Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-01-21 / 3. szám

chák és prímások között, kik szabadon igazgatták a' nemzeti egyházakat, szabadon illeszkedtek a' nemzetiséghez, szabadon tartották a' királyoktól összehítt nemzeti zsinatokat; ezeken megorvoslották a' becsúszott visszaéléseket, rendszabályokat alkottak a' harapódzni kezdő féktelenség ellen; és csak akkor ismertek magok fölött felsőséget, midőn a' hit' dolgában valamelly szakadás, vagy tévelygés kapván lábra, ezt a' császárok — jegyezzük meg, nem patriarchák — által egybegyűjtendő egyetemes zsinat (concilium oecumenicum) által orvoslani kellett. Illyenkor a' patriarchák , prímások és a' püspökök egybegyűltek, és a' megállított cánonokat aláírván, ezeknek megtartására magokat kötelezték. Valamint a' görög császárok, úgy a' német királyok is maguknak vették későbben azon jogot, hogy ők is hívhassanak egybe nemzeti zsinatokat , jelesen Nagy Károly egybehívta 749ben, majnai Frankfurtba , a' frankhoni clerust , melly nevezetes zsinat a' görögök között már lábra kapott képtisztelet (jconolatria) ellen nyilatkozott. 5) Illő itt figyelemre venni, milly keresztyéni szabadság létezett még ekkor a' világi hatalom által ellenőrzött, és semmi nagyszerű szakadás által még részekre nem szaggatott keresztyén egyházban. Nagy Károlyt senki eretneknek nem tekinté; sőt első Fridrik római császár1

indítványára őt III. Paschalis r. pápa még a' szentek közé is számlálta: és mégis ezen nagylelkű fejdelem volt az, ki említettem zsinatban, a' szentek' képei' tisztelete ellen buzgott, nem csak, hanem könyvet is irt ellene. 6) És itt már kötelesnek érzem magamat, számot adni arról, miért tártam én föl most az ős kori keresztyén papság' sajátságait és erkölcsi jellemét azon viszonyokkal együtt, mellyekbenállott ő a' keresztyén néppel, és nemzeti egyházával. Azért, hogy e' nagy igazságot földerítsem, miként minden egyházi forradalom a' papságnak a' néphöz és álladalomhoz, és ezeknek amahozi jogszeres, vagy jogtalan viszonyából keletkezék, és koránsem a' vallás', vagy cultus' elváltozott, vagy megromlott alakjából, mint közönségesen állítatik; melly históriai elv' igazságát semmi úgy nem tanúsítja, mint az egyházújítás' történeteinek bensőbb ismerete. A' reformatio' eredménydús korszaka nem a' 5) J. M ab i 11 o n. Praefat ad Sec. IV. Actor. S. S. Bened. p. 5. 6) Vannak , kik e' könyvet nem magától a' császártól, hanem ennek tudós barátjától Alcuintól Írottnak lenni mondják, illyen a' többek között Bünau gróf; ámde Mosheim'helyes észrevétele szerint Alcuin már ekkor nem volt a' császár' udvarában; hanem Angolhonban, midőn e' jeles könyv készült, meilyet Ileuman C. A. kiadott Hannoverben, 1731. 8. XVI-ik, hanem már a' XV-ik században kezdődik: a' costnitzi , és báseli egyetemes zsinatokban, kimondaték ez elv: „meg kell újítani az egyházat főben, és tagokban."7) Ez közóhajtása volt az az egész keresztyénségnek, meilyet ez az ágostai, és más birodalmi gyűléseken, úgymint a' tridenti köz zsinaton egyaránt nyilvánított: szakadást azonban koránsem akart, csupán a' papság' romlott erkölcseinek akart gátot vetni a' uőtlenség' eltörlése , és a' nép' jogait akarta biztosítni a' kétszin alatti communicálás' életbe léptetése által A1

pápák' ellenszegülése, a1

fejdelmek' engedékenysége miatt egyik sem sikerült; az egyházújítás' fele utján megállva , tökélyre nem ment, az emberiség' nagy kárára, a' szépen megindult tudományos műveltség visszatolaték, 's az egyház' sőt Európa' békéje századokig fölháborítaték. Nem mintha az egyházújítást vádolnok, mint ez jelenkorunkban helytelen szokása némellyeknek; kik mint a' puseyismus' baráti, feledik a' reformatio előtti idők iszonyú nyomorait és azon szellemi hasznok' nagyságát, mellyeket e1

nagy fordulat áraszta az emberiségre, de a' mellyek már az újság' ingerét elvesztették; az illyen világfiai, kiknek a' megtisztított vallás nem tesz eleget, kik a' hit- 's lelkismerelbeli szabadságot illőleg nem méltányolják , a' fölszabadított tudományok' gyümölcseit , a' nemzetiség' mondhatlan édességeit nem éldelik, elégületlenek maradnának minden körülmények közt, és kár, hogy ezen ész' századában , nem pedig a' sötétség' korában élnek. Csupán azt fájlalja tehát minden hőkeblű barátja a' keresztyénségnek, hogy Luther, és társai, elkezdék ugyan a1

millióktul óhajtott egyházújítást; de épen nem ezeknek szellemében; mert az európai népek épen nem akarák, hogy a' keresztyén egyház1

egysége, fölbomoljék; és egyháznak egyház tétessék ellenébe; csupán hogy a' visszaélések és botrányok megszűnjenek a' papság' részéről, a' népjogok pedig biztosítvák legyenek. Örökös kár, hogy a' német reformátorok e' nagy momentumot elveték szemeik elől, és túlbuzgó hevökben egyszerre minden visszaélést meg akartak szüntetni. Igaz, hogy az ő tiszta keblök, tudományosságuk, és magos müveltségök borzalommal tekinté az isteni tiszleletbe becsúszott sokféle babonát; és azt tárták, mit Caesar: „Nil actum reputo , si quid superesset agendum ;u

de hogy hibáztak mégis, a' történetrajz' fonala mindjárt tanúsítandja. Minő eszméje volt I. Ferdinánd királyunknak az egyházújításról, följebb előadatott, és oklevélileg kimutattatott; nem akart ennyit testvérje 5. Károly. 0 e' kettőben állapodéit meg: „Interim11 czimű edictumában , hogy a' papnősség álljon, és a' szent vacsora kétszin alatt adassék a' népnek. Ezt akarák a' franczia, és lengyel királyok, 7) Harduini Concilia: Tom. VIII. p. H03- és Mansi Concil. Tom. XXVII. p. 515-1239.