Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-12-02 / 48. szám
584. szűkölködő, egyenesen ment J. K. úrhoz, mint ágost. evang. hitvallású közbirtokoshoz, megkérvén őt, hogy a'kezességet vállalná el, mellyet az elfogadni késznek nyilatkozott. — Vissza téré azonnal az iskolatanítóhoz 's kijelenté, hogy a'kezes J. K. ur lenne, de megilletődve érté. hogy azon urat jótállónak el nem fogadhatja az iskola-tanító azon okból , minthogy birtoka nem magáé hanem nejééievén, elegendő bátorság nincs. — Ezen hallottakat híven közié a' kezest kereső fél J. K. úrral, a' ki is felpattanván az előadattakon, más bosszút nem vihetett véghez az iskolatanítón mint a' minden második hétben egy nap reá került tartást tőle megtagadta. — Az iskolatanító e' szerint rövidséget szenvedve hozzám folyamodott, előadta a fentebbiek szerint panaszát. Más tárgyakis levén elintézendők, a' gondnok ekklézsiai gyűlést hirdetvén, a' következendő vasárnap az iskolatanító' folyamodását benyújtottam , mellyre is következendő határozat hozatott. „1843-ik év' sept. 24 -ik napján tartatott ekklézsiai gyűlés' jegyzőkönyvéből: 3-or) Az iskolatanító' folyamodására, miszerint J K. • • • ur a' reá esett tartást tőle megtagadta , és már hat nap a' maga pénzén volt kénytelen koszttal magát ellátni; végeztetett: felügyelő ur a' tisztelt urat először ugyan barátságosan felszóllítni fogja kötelességének teljesítésére r ellenkező esetben a' törvényes úton is, mind a' koszt további megadásra, mind az elmaradt hat napi tartásnak a1 tavali végzés szerint naponként 50 xrt. számítva, megvételére szoríttassék." — Ezen határozat' következésében felszólítottam J. K urat, de hon nem levén, neje jelent meg nálam, a' kivel is a' végzést szóval közölém, hogy a' kelletlen törvényes lépésre ne kényszerítsen, kötelességöket teljesítsék. Mellyre az asszony kijelenté, hogy az iskolatanító menjen el hozzájok és azon férjén ejtett sérelmét megkövetéssel jóvá tevén, tovább is ki fogja kosztját illendően szolgáltatni. Ezen kívánságát az asszonynak közöltem az iskolatanítóval, magam is kértem, hogy több kellemetlenségek' eltávoztatásáért menjen el, a' hibát jóvá teheti. Épen midőn jelen felvilágosításomat irom, akkor lép be hozzám az iskolatanító, kijelentvén , hogy ő J. K. úrhoz ugyan maga nem ment el, hanem oda küldvén főzetni, az tőle ismét megtagadtatott, 's kért továbbá, hogy panaszának orvoslását, akármelly úton is eszközöljem. Mellyet teljesíteni neki valamint megígértem, úgy teljesítettem is. Kz tehát a' hü előadása azon ténynek, mely-t Iyet Nádhelyi ur olly ferdén közlött, gyanúba ejtvén nemcsak az ágost. evang. gyülekezet' tagjait: de nem említvén meg az iskolatanítónak vallását, még a' rokon helvét hitvallású atyafiakat is, a' kik iskolatanítójukat, mint fent említetett, szinte házanként tartják. Egyébiránt Nádhelyi ur, mint a' közlött czikkböl kiderül, pártolója levén a'népnevelésnek, a'kosztot megtagadó urat akarta megrovni; azonban túlbuzgósága annyira elragadta, hogy a' neki adott utasítást hibásan fogván fel, nemcsak a' hibázót, hanem több ártatlanokat is gyanúba hozott. Németh Péter, a' bőnyi ágost. evang. gyülekezet' felügyelője. Jótékonyság. Egv nantesi gazdag hölgy 60,000. ft rendelt végakaratában a' székes egyházban tartandó gyászmisékre; de a' püspök megtudván, hogy szegény rokonokat hagyott hátra, csak 6000 ft tarta meg , az 54,000-t pedig rokonai közt osztá fel. Felszólítás. Bocsor urnák a' leendő pesti főiskolát illető pályamunkákra az Egyh 's Isk. lapban közelebbről elkezdett bírálatát nem kis figyelemmel vettük, és e' bírálatnak az egész két köteten átmenő foly tatását annyival is inkább óhajtjuk és várjuk, mivel ez eddigiből bírálónak józan nézeteiről's alaposságáról meg levén győződve, ezen egész bírálatot méltán ugy nézhetjük, mint azon pályamunkák' hasznos gyűjteményének nagyon szükséges kiegészítő pótlékát. K. J. (M. 's J.) Előfizetési hirdetmény. Az év' közeledő végével figyelmeztetjük a' t. ez-, közönséget, hogy lapnrik az 1844-dik évben is folytatlatni fog. Ára helyben a' régi lesz, félévre 2 ft 40 kr., egész évre 5 ft. 20 kr. • a' postán boríték alatt félévre 3 ft 40 kr.. egész évre 7 ft 20 kr. Az örökös tartomcingokba járó példányokra az előfizetés Bécsben a fő postahivatalnál, hazánkban minden postahivataloknál, Pesten pedig a szerkesztők' akármelyikénél, vagy a' kiadó-hivatalban, melly ezentúl is á' reform, paplakban földszint leend. Lapunk'1842-iki első számában hirdetett jutalomra nézve későbben történendik a' nyilatkozás. A' Prot. Egyh. 's Isk. lap' szerkesztősége. Szerkesztő-kiadók: Székács József, Török Pál. — Nyomtatja Tra11ner-IÍáro 1 yi.