Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-07-27 / 30. szám

böl, ha tisztújítás nem történnék — mellyek egy szerencséilen választás által korszerű haladási dicső elveiktől elüttelének ?! De idő jöttével, egy, — időben született tisztikar, egy derék alispán, egy lelkes követ, több éves pangásából közremunkálkodása által a' holtan élő megyét kiemeli, homályba borult fényét ismét felderíti, hatalmának és tekintetének méltóságára visszaállítja, és hangulatot ad az egész hazának, mellyre, kivált jelenkorunkban, olly nagy szükség van. Igy az egyházmegyéknél is. Ezen a1

különben is olly szerény és nem csillogó pályán, hol sokan az igazat azért nem mondják ki, mert sokan azt hallani nem szeretik , mennyire megkívántatik, hogy az élet terhe alatt leroskadt, 's ekkép testben és lélekben elgyengült tisztviselők helyett, kik mélységes hallgatással húzzák ki a1

gyűléseket, és csak honn iskolatanítójok felelt szerelik gyakorolni hatalmokat, együgyű népeiken uralkodók, a1

telt helyén pedig nyulak, a' környülállásokkal és balitéletekkel megküzdeni kész , 's ezeket diadalmasan legyőző erőteljes férfiak választassanak, kik a' vallás szent ügye felett zorobábeli és zedekiási állhatatossággal örködjenek,kik munkásságba hozzák az elzsibbadt erőt,'s egy jobb állapotra törekedést szülnek az emberi lélekben. Ki keblének szűk köréből fel képes emelkedni oda, hogy nemcsak önmagának nagyon szeretett személye, — melly nélkül a' világ kerekeit azonnal megakadni, 's tengelyestül sarkából kifordulni hiszi, — hanem mások is, nálánál ügyesbek, kiszámításokban és lélekben erösbek, hasznos befolyással lehetnek mások boldogílására, "s ezeknek sorsára beható cselekedeteket — melylyeket a' lágymelegség, a' makacs ellenszegülés olly sokáig feltartóztatott — tudnak ott is teremteni, hol a' régihezi szoros ragaszkodás, erejéből kifogyva és elfáradva, irigy szemekkel kénytelen nézni a' fenlángoló ilju erőt, melly mintegy fejedelmi saskesely, csak mosolyogja az öt égi útjában gátlani szerető, 's alalta fellegcsoportot képező, csiripoló madársereget, melly önmaga terhe alatt lepotyog, itt, mondom, a' leélt erő minden figyelmeztetés nélkül lépjen vissza, — engedjen utatazerösbnek, — 'sigy meglehet, hogy talán nyert borostyánjait felkanyaríthalja homlokára, különben pedig nyom nélkül hulnak le levelei. *) Jól mondja a' vers: Ki leélte korát életének, Adja állal helyét az erősnek Es vonuljon vissza magányába Szenderegvén boldog nyugalmába. A' holtig hivataloskodás csak ollyan, mint a' sok ut közé ásott oszlop, melly az utaknak sokfelé való menését mutatja, — maga pedig moz-Nem maradt-eilt lei a' periódus vége? dalom! gyakran kellene kérdeznünk. Iilyesmit, fáj-S z e r k. dulatlanul megmarad; az ennek ellenkezője pedig, mint egy üvegház, mellyben a' virágok közti különbséget szép rendben ki lehet látni. Amannak nem terjed vastag köde alatt a' jólét, a' világosság; mert a' nemes vetélkedés kertjének nyíló félben levő drága bimbóit, 's kitárt kelyhü illatos virágait elfojtják és kirágják az őskor apelláns seregi, kik az elmohosult szokásoknak megunt bilincsei közölt lezárva szerelik tartani az idő menydörgő szózatát, — a' nép szent jogait, a' jelesek lelki erejét; mellyek pedig elöbbutóbb diadalmas kezekkel tördelik szét az elavult szokások korlátait. — A' legerősebb várfalak is romba dűlnek, ha időről időre nem újítatnak; mennyivel inkább meggyengül az az emberi társaság 's állodalom, melly nem a tökéletesedést, a1

hasznos és szükséges újításokat 's jobbításokat tűzte ki magának vezérigéül. Megszűnik munkás lenni nemes vetélkedés, kialszik a" lángoló tűz, melly lobogva ég az ifjú kebelben egy szebb jövő után, s az állodalom felbomoltában erkölcsi hálását és állását elveszti. Itt ellenben, kivált ha magok, a' tél szinbe öltözött halántéku vezérek, emelik fel haladás zászlóját, eszközlik a' hasznos újításokat időről időre, csak itt lesz szent, állandó és tökéletes mind a' polgári mind a' vallásos társaság, melly csak erény megvívásával a'sors csapdosásaínak, különválasztásával a' deréknak a1

nem jelestől, érheti el legragyogóbb időszakát. Ila a' tavasz mindannyiszori felderülésével, az oltott fák elfonnyadt gályáit, a' szöllötönek elszáradt ágait lemetszi a' gondos kertész, a' szorgalmas szöilömives, hogy ne akadályozzák a1

kizöldülést és felvirulást, 's hogy egyik se szívja hiában azon éltető nedvet, melly felszivárog az elrejtett csöveken, a még bimbóban szendergő virágok és édes gyümölcsök megérlelésére: igy az elavult, 's az idő lelkétől többé nem elevenített stabilismus félig korhadt, félig zöldele fáját is, a' testületek tavaszának mindenkori előfordulásával, üdvös volna megnyesni, vagy helyébe egy örökké zöldelö és gyümölcsöző fát ültetni, mellynek árnyéka alá olly sek ezerek édesepedve sóhajtoznak. A' társaság újítása épen az a' társaság boldogságára, mi a' természeti elemeknek kitörése a' természet újjászületésére, — 's mint ezt dörgések és villámlások, szelek és zivatarok tisztítják meg a' megromlott levegőtől, termékenyítik és szülik újjá: ugy amaz az ember lelkitehetségeinek kifejlődését leginkább előmozdítja. Mint egyes városokat, helységeket vizáradások, tüzgyuladások szülik újjá, és emelik fel a' virágzás polczára: úgy a' társaság is csak küzdés, csak súrlódás által éri el tökéletesedését. A'legnagyobb zsarnok az volna a' világon, a' ki azt kívánná, hogy minden ember ugy gondolkozzék, mint ö, hogy öt szeretetlenül is féljék és tiszteljék, hogy