedelmi) a' zsinat' hatékonysága felöl táplált nagy várományoknak meg nem felelt, azt maga Morone követ, utolsó napielnök, sem akará tagadni." ,„A'zsinat a'hittanok' meghatározása és az egyházi fegyelem'javítása által dicső gyümölcsöket termetr. Még több volt volna talán kívánható; de a' zsinat emberekből áll, nem angyalokból, és körülmények szabta mérték szerint a'jó vala választandó a'legjobb helyett. Tán az Isten, a' végzemények1

előkészítésére és kidolgozására fordított fáradalomnak jutalmául, majdan mutatand jobbra vezerlő utat.'" ,,A' zsinatróli ezen nyilatkozat (mond Menzel) mellyet az elnöklő követ annak berekesztésekor nyilvánosan kimonda, nem egyedül a' bírálat' történeti álláspontjára nézve, hanem átalában jelentékesebb vala a' zsinat' sok egyéb dogmai és reformatori végzeményinél. Ugyanis, ámbár a' jobbnak abban kifejezett reménylete csak a' nyert jónak tökélyesbitésére,