Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-06-22 / 25. szám
töttet e' pályán, igen botrányos és erkölcstelen magaviselete; szinte egy más állandó isk. tanítót, hasonló botrányos magaviselete 's hivatalos ha-! nyagsága miatt, hivatalától elmozdított. Végül pár szóban, megyénk' nevében szives köszönete-í met tek, Dobozy Antal ur' egyh.megyei táblabílánknak 'stb., kazai egyház1 főgondnokának 's tisztelt nejének , hogy az egyház* legkisebb terhe nélkül, ez igen nagy és szép közönségü gyűlést három napon át, saját úri házuknál a' legnagyobb bőkezűséggel, 's szives magyar vendégszeretettel ellátták. f. borsodi. Alsó Baranya-bácsi ref. egyházmegyei gyűlés. 1844dik évi máj. 7, 8, és 9-ik napjain Kopácson, Baranya megyében, ramocsai Markos Pál segéd-gondnok és Rácz Péter főesperes urak' elnöklete alatt teljes nyilvánossággal tartatott közgyűlésnek érdekesb íárgyai — jegyzőkönyvből kiszemelve — következők: 1.) Zimmerman Károly úr, cs. k.főherczeg Károly* béllei uradalma'igazgatója, még mult évben tanács-gyülésileg ajánlt, egyházi szavazatilag meg is választott ágost. vallású két világi urak' egyike , tanácsnoki hivatalába eskü letétel után, harsány éljennel üdvözöltetvén, ünnepélyesen beiktattatott. — 2.)Alesperes úr, tanács-gyülésünk iránta mulatott eddigi bizalmát 's kedvezéseit levélben megköszönvén, gyöngélkedő egészsége miatt, hivatalátoli végkép föloldoztatását kérle. Tanács-gyülés azonban alesperes úrnak hasznos szolgálatait eleven emlékezetben tartván, 's jeles papi erényeit megtiszteltetésre méltónak Ítélvén, hivatalának további megtartására megkéretni, egészségi állapotának roszabbra fordulandó esetében is tisztes hivatalnoki czimjével diszesíteni határozla, a' netalán tőle ki nem telhető hivalalos foglalatosságoknak teljesítésére tiszttársai önként és kész szívvel ajánlkozván. — 3.) Megyei aljegyzőt kinevezhetési jogáról elnökség ez alkalommal — azon okból, mivelhogy e' megye számos e' hivatalra alkalmas egyénekkel bírni szerencsés , kik közül alig lehetne kitünöbbet választani lemondván a' számos alkalmasok közül egy alkalmas, gyülekezetek szavazataival, igy közbizalom utján leszen — és pedig minélelöbb — megválasztandó. — 4.) A' felső-baranyai egyházmegye' számos lelkészeinek tisztújítást kívánó indítványára, melly mult évi egyházkerületi gyűlés' jegyzökönyvének 117dik száma alatt tárgyalásul minden megyének kiadatott, szóról szóra ez végeztetett:„Ezen egyh.vidéki tanács, komoly tanácskozás, és figyelem alá vévén az érintett indítvány' tárgyaltatását, miután az egyh.kerületi gyűlés' jegyzőkönyvébe kitett „egyházvidékek felszólítása alatt4 ' maga' szoros tanácskörét nem értette, 's nem is érthette volna, bármilly késznek nyilatkozott az egész tiszti kar, hivataloskodása' megszüntetésére, az egyh.vidéki tanács, a' kérdéses tárgyat olly fontosnak látja, hogy annak saját hatóságai rendelkezése által való rögtön eldöntését önkénytesnek, a' mtga ügyében való bíráskodást pedig szerénytelenségnek tartaná. Mellyre nézve minthogy az eddigi százados gyakorlat az egyh.vidéki állandó hivatalnokság mellett nyilatkozik, más részről a' haladási korszellem az avult szokások helyett javítási rendszert kiván; 's a' czélba vett tisztújításnak tagadhatlan fény- és árnyoldalai lévén, mellyek mellett és ellen fontos nyomadéku okok harczolnak, 's azoknak megvitatásából fejlik ki az üdvös vagy káros eredmény, az az egyh.vidéki tanács által minden gyülekezetek' lelkipásztorai, 's akárminemüértelmes tagjai, a' kérdéses tárgyban teendő véleményadásra 's nyilatkozasra, 's annak — az egybehasonlításból keletkező határzat hozás végett — a' jövő évi egyh.vidéki tanácsgyűlésre leendő beküldésére ezennel felszólítatnak. — 5.) A" hajdani horvát municipalitas' liberális— musa' védszárnyai alatt máig is fenálló négy anyaegyházak' egyikének jelesen Rétfalunak lelkipásztora bepanaszolván eszéki várbeli pap' azon korszerű tettét, miszerint az ágost; hittvallásu boldogult báró Lakos vár-commendans' hűlt porainak protestáns hallotti szertartással való eltemettetését neki — ki azt egy tekintelyes fölszólításra teljesitni akarta, — épen nem engedte: mint protestáns vallásunkon ejtett sérelem egyházkerületi gyűlés' elibe terjesztetni rendeltetett. — Ez öt pont mi általam a' tömötten két ívnyi jegyzőkönyvből kiszemelten, a' tiszt, közönség előtt fölmutatandókul ítéltettek, annyival inkább, mert Iső pont ez egyházmegye, ugy tanácsa* mint papjainak uniohoz vonzó igaz hajlamát. 2dikagg hivatalnokai iránt viseltető kegyeletét. 3dik az erő-dus elnökségnek szép resignatioját. 4dik az alkotmányos kebel' legszentebb elvének „semmit rólunk, nélkülünk" alkalmazását; és végre 5dik a1 protestantismuson elkövetett bármi sérelemnek jogérzetű visszatorlási készségét, minden kétségen túl tanúsítja. — Berekesztésül. Nem lehet nem szólanom a' szellemről, melly e'jegyzőkönyv'azon részét lengi át, hol ama' három lelkészről van szó, kik egyházaikkal békétlen viszonyban élni elég szerencsétlenek. Itt akaratlan is el kell ismerni e' megye' jelen kormánya eszes ügyességét, az egyetemmel szembe igen is erőtlen lelkész' gyöngéd kíméletét. E' százrétü vádoskodások' czáfolatainak olvasgatása mosolyra fakaszthatná a' legvaskosabb küriarchiai antipathiát is. — Pénztári álladalmae' megyének 4386 frt. 18 kr. váltóban; özvegyi pénztáré pedig 2131 frt. 21 kr. *} * * * A' IÍ. fej érv ári ref. egy ház vidék' zsinatja. Május' 30-án tartá K. F.-váratt egyházvidé-A' három csillag előtt meghajol az egyes csillag, mert példát mutatott, hogyan kelljen tudósítania*