Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-09-23 / 38. szám

miként gyanúsak lehetnek szavaim, ha különben igazak is azok. 7

S ép ez okból én — mint segéd is — átallottam volna felszólalni er

tárgyban, hanem elvártam volna azt másoktól. De t. Hering és Csúthy segéd urak nagy hévvel sikra szálltak ellenem, mindegyik felhordván, mit e' részben tudott; 's jól teszik! hisz a' vélemények' országa örök respublica levén, szólani szabad! — E'két rodomontale közül t. Hering úréból — elhallgatván az általa idézett soványbőségü czáfokat — csak azt érintem, miben egyik állításomat meghamisítva harczol ellenem, miszerint czáfolata valószínűnek láttassák. Azt mondja (312ik 1.), hogy én második válaszomban , mellyet leginkább győzőnek véltem, mégis túlcsigáztam a'dolgot, mert azt mondám: segéd az öntudat' boldog érzeteért káplánkodjékmi nemcsak szellemiek vagyunk — úgymond t. H. úr — hanem testiek is; pedig általam a' testi szükség igen hidegen és érintetlenül hagyatik. Illik-e önnek, t. Hering úr! koholmányokra szorúlni, 's midőn mást túlcsigázónak nevez, épen ott magának félrecsigázni 's elferdíteni a' tisztán nyomatott világos szavakat? Vagy tán a' segédek melletti polemizálása' hevében azt sem tudá , mit olvasa közleményimben? Tehát illy modorban kezd-e ön indulni az irói — még pedig a' kritikai — pályán ? Ugyan hol mondám én azt, miről ön vádol? — Soraim igy vannak: (225-ik lap, 2-ik hasáb) ,,Már csak az öntudat' ösztöne is elég magában minden becsületes embernek. arra, hogy munkás és szorgalmas legyen; de ha a' legnemesb va rázs-ingert számba nem vennők is, elannyira elég ösztön káplánnak a' munkásság• és szorgalomra , becsületesség- 's magakedv éltetésre azon remény, miszerint ül mások — egyik részéről honunknak a' másikra is — elvihetik hogy az öntudat' ösztönén kivül annál nagyobbat a' széles földtekén már csak képzelni sem tudok.6

6

Továbbá (i6-ik szám, 111-iklap; és 19-ik szám, 226-ik lap) ezt mondám: „ha ö' káplán magát nemes erkölcs, tudomány, ipar és szorgalom által kitünteti, jutalmaz tassék meg érdeme szerint egy gyülekezettel, 's é* jutalmazásra szigorúan ügyelni az egyházi kormánynak fó gondja legyenMár most kérdem: hol van e' soraimban az a' botor kivánság kimondva, hogy a' káplán az öntudaV boldog érzeteért káplánkodjék? Hol van itt a\ testi szükség hidegen 's érintetlenül hagyva ? Úgy-e, csak akkor nem lenne a' testi szükség hidegen 's érintetlenül hagyva , a' segéd pedig csak akkor illóleg megjutalmazva, ha épen főnöke' helyén maradna? Én biz' aztsem bán^m, ha bár ellenkező volt is nyilatkozásom! T. Hering úrátalán azért jajveszékel, ha segéd bizonytalanul epeszti magátévekig. De én azt soha nem kívántam; sőt óhajtóm , miszerint főnöke' elhunyta után a' segéd, ha legalább három évig káplánkodott, mindjárt ugyanazon változáskor nyerjen illő alkalmazást, ha t. i. nem volnának régibb káplánok. T. Csúthy ur nagy ingerültséggel 's boszús hősként támadva ellenem, még terrorismussal is akar czáfolni 's engemet nézetimmel együtt háttérbe szorítani. Az általam idézett kétségtelen okokra nézve illy udvariasan szól és illy gyökeresen czáfol: (313-ik 1.) „Ez valósággal csak szó és beszéd! a' mi hasonlatosságot tudnék rá mondani, mély tiszteletből elhallgatom.1

6

Hohó! miattam ugyan bizton kimondhatja t. Cs. úr, a' mit akar! Mi engem illet, tőle nem kívánok mély tiszteletet , dehogy megbántson, arra sem adék okot. Majd meglássuk, az illetlen hasonlatosság kire hozand a1

közönség előtt arczpirulást és megvetést; rám-e , vagyaira, ki illetlenül beszél, midőn én ő vele durván soha nem szóltam? Vagy nem szabad-e t. Cs. úréval ellenkező nézetet kimondani? Vájjon mire való ezen nagy ingerültsége? Lássa t. Cs. úr, megkel! vallanom K

hogy e' felléptében ön igen rosz politicával élt. Én ugyan — ki minden gyanúsításnak kérlelhetlen ellene vagyok , és akárki felől inkább teszek fel jót, mint roszat, mig ellenkezőről nem vagyok meggyőződve — szentül hiszem önnek azon mentegető mondását, miszerint nem azért tetszett felszólalni, mintha ön is illy uton kívánna rendes pappá lenni. E' felől — mondom — tiszta lelkemből meg »r

agyok győződve De viszont az is tagadhatlan , hogy azon ingerült hangulat és modor, mellyben ön szól, és ama' túlhév, melly miatt szándéktalanul ollyat is állít, mit sem maga sem más el nem hihet, és a' világos magyar beszédet is visszásán érté: mind ez — noha előttem ugyan nem — mások előtt mégis, mert sokféle az ember, könnyen támaszthat gyanút, kik azt Iiiendik, hogy t Cs. úr olly bús füzeknek nézte soraimat, mellyek' árnyai alatt tán önérdek miatti elkeseriiltségből irá handabandázó , de semmi czáfoló erővel nem biró, kéretlen válaszát. Azt mondja ugyanis t. Cs. úr: „dicséretet érdemel azon segéd, ki csak azért erényes és munkás, hogy főnöke' helyén maradhasson." Utána pedig viszont igy szól: „ki csak azért akarja magát kitüntetni a' megyében , hogy országos hivatalra léphessen, már magában álerény 's nemtelen ösztön." Már ki látott valaha illy logicát? Ki fogna kezet Cs. úrral illy okoskodásban? Segéd-lelkészben a' ,,csak azért'6

dicséretesnek van nevezve, 's hasonló esetben a' megyei tisztviselőnél a' „csak azért" (melly szót azon hasonlításban én nem is mondék, hanem ösztönt említettem ; pedig e' közt mégis csak van egy kis iülönbség) már véteknek mondatik! 'S hát ha csak azért lángol a'megyei tisztviselő'keble országos hivatalokra juthatásért, hogy neki tágasb hatásköre nyilandván , nemzetét 's hónát leginkább boldogíthassa 's gyermekeit annál szerencsésebb karba helyezhesse: vájjon a' „csak azértmégis álerény 's nemtelen ösztön-e már ma-