Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-06-01 / 22. szám

mert bármi ujaknak látszassanak is némellyek előtt, ujak valóban nem. Hicks, Dódwel, Brett már a' XVIII század' kezdetén nagy kitöréssel tárták fen azokat, mégpedig, ugy látszik, egy azon czél­ból, mint most, t i. hogy a' látszatos vész ellen oltalmazzák az angol egyházat De a' közönség átalában ujakul tekinté e' tanokat főleg azért, mert azon r. kath. tételekkel vannak fölvegyítve, mellyeket olly sokáig ostromolt a' prot. egyház. E' látszatos újság 's azon körülmény, hogy ama' tételek tudós és igen mivelt férfiaktól, férfiaktól, kik a' vallás- és tudománynak szentelt csarnokink­ban értenek meg, származának, voltak az okok, hogy szokottnál nagyobb fokú figyelmet ébreszté­nek. '$ mivel a' szószék (Kanzel) és sajtó, az o­kulás' e' kulforrásai, be lőnek áltatok undokítva, nem csodálhatni, hogy a' folyamokból ivó közön­ség szinte nagy mértékben beundokítaték. 'S mi okozá a" puseyita tanok'szerencsés el­terjedését? Az emberi sziv 's a' társas állapot, fáj­dalom, igen el voltak hozzájok készülve. Nézete­ket, mellyek saját pártunknak előuralmat adnak's biztosítanak; azon fölül hasznunkra 's hatalmunk' öregbítésére szolgálnak — nézeteket, mellyek a' szivvizsgálat'és a' ,,külszinnek" „istenes élet' ereje" helyére állításával a' szivvizsgálat fáradalmaitól ben­nünket fölmentenek — nézeteket, mellyek inkább érzékek', mint hit' 'sbel erő', vallásnak kedveznek — illyen nézeteket a' néptömeg igen örömest szí magába. Ez azonban még nem minden; él az em­berben bizonyos undor a'szigorú és zártgodolko­zástól, legalább mennyiben az az igazság' kipu­hatolására megkívántatik. Mert helyesen jegyzé meg már Seneca: „Unusquisque mavult credere quam judicare.u E' szerint a' pór szívesen elfo­gadja kész pénzül azt, mit neki vélt hitelességű tanítói prédikálnak 's gondatlanulés eleve-vizsgá­lat nélkül teszi magáévá azon hitvallást melly épen kezénél van, vagy az egyszer elfogadottban nem hagyja magát háborítalni. Igy történt, hogy né­mellyek alig hivék a' puseyismus' létezését vagy arról magoknak tudomást nem szerzének; mások megelégedének felszínes elégtelen fogalmakkal ez ügyről; harmadik osztály azt vélé , hogy csak két vagy három tévtant foglal magában; a' negyedik pedig épen nem akart vele törődni 's t Csodálhatni-e tehát, hogy a' puseyismus elterjedett? II. A' puseyismus' tanai. Ezeket Weaver a' puseyiták' irataiból gondosan kiszemelve és szá­mos idézettel támogatva terjeszti előnkbe; ezt mi azonban nem tehetjük, mert nem könyvet, hanem csak kivonatot írunk. Elég legyen tehát e' tanokat csupán szárazon 's egyszerűen elősorolnunk: 1) A' hitnorma' kiképzése végett a'sz. Írással az ere­deti és r. kath. traditiót kell összekötni. 2) Ma­gnnyitéleteiket az egyesek vessék alá az egyház' ítéletének. 3) Az angol-egyház szolgái apostoli utódiságát igényelheti, kikfölszenteltetéskorapos­toli kegyben részesülnek. 4) Az epíscopalis-egy­ház tagjai mint az apostoli utódiság' szolgái kire­kesztő joggal bírnak a' sz. igét hirdetni 's a'szent­ségeket kiszolgáltatni. 5) Az episcopalis-egyház, mint az angol-egyházban létező, egyedül apostoli egyház. 6} Azt nem várhatni, hogy a' sz. ige és szentségek episcopalis egyházon kivül is fogana­tosak legyenek. 7) Hatalma van az egyháznak meg­áldani 's megszentelni azon szokások-és szertar­tásokat, mellyeket rendelt. 8) Az egyház' pap­jait az áldások', imák' 's feloldás' kiszolgáltatása­kor papi hivataluknál fogva tisztelet illeti, bárminő legyen is mint embereknek, jellemök. 9) A'szent­ségek, fő üdveszközök, foganatosak az üdvességre 's erre átalában szükségesek. 10) A' keresztséghez rendelt vízben szellem' és szellemi újjászületés'ré­szeseivé leszünk. 11) A' megigazulás keresztség ál­tal történik. 12) Megszenteltetésünk is keresztség által történik. 13) Minden szellemi áldás össze­köttetésben áll a' keresztséggel. 14) Az uri vacsora' szentsége nem csak a' Krisztus' halálát tünteti előnk­be 's rá emlékeztet, hanem lelkünkkel is életet közöl. 15) A' megigazulás magában foglalja ugy a' benne lakó , mint a' szerzett igazságos létet 's inkább amattól, mint emettől függ. 16) A1 Krisz­tus' teste és vére valódilagvan jelen az uri vacsora' szentségében, de nem helyileg, még pedig olly módon van jelen, hogy ránk hathat 's hatását ve­lünk éreztetheti. 17) A'miseáldozat meg van en­gedve, föltevén előre, hogy az csupán emlékeze­tül szolgál, nem pedig haszon végett. 18) A'pur­gatórium' bizonyos nemének hivése megengedtetik, de nem a' romai purgatoriumnak. 19) Ereklyék'és képek' tisztelése helyeselhető , de nem a' romai imádás. 20) Láthatlan lények' segélyül hívása meg van engedve, r de nem a' romai egyház' bálványozó értelmében. Ok csak közbenjárókul, nem pedig adaiozókul hivathatnak fel. 21) Figyelmünket bi­zonyos formák- és szertartásokra kell fordítanunk 's azokat kegyeszközökül tekintenünk* 22) A' sz. irás nagyobb mysticismussal és allegóriával ma­gyarázandó. E' tanok' vizsgálatába, főleg czáfszándékkal, mit Weaver megtőn, szinte nem bocsátkozhatunk 's imígy egyszerűen összeállítva is elegendőknek tartjuk arra, hogy t. olvasóink átlássák, hova czé­loznak velők a' puseyiták. III. A' puseyismus' káros irányai. Ezek, IVeaver szerint, a' következők: 1.) Felszökteti a' papság' hatalmát. Vizs­gáljunk egy puseyita papot. 0 kirekesztőleg ma­gának tulajdonítja hívei' vezérletét örök ügyeikben; csupán neki van joga őket Krisztus'tagjaivá, Isten' fiaivá 's a" menyország' örököseivé felavatni a1 ke­resztség' szentsége által, mellyet ő apostoli utód­ként kiszolgáltatva, hiveit nemcsak újjászületésben, hanem megigazulás-, megszenteltetés- és szellemi áldásokban is részesíti. Kivüle senki sincs felhatal­mazva őket a' megváltás' útjára tanítani 's az égbe vezető uton vezetni. Végre közelít haláluk' órája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom