Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-20 / 3. szám

anyaszentegyházban mindenek ékesen és szép renddel legyenek" — után, az egyháztanács' tagjai, a' tiszteletesebbek, érdemesebbek, vagy néha jobban öltözöttek, kisebb 's nagyobb számmal urasztalhozálínak, és a'szentjelek'vétele ulán helyökre vonulván vissza, ugy kerül népre a'sor? e' gondolatomhoz hü, nem teszek egész fölöslegest, ha e' tárgyra nézve utazási naplómból egy töredék-czikket ide másolok, melly szorul szóra igyhangzik: „1841 oszhó' 10-kén Párisban, délutáni 2 és 3 óra közt a' Saint, Honore utczában levő Temple de r oratoireba mentem. A' reform, egyház tömve volt, 's derék papja hatalmasan szónokiolt; néhol megállt, a'szónokszékben leült, pihent és az előre oda készített pohár vizből ivott, szomját 's kiszáradt torkát enyhítendő. Különösen egyházi beszélye' közepén ült 's pihent huzamosan, hogy a' kimenni akaróknak időt engedjen és az alkalmatlan zajt elhárítsa, de a' lelkes papot senki sem hagyta oda. Miután beszédét végezte , benhagyta az urvacsorával élni akarókat. Az egyház közepén egy hosszú, 's hófejér abroszszal beterített asztal állt, végén, fehérkendő födte edénycsoportok. Egyik egyházi! föltakarta a' tündöklő ezüst edényeket, és a' hosszú asztal' közepére illy renddel rakta: a' nagy 's olly apróra vagdalt kenyérrel, minőt a' pap osztani szokott, teli tálat középre ; körölte négy apró kenyérdarabokkal megrakott tányér; egy csinos ezüst kancsó , 's négy borral teli pohár. A' pap ez asztal' közepéhez állt, 's igen rövid szentelő beszédét végezvén, annyi ember állta körül az asztalt, mennyi állhatta; férfi, nő, ifjú, lány, gazdag, szegény, válogatás nélkül. A' pap helyben maradt mintegy családatya, legkisebb hézag sem levén közte 's szomszédi közt. Egyik kis tálból ő vett előszer kenyeret 's megette, majd a' mellette 's szemben állók közül ötnek hatnak maga osztván, az apró tányérokat szétadogatta, mindenki maga vett magának, és a' tányért szomszédja elébe tolta, és igy járatták körül egész asztal vendégek közt; csak a' nagy tál maradt középen, ahoz senki sem nyúlt, valamig az aprókból ki nem fogyott. Épen igy bánt a' poharakkal is, 's miután kiürültek, az egyházfiak egy közel asztalkára vitték, "s mindeniket csinosra törülgették. Szent vendégség alatt intő, serkentő, vigasztaló beszédet tartott a' pap, ós az egész kört megáldotta. Ismét más sereg állta körül az asztalt, 's minden előbbi renddel ment, és a' hitszónok lelkes beszélyét változtatta. Egész úrvacsora alatt egy énekszó sem hangzott. Csakhamar egyik karzatra másztam, az egészet jobban kilátandó, és vége felé magam is le készültem menni, de a' pap a'szent asztaltól hirtelen eltávozott, 's épen abban csalódtam meg, hogy illyenkor ollyanok is sokan maradnak ben, kik szcntjelekkcl nem élnek; rákezdték Simeon' énekét, 's az áhítatoskodók szétoszlottak. E' vallásos szertartás együgyüleg 's természetes egyszerűséggel végeztetik itt, mint szerzője rendelte. Mindjárt is egybehasonlítottam a' magunkéval, és láttam a'nagy különbséget, és a'nálunki szertartás' némelly fölöslegeit. Calvin' honában igy communicálnak, és csudálni lehet hogy ős atyáink felhagytak ezen egyszerűséggel, melly sokkal érdekesebb mint gondolnók. Fájdalom! magyarhazánkban, mint egyébről, vallásról is aristocratia rendelkezett, és rendelkezik; nem mondom minden egyházkerületben, mert néptanító pályámat magam is olly reform, társaságban kezdém, hol az illy furcsaszinü szertartásról semmit tudnak. Valamint polgári, ugy vallásos társulatban és minden törvényes társkörben mulaszthatatlannak tartom, 's legelső biztosítéki kelléknek hiszem és vallom az előjáróságot: de a' lelki suprematiát kereken tagadom,'s csodálatosnak látom, ha az apostoli ezen mindig vallásszerü szók: „ti mindnyájan egy vagytok a'Krisztusban.Semmit ne cselekedjetek versengés vagy hiábavaló dicsőség hanem alázatosság által. Minden mást nálánál jobbnak Ítéljen lenni" (Filip 2 : 3.) olly önkénytesen elértelmeztetnek. —Haurvacsoránk' szent rendtartásánál, a' prytaneáktól egyházakba is átcsúszott liturgikai rendszerünk szerint, de különösen istenitanítónk'égi ihletű hagyományánál fogva megszűnik a' polgári különbség: ne osztályozzuk magunkat cs jelenté— sesb hitrokoninkat az ábrahámi farakásnál, melly rang- hivatal- fény- és minden kórságot tévéinkkel, balfogásinkkal, kedvélyünkkel 's minden bál— ványinkkal együtt áldozatra hí. És ha mi protestánsok lelki szabadságot igénylünk, hogy rekesztünk ki akárkit is hitfeleink közül urvacsorai szertartásunkra nézve; egyházközönségünk,

keresztyén cosmopolitikus köréből? mellyben előjogot senki sem gyakorolhat — nem! legyen azpresbylerium vagy consistorium. De nem, csak azért sem, mert az urvacsorai praesidiumot sokan önkényök szerint tartják meg, 's nem ritkán történik, hogy mint önválasztottak gyéren mutatkoznak, pedig a' nép illy szokás-példányokból következteti a'vallásos hidegséget, és az illy hidegség vallást is gyöngít, népet is ront, előjárósági jogot is sért. Legyünk következetesek! 'S alkossunk egyenlő liturgialis rendszert, és ne adjunk okot a' közmondatra: „ez vagy amaz egyházkerületben ez's ama' szokás." Vallásos szertartásunkban nem szokás hanem „tiszta igazság" a'jelszó, mellynek jelleme egyszerűség 's mesterkélés' bélyegétöli mentesség. Mindiga' hierarchia' vádjától fázunk, és rémalaku papkény- fogalmat — csak fogalmat, mert az nálunk lehetetlenség —urkénynyé képezvén , az egyházrendszer' mármár lehervadt mezejéről a' vallás1

lelkiországában visszük, hol a' napfényt is tévesztő ködbe zavarhatjuk. Szerény reményem, hogy a' Protestáns Egyházi lap hasábjain, ezen nem egészen érdektelen észrevételnek is enged némi kis helyet; annyival inkább, minthogv az eszmecsere1

rostájában ha 3*