Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-08-24 / 34. szám

M. 0. históriájában olvassuk, Szilágyi Benjámin István kézirata, mellyben előadja a' reformatio történeteit? hogy valamit indítványozzunk iránta. Ágostai hitvallású rokoninkat is figyelmeztetem, hogy Schmal lineamenta ad históriám pertinentia és Burii Micae historico-chronologicae kéziratban hevernek. Szégyen és gyalázat nekünk protestánsoknak, hogy nem kívánjuk ismerni azok érdemeit, kik értünk áldoztak és vérzettenek! Hasokáig illy háládatlanok maradunk, 's csak pangunk: honunk reformatiója történetét nehezebb lesz megismernünk, mint elődeink bölcsőjét Ázsiában. Törö k. Az Ifjúság számára elrendezendő Istentiszteletek. Kyilt levél T-y barátomhoz. . . . Laudato ingenlia rura Exiguum colito ! — Virgil Nálunk, barátom! a' nevelés körül teendők olly roppant tömegénél: a1

lelkészi és oktatói pályának olly metsző ellentélbe jöni nem szabad, mint azt Némelhonban tapasztalok, hogy mindketten sajátságos kasztát képezzenek. Sőt, mint tudva van elölted, én honunk nevelési virágzata legbiztosabb tényezőjének mindig azt állítám, hogy a' többnyire minden nevelési elveket nélkülöző, parlag és rhapsodicus tudományát minden rend és a tanulókhozi alkalmazkodás nélkül előterjesztő tanító nálunk, mindaddig, mig czélszerü, a' külföld szellemétől áthatolt, fokonként müvelö iskolai seminariuinok nem alaluilandanak, mind eleven előadását, mind tanítási rendszerét az ö korának szelleme által lelkesedett papjától nyerje meg *). Már pedig korunk nevelő hőseitől közakarallal felvett nevelési föelv az, hogy a' tanuló gyermekekben és ifjakban vallásos érzés 's vallásos buzgóság minél hathatósban gerjesztessék fel. Meri, mellékesleg legyen mondva, azon állítást, mellyet e' napokban egy terjedelmes hírű oktató és lelki barátom lön, hogy az ifjúság a' vallásosság iránt nem fog kony, azt a' tapasztalás, azt Göthe, Wilhelm mesterében, azt minden nemzetek jelen paedagogjai elegendően megezáfolják. — Ezt a' föelvet tehát, és azon, lelkészek és tanítók közli tényleges viszonyt tekintetbe véve, honunk több *) Schneller urnák ezen mindenesetre figyelmet érdemlő indítványára igen sok a1

megjegyzés. Itt mindjárt azon kérdés fordul elő: vájjon igaz-e, hogy a' tanítók többnyire ollyanok, millyeneknek Schn. ur állítja? igaz-e, hogy minden pap korának szellemétől lelkesülve van? a1

kornak szelleme mindig az evangyéliom szelleme-e? 's a' követendő „tanítási rendszert," mellynek megállapítása a1

prot. testület joga, tanácsos és szabíd-e egy papnak, ha ez mindjárt a1

testesült korszellem volna is, önkényétől függeszteni fel? Székács. lelkes vallásnokai már ezen életdús korunk elölt is sok helyen magokra vállalták különösen a' vallás rendszeres előadását, úgy, hogy most három hasonfolyásu forrás nyílt meg az ifjúságban nevelendő vallásos érzet gerjesztésére, ápolására's végképen kiművelésére: a' vallástanítás, az úgynevezett katechisatio 's a' predicátziók meghallgatása. Most az a' kérdés: elégséges-e ez a' három rést nyitni az ifjúi szívben, mellyen keresztül az egyház, a'tudomány, az élei csarnokába vezettethessék. Ilarnisch, a' volt weisenfelsi világszerte hires nevelő egy újabb eszmedús értekezésében *) ezt méltán tagadja, és ezen tagadása állal bennem egy eszmehúrt pendített meg, melly most is rezeg, melly, mint életreható kérdés, éltet kér, 's melly legközelebben is ez irántad valói barátságos közlésre késztet. Az én igénytelen tervem az: „Rendeztessék el az ifjúság- számára sajátságos istentisztelet, mellyben részt vegyenek a' gyülekezet minden egyéb tagjai is, 's melly nem mint a' vallásos oktatás, — a' mellynek feladata vallásos fogalmakat fejteni, — csupán csak az észhez szóljon, 's nem mint a' prédikátzió rájok nézve puszta falakon hangozzék el, hanem melly szivet hajtson, akaratot törjön 's a' fiatal lélek fő- és egyetlen erényeit szülje: az engedelmességet, a' szorgalmat. Természetesnek fogod találni, hogy a' protestantizmusnak támasza és kulcsa, a' prot. cultus sarka az élőbeszéd, ezen az ifjúság számára elrendezendő istentiszteletben is föföhelyen díszlik. De ezen beszédnek a1

többiek közül két fömerituma legyen, 's az: kurtasága, hogy a' változalos fiatal kedélyt ne untassa, 's alkalmaztatása az ifjú eszéhez, erejéhez, képzelödéséhez. Az ezen isteni tiszteletekhez eljárási szabadság különös kijelelés 's kilencz éven alól csak a' kitünöbbeknek adassék, 's szintúgy később a' 12-dik év elölt a' predikátziókba járhatás szintolly kitüntetés legyen, mint egykor az ephebus-féle ruhának idöelötti levetése. Ezen intézkedés által 2 súlyos bajon segítetnék, először: a1

vallás az ifjú előtt nem mint közönséges tudomány profanáltatnék, megmaradna rajta egészen soha el nem mellőzhető fátyolának szent tilka; másodszor: nem tekintené az ifjúság terhes kötelességnek, szenvedhetetlen járomnak a' lemplomba járást, óhajtva várván azt az időt, midőn azt vállairól lerázhassa, azt a1

czéltalannak tetsző templomjárást megszüntetvén. Ezen az ifjúság számára tartandó istentisztelet illyformán egyszersmind egy azon csalhatatlan eszközök közül, mellyeknél fogva szent vallásunk becsülelét a' korlátolt könnyelmű gyereki ítélet sophismái ellen biztosíthatnék. — Azt pedig mindnyájan tapasztalhatjuk önmagunkon is, hogy az első benyomás szinte túlzó *) Bretschneider A. K. Z. Oct. 1843.