Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-08-26 / 34. szám

vcltséget is előmozdítja.'4 — Vajha ez trombitaszóként hangzanék minden protestáns szivbe! Vajha volna sok illyen Szemere Bertalanunk!! Mert valóban itt az ideje, midőn az evang. papság hazánkban, - - - - semmiségét érezve 's orvoslás nélkül mindeddig szűkölködve, csak bú gondolatokba merül; — itt az ideje, midőn hajdan időkhez képest, hajlandó ismételni Cicero' azon szavait: „sedebamus in puppi, jam vix Iocus est in sentina"; — itt az ideje, midőn mintegy elszánva magát, visszavonul a' közügyektől 's hivataloktól is, látván , hogy már ugy is sírig kiszabvák szük határai, quos ultra citraque nequit consistere, és hogy lehetséges előléptetése is, kivévén a' puszta ingadozó czímeoskét, nem egyéb , mint előbbeni helyben maradás; - - - - Ez a' mi sorsunk hazánkban! — holott a' protestansságot csak tűrő Austriában is, mind anyagi jólétre , mind külső jelentőségre 's cortesiára nézve , kedvezőbbek és meghatározottabbak a' superintendens', a' consistorialis tagok' és hivatalnokok' körülményeik. - — De lássuk tovább, benn az egyházban is, kivált gyűléseinkben, 's az egyházi tárgyak' belső kormányzásában, mik 's kik vagyunk mi ? Tán itt már bőven kipótolvák azon említettem szomorú körülményeink' hiányai? Tán itt talál elegendő enyhítést a' búba merült papi szív? Koránt sem, tisztelt hallgatóim! És én itt is őszintén kimondom a'fátyoltalan igazságot, a' mint szivemen fekszik. Hiszen most kiki szabadon nyilatkozik hazánkban, és jobb tán nyilván kimondani, hol fáj, mint titkolva nyögni szüntelenül; — és ha hibázok, csak egy ember vagyok, 's nem tiszttársaim' nevében, de csupán magaméban szólok, kész levén más szemüveget is felvenni, mihelyest meggyőződöm arról, hogy nem jól lótok. Benn, mondom az egyház' kormányzásában is, véleményem szerint, jó nagyot estünk; és itt, épen esperesi hivatalra felhíva levén, nem akarok én Cicero pro domo sua lenni, 's azt mutogatni: mennyire süíyedt légyen nálunk ezen esperesi hivatal csak egy század óta is, a' hol a' gyűlést kitűzni 's összehívni, ott egyedül elnökösködni, tiszttársaik felett csak tiszttársaival bíráskodni, sőt néha még a' superintendensi jogot is gyakorolni, tudni illik, a' candidatusokat felszentelni (hogy a' többiről hallgassak), ez mind az esperes'jogaihoz tartozott. Ezen komoly 's örökre lejárt idők' szüleményének felüdítése esze' ágában sincs ugyan senkinek , ha hogy a' hiú nagyravágyási czimmel nem akar bélyegeztetni. De én itt nem esperesi, hanem csak átalában a' papi akármelly hivatalnokok' mostani állását a' gyűlésekben's kormányzásban, a' világiakhoz képest tekintvén, ismét azt merem állítani: hogy mi, akár a' régi és mostani cath., akár pedig az ősi protestáns papi rendhez képest, bízvást elmondjuk: „antea in puppi sedebamus , nunc vix locus est in sentina." És ezt ki tagadhatná, ha kezét keblére leszi? ki ne tudná, hogy a' világ, ujoncz hatalmas exegesise által, már nem többész. Péter apostolnak, nem a' vallás' sáfárjainak, de másnak mondotta Krisztus urunk azon háromszoros szavait: „Legeltessed az én juhaimat!" (sz. János evang. XXI: 15, 16, 17.) — Ezt pedig bátran állítom, a' nélkül hogy a' dicső rend iránti köteles szerénység és háladatosság ellen, a'legtávalobbról is véteni akarnék. Mert tisztelem én ugyan, 's mélyen becsücsíilöm a' magyar régi uri protestáns családok' azon fényes érdemeit;

miszerint átlátván, hogy a' protestantismus által, a' mint nyert az egész világ , úgy nyertek ők mégis legtöbbet, ők emancipáltattak leginkább , ők áldhatják főképen azon wittenbergi sírt, melly az értelmesség'fáklyájának és a' világi rendnek a' papi önkénytöli bátor szabadítójának elhamvadt tetemeit borítja; — ezt mondom átlátván a' magyar úri családok, ők vajának itt hazánkban, a' protestantismusnak, borúit időkben, első hatalmas istápjai, paizsai, gyámolóji. Becsülöm én mélyen, tovább, mostani világi úri hitfelekezeteink' azon szép buzgóságát, miszerint egyházi dolgainkban szüntelen cselekvő részt venni, terhes hivatalokat viselni, a'küldöttségekbe magukat nyájasan megalázni, és átalában a'vallási ügyek' kormányzásában, annyi áldozatokkal fáradozván, a' papi renddel kezet fogni méltóztatnak. — Ez szemünk előtt nem más, mint örvendetes tény; részint, mivel pártfogásukra, tanácsadásaikra szükségünk van; részint pedig, mivel a' szent-irás' iránya és az ősi keresztyén anyaszentegyház' praxisa sokkal ismeretesebb előttünk, mitsem hogy a' vallás' külső dolgairóli sáfárkodást kizárólagésegyedüla'papirendnek tulajdoníthatnék. De, mihelyest nem kezet fogva velünk, hanem kezünknél fogva 's minket vezetve, kormányozhatja valaki egyházunkat; mihelyest ingadozik, sőt felbomlik, itt, szent ügyeinkben is, az annyira természetes és szükséges kétrend közti arány és egyensúly: oh! ott lehetetlen nem emlékeznünk ama' — különben minden hierarchia'nagy ellenségének bölcs Melanchtonnak , Camererhez írt ezen szavaira : „utinam possim non quidem dominationem confirmare, sed auctoritatem restituere episcoporum; videó enim , qualem simus habituri ecclesiam dissolula politia ecclesiastica; videó posthac multo intolerabiliorem fore tyrannidem, quam antea fűit." Maga pedig a' nagy reformátor, Luther, távol levén minden papi önkény utáni óhajtozástól, igy nyilatkozók a' numburgi püspök' felszentelésekor: ,,Multa enim hoc tempore extra ordinem admittuntur , ita ut etiam principes seculares ex nec e s s i t a t e et subsidiarii quasi episcopi esse cogantur." Ki nem látja innen, hogy ezen nagy emberek is, a' mint Krisztus urunk' országából minden visszaélést 's túlságot kiirtani igyekeztek: úgy mégis a'papi kormányzók'megbuktatására épen nem czé\