Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-06-22 / 25. szám
nak is köröztetés végett megküldi. Illy móddal, évenként elég lesz egy megyei közgyűlés, mellynek főnöke világi rendbal választandó. *) Az egyetemes tanitó egyleti gyűlést képezendik: a' világi elnök, három vagy négy körlelkész — mint az egyházmegye' nagysága kivánandja — 's hat vagy nyolcz tanító, kik a' három vagy négy társulatot képviselendik, utasítással ellátva. A' gyűlés azonban a1 dologhoz értőket 's közeleső tanítókat nem zárja ki, de szavazati jogot csak a' választott tagoknak enged. A' világi elnök, pénzalap' nem létében kegyes lesz illy közérdekű ügyben a' napi-díjt elengedni. A'körlelkészeket az egyházmegyei pénztár a' szükségesekkel elláthatja; a' tanítók pedig gondoskodnak küldöttjeikről azon évenkénti csekély adózásaikból, mit jövedelmeikhez arányozva az egylet minden tanítóra rárovand. Illy közérdekű fáradozásokban, hogy az egyházak is a' tarsulatok küldöttjeit legalább fuvarozással ne segélnék**),' nem is gyanítom, a' midőn látom, hogy segedeimezéssel járulnak az olly vállalatokhoz is, melylyeknek gyümölcsözése bizonytalan: mennyivel inkább segéllendik a' kiszámított hasznot hajtható tanítói egyletet. Azt nem akarom magammal elhitetni, hogy a' felvett tárgyat tökéletesen kifejtve 's készen adtam a' t. cz. olvasó közönség' eleibe. Nem is egy közlegényen áll az ütközet' szerencsés kimenetele. Ki hiányt lát benne, kötelessége igazítni. Azonban , ha valaki szeszélyességből igyekeznék jó szándékomat kigúnyolni, előre megkérem, hogy gúnyolódása álljon abból, hogy tárgykimerítőbben dolgozza ki, miként lehetne népiskoláinkat, tanító-képző-intézet' nem létében jobb lábra állítani. Ha szerencsésben működik, vele nem sért meg, sőt inkább józan 's teljesíthető javallatának én is hív követője leszek. Szent-Mártoni Dániel. ***) k. k. fülöpszállási tanító. •) Miért? mért nem inkább egy a' tanítási 's nevelési dolgokba tudományosan és gyakorlatilag avatott férfiú, akár világi, akár egyházi? **) Nem épen csekély 's nem korszerű kívánság, miután a' fuvarokkali zaklattatás a' szegény népre nézve nyomasztó 's nem egyéb a' büzhedt nevü szolgaság' (Leibeigenschaft) maradványánál *••) Nem a'szerzőnek akarok édeset mondani, hanem lelkem' ösztönzésének tenni eleget, midőn ezennel nyilvánítom, hogy ezen, annyi szerénységgel, annyi szelídséggel, csaknem aggodalmas félékenységgel — tán a' lenézetés' megszokásának eredménye — kivált pedig annyi tárgyismerettel irt czikk kimondhatatlan jótékonyan hatott rám. A' A' szerző gúnytól fél. Én pedig arra kérem: folytassa a' nevelés köriili nézeteit tovább is illyen szellemben 's midőn hasábjainkat örömest megnyitom munkálatainak, nem hallgathatom el azon ohajtásomat, vajha Isten adná , hogy abból a' mit eddig irtam vagy ezentúl írandók, mindig annyi irigyletes gúny száljon fejemre, mennyi Szerzőre ezen czikkéért vár "s én nagyon meg leszek elé-Egyliázi gyűlések: Felső borsodi gyűlés. E. megyei gyűlésünk a' kazai egyházban april'. 12—13 napjain tartatott, megelőzvén azt ugyan ott 11-kén számvevő-székünk. A' gyűlést esperesünk buzgó imával nyitámeg, melly után ugyan ő, a' mult őszi gyűlés óta tett hivatalos eljárásáról, 's intézkedésiről, naplója' bemutatásával, számolt, 's e' korszerű tette és szigorú pontossága újlag méltányló köszönettel fogadtatott, 's intézkedései, mint szorosan jogszerük 's igazságosok, helyeseitettek. Gyűlésünk'nevezetesb tárgyai szárazröviden következők voltak: 1.) E. P., ki a' múlt őszi gyűlésünkön betegeskedése miatt aljegyzői hivataláról lemondott, most, miután egészsége helyre állott, e.megyénk' kérésére, azt ismét fölvállalá. Jegyzőink' száma egy új egyénnel is szaporítatott, főkép a' levéltár' rendbeszedése' tekintetéből, S. J. neveztetvén ki. — 2.) Négy, halál által megürült egyházaink szabad tetszésök szerint választott ifjú atyafiakkal töltettek be. — 3.) Tárgyaltatott a' b--i ref. lakosok' evang. lakostársaik elleni panaszára kiküldölt biztosság' kimerítő hivatalos jelentése. Azonban az ügy megyénkről az e.kerületre, onnan az ev. atyafiak' e.kerületi gyülésökre vitetvén, később leendő eredményéről, vagy ennek hiányában, cz ügyben majdan teendő intézkedésünkről, a' dolog' egész állását föltárva, fogok irni; most egy rövid gyűlési jelentésben hosszallom. — 4.) Választmány neveztetett ki, tervet készítendő miképen lehetne vándorló gyűléseinket bizonyos egyházakhoz kötni. — Esperesünk megbízatott, hogy a' pesti prot. főiskola' fölállítására megyénkben gyűlt pénzmennyiségérül a' n. t. választmányt tudósítsa, a'pénzt akkor levén — némeliy egyházaknak világos kivánata szerint — fölküldendők, mikor az iskola' fölállása minden kétségen túl leend, addig az kamatra adatván ki. Miért e' bizalmatlanság? kérdik talán önök, hja mi ismerni látszunk e1 hont, mellyet ez ideig azon átok nyomott, hogy legszebb 's Iegüdvősb vállalatai többnyire léire jönni nem bírtak, e' segedelempénzek pedig azon világos kijelentéssel kérettek, hogy az iskola'föl nem állhatása esetében, vissza fognak adatni. — G.) M. A. lelkes táblabiránk indítványt tőn egy megyei könyvtár'fölállítása iránt; többek által pártolva, fölkéretett, hogy annak tervét kidolgozva, jövő gyűlésünkre adja be. — 7.) Három e' télen a' s. pataki főiskolából kihozott 3 éves új isk. tanilók, régibb határozatunk'nyomán, a'gyűlés' szine előtt vizsgáltattak meg, az általuk tanítalandó tudományokból. -- 8.) Egyh.mcgyénknek szomorú foglalkozása is volt, mert egy három évre a' pataki főiskolából kihozott isk. tanítót, alig egy évet tölgedve sorsommal. Még csak azt, hogy a' csilla-* gok alatti Sz. nem nevemnek előbetűje. Székács,