Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-11-04 / 44. szám

29 között a' testi, anyagi, születési elsőségekkeli dicsekedést 's azon egyebeken túlemelkedő gőgöt, melly az értelem, az indulatok 's a' tettek' mezején szerzett miveltségi fokokkal büszkélkedik , holott mindezekért, — ha csakugyan tulajdonaink — nem kizárólag magunknak, hanem kiváltképen Istenünknek kellene adnunk a' dicsőséget. Előadja, milly folytonos figyelemmel kelljen az oktatónak és nevelőnek ezen hibákat, — melylyek az emberek' önzéséből veszik eredetöket — kisérniök, hogy annál bizonyosabban kiirthassák azokat. Előadja, miként e' hibák' levetközése nélkül sem a' keresztény sem a' tudományos műveltségben előre nem haladhatunk. Miután pedig nézeteit alapos okokkal támogatva kifejtette volna, az előrehaladást tűzi ki azon lobogó gyanánt, melly alatt nevelőknek és növendékeknek folyvást küzdeniök kell. 'S végre üdvözli az ujonan választott oktatót, 's bemulatván őt a' jelenlevőknek, hivatalába beiktatja azon forró óhajtással, „vajha a' jó Isten ,.szilárd, férfias erővel öt megáldani, 's szent vallásunk 's szeretett hazánk'javára sokáig éltetni, kegyeskedjék!" Szinte azon alkalommal vettük Vajda Péter úrnak székfoglaló beszédét is , mellyből, mellőzve szorosan az alkalomra vonatkozó pontokat, következő töredékeket, a' szónokot jellemzőket, elvét és irányát kimutatókat, közlünk: - — A' föladás nagy, újoncz embernek, minő én vagyok , ki eddig a' magányban találtam kedvemet, ki az elvonultság1

csendében kéréséin a' bölcsesség' szózatát, 's ha egy két hangot bocsáték a' haza elé , félénken tevém azt, érezve gyöngeségemet, és látva , mi isteni a' tudomány , mi dicső a' művészet, mi vakmerőség embertől, az istenit kezelni akarnia. Megtettem a' vakmerő lépést, a' választottak megértének; megérték, hogy keblem'utolsó szikrája az isteniért lángol, hogy fejem' első 's utolsó gondolaíja: jog és igazság. Legyen bármikevesem a' világon, nem bánom, csak ezen öntudatom maradjon meg, melly által gazdag vagyok, és nincs az egekben, nincs a'föld'hátán ollyan kincs, min ezt beváltanám. Barátaimmá lettek azok, kiket soha nem láttam , barátimmá lettek a' jövendő fajzadék'jobbjai, kiknek fejében lélek, és keblében erkölcs fog lakni, erkölcs, melly nem az idő' múlékony csillámainak hódol, hanem kiszemeli azt, mi teszi az embert vajólag emberré, 's kötelességének tartja, meggyőződését ültetni ajkára, meggyőződését hirdetni tettek által. E' gyönge hangoknak köszönhetem azt, hogy ti is a'csendes elmélkedések'fiára fordítátok szemeteket, és meghívtátok őt, jőne közétek, itten csalni ki lant' huraiból énekeket, itten ültetni ajkára azon igazságokat, mellyek hallgatóra várnak, miután a' fejbeli szikra által a' természet'kebléből, nagy fáradság után, napfényre hozattak. Meghívtatok;

hogy ezen esperességi főiskolában tanszéket foglaljak el, oktassam gyermekeiteket, neveljek honpolgárokat, kikben nektek kedvetek teljék, 's a' haza egykor diszét, támaszát találja. Bizodalmatokat birtam, különben illy súlyos hivatalra nem szemeltek ki: és én becsülöm e' bizodalmat , 's teljes erővel rajta Iészek , hogy megérdemeljem. A* szerencsés munkálkodásnak két tényezője van : bizodalom egyik oldalról, — értelmes törekvés, a' bizalomnak megfelelni, a* másikról. Ha ti úgy feltaláljátok bennem az egyik tényezőt, mint én bennetek a' másikat: akkor jogunk van munkálkodásombul jó sükert remélni. Én, mit a' jóakarat megtehet, a' fáradatlanság végrehajthat, mit az igazságszeretet gyarló emberi tettben és korlátolt emberi ész által eszközölhet: megkisértendem végrehajtani, 's ha pályám' végeztével ezt nem találnátok is mondhatni: áldáskoszorúzta munkáját, azt legalább megismerenditek, hogy keblemben tiszta volt a" láng, és fejemben őszinte az akarat Rögös pályára hívtatok, hol a' kitűzött czél messze, az emelendő teher nagy, 's az útban számosak az akadályok. Könnyen enyelegtetém ekkorig a'dalok' a' költészet' istennőit magammal, tündér világot alkotók velők, mellynek virágait csak bemutatni kezdém hazámnak; még hátra van, belé vezetnem e' hon' fiait és leányait, bevezetnem megismerkedtetni tárgyakkal, mellyekre Isten szép bélyegét nyomá 's kegye-teljében mosolyga. Ábrándozót, éldelőt riasztótok föl, mondván: ,,a' haza rád szorult, tea' miénk lész." Es én csak egyik kezemmel ragadva még eszméim' tündér világát , itt vagyok , — kezelni legdrágább kincseteket, gyermekeitek' üdvét; meggyújtani bennök az isteni lángot, melly nélkül nincs bejutás a' tudomány, a' művészet, a' valo 's a' szép' országába; — tudatni velők, mi az erkölcs; mi isteni dolog: erkölcsösnek maradni a' világ' ezer csábjai között. De hol van e' mezőnek vége, hol a' czél, mellynél megállapodván igy szólhatunk: elértem a' tökélyt, a' tudomány' istennéje fejemretettea' diadalkoszorút! — A' tudomány ollyan világ, K. H., melly az egész emberi fajt, egész tömegében , a' lángeszeket és középszerű tehetségeket, évezeredeken át, sőt még tovább fogja foglalatoskodtatni. Itt a'véget elérni, nincs kilátás. És együgyű vaknak volnék kénytelen nyilatkoztatni azt, ki állítaná, hogy a' tudomány ember által kimeríthető lesz valaha, vagy legalább kimerítendő nem sokára. A'tudásnak, az ismeretnek eddigelé csak elemeinél vagyunk. Földünk' színén rendszereztük ugyan a'lényeket, de végetlen sok jelenet mese előttünk , 's földtekénk mint ollyan, valóságos rejtély. Kevés az, a'mit mondhatunk naprendszerünkről; a' semminél alig több mit a' többi napok' rendszereiről tudunk. Olt vannak ők, lerezgők hozzánk billiárd mérföldekről; de őket még látjuk : hanem kérdem , mi történik a'trilliárd mértföldek' távolában 's a' tér' azon vé-