Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-06-22 / 25. szám
cseletről átalán. Ennek első főosztálya az észtan' megalapítását adja két alosztályban, az öntudatról, és az ismeretekről átalán beszélvén. Második főosztály magában foglalja a' természeti bölcseletet tágasabb értelemben (YVolf és Krug szerint: ontologiát, v. metaphysica purát, v. philosophia primát, v. architectonicát); nevezetesen első alosztálya' két czikkeiben a' mértani, második alosztálya hasonlóul két czikkekben az eröbeli mondatokról (categoriae mathematicae, etdynamicae) tanítván. Harmadik főosztálya adja a' szorosabb értelemben vett természeti bölcseséget (bölcseletet) 3 alosztályban, az átalános moztanról, az eredeti anyagokról, és az életmütelen 's életmüves alakok' világáról értekezvén. Második részben van a'szellembölcselet átalán, még pedig első főosztályban a' szemlélődi szellembölcselet, szellemünk' misegérül , szabadságáról, és az Isten' eszméjéről szóló 3 alosztályok' során; második főosztályban a' cselekvő szellembölcselet adatik (és így az észtan nemcsak szemlélődő bölcselkedés, mint a' 2-dik §-ban mondaték); nevezetesen az első alosztályban az alanyi vagy emberi cselekedetek'czéljai, és ennek első czikke az erénytan (ethica) mint belczélosság, második czikk az észjog'és vele rokon polgári tanok' eszméje, mint külczélosság, tétetik ismertetési tárgyul. Második alosztályba vétetett az észvallás átalán, és pedig ennek első czikkébe az észvallás különösen (tulajdonképen) mint tiszta erkölcsi észszerinti tárgyas czélosság; második czikkbe pedig a' disztan (aesthetica) mint az észszel társult érzelem szerinti tárgyas czélosság 4 alczikkekben tanítván a' szépség' eszméjéről, a' fenségesség' eszméjéről, a' vallásos érzelmekkel rokon diszlani eszmékről, és végül a' vallásos jelképekről vagy symbolokról. A' jelenkori német philosophia' két, mind tanmód-, mind tanmenetszeruleg egymástól lényegesen eltérő fővezérei t i. Hegel' és Fries1 iskoláik' tanait egy rendszerbe társítani, valóban óriási föladat vala, és elég dicsőség, hogy Sz. mindkét iskola' főbb fogalmait, kezdőknek igen elegendően megismerteti. Én, fölvételem szerint, a'dolgozat' elein és színezetén inkább Hegelt, a' végin (főkint a' philosophiai vallástannak a' dísztannal illy módú összekapcsolásában) különösebben Friest találom. Szabadjon Sz. iránti figyelmes tiszteletem' némi bizonyítására, főként a' sorszárnyak' figyelmeztető pontjain álló alap-meghatározásokról, osztályzó elnevezésekről, és lényegesb kifejezésekről néhány részletes észrevételt ide sorolnom. 7. Az öntudat így határoztalik meg: „Az öntudat homályosabb vagy tisztább képzelettel'sebből származó közvetlen tiszta tudással összeköttetett lét, melly által mint önlétünk, úgy a' rajtunk kívüli dolgok' létezése felől bizonyossá (bizonyosokká) tetetünk, ezt máskép én- nek vagy személynek nevezzük." Ebben van egy adag Hegel-féle metamorphisálás: de e' még nem baj akármiféle, csak helyes legyen; azonban nagyobb baj az, hogy magyarnyelvünk nem versenyezhet illy szólási alakokban a' német nyelvvel, mellyben a1 Bewuslseyn (Krug szerint) szónyomozási utalással vezet illy modu kifejezésekre. Az átalános lét (das absolute Seyn) a' magyar nyelvben nem tétethetik ezsmezavar nélkül lelkiállapot helyett. Igaz, hogy a' tudat és lét, — mint a' 8. S-ban mondatik, szükségeskép fölteszik egymást: de azért nem egyek. Továbbá a' képzelet az öntudatnak subjectiv pólusra hajló módosulata , és nem járuléka (accessorium); aztán ha a* képzeletből származik az öntudat, akkor nem közvetlen tudás, és a' hol még csak képzelet van, ott (a' 11 § szerint) nem is lehet tulajdonképi tudás sem tudat. Végül az öntudat nem egy az énnel, hanem az öntudat tárgyazólag tárgyas (subjectivo-objectiv) hatása az értnek, vagy is, (mint a" 13§-ban igen jól mondatik) a' Iéleknek önálló munkássága tárgyasan véve. És utoljára az én sem egy a' személy-\yel} mert az én a' philosophia' tégelyében részletes ontologiai, a' személy pedig egyetemes philosophiai eszme. 13. §. Az alap-elvek'sorozásában Sz. eltér Krug-tói, pedig, nézetem szerint, Krug-nál csakugyan helyesen van a' reale-nak az ideale ellenébe téve, és az utóbbi maleriale- és formaié-ra osztva. 17.$. Viszszásnak látom ezen kifejezést „«' korlátoltság' mondatál a tagadás' mondata alá felértjük.( í A viszony' főmondatáról szóló egész pontban a' megszaggató jelek viszszásan vágynák fölrakva. Ezt vettem észre több helyeken is, főként a' 48. után. 18.§. A' mértani mondatok' főtörvényei aligha jól vannak czímezve és helyezve, mert azok inkább minden mondatok' érzékítésének (schematizálásának) egyetemi törvényei, t. i. az ür és idő alkalmazásai, márpedig ezek — mint a' l9.$-ban is mondatik — szemléleti egyetemies alakok; és ezek közölt a' főtörvények között a' szakadatlanság' törvénye, igaz, hogy itten csak lemmatice vagy is inkább anlicipative említendő, mint egészen cosmologiai jellemű: de tagadhatlanul egy kissé homályos is. Az ür (=spatium) nevezettel nem barátkozhatám meg, és talán igaz okom van reá; mert, nézetem szerint spalium = tér, tárgyatlan elvont tér, pedig = ür (spatium vacuum, seu abstrahendo in se et per se consideratum) 20. §. Az egységnek én nem a' sokság-ot tenném ellenébe, hanem a'többség-el; mert abból, hogy valami nem egy, még nem mindig következik, hogy tehát sok. A' sok-ság a' többségnek szintolly további módosulása , mint a' kevéssé*. Az egész-ség helyett is inkább egyete-7/íi-séget tennék, mert az egész-ség az egységgel is teljesen összeférhető, és így c' szónak használása árt az osztás' világosságának. 25*
