Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-12-15 / 37. szám

- 39 i -De ezen népiskolák' tanítóit bizni meg, hogy az általok előadandó tudományokat, növendékeik' szükségei szerint, kidolgozva, azok' kezébe czélszerü kézikönyveket adjanak, nem lehet: ránk néz hát ezeknek gondja is. E' mezőn legbiztosabb ut a' versenypálya-nyitás, melly kitűzött díjak által történhető. Minden tudományt külön kellene feltenni pályakérdésül, hogy minden szak' embere , saját tanulmány tárgyában állhatna ki versenytérre. Kitűzendő díjakra a' fentebbi két ezer p.forintnyi maradvány elegendő lenne, s az iskolai kézikönyvek kikészülvén, tanulói díjakra fordítható lehetne; szóval ez összegről az országosiskolai főtanács, saját belátása 's az idő' szüksége nítás olly terhes hivatal, mellyre megkívántató béketűrés, véralkat és hajlam, nem mindenkinek jutott osztályrészül; lehet-e tehát gondolni is, hogy azon ifjak, kik két három évre rectoriákra kimennek, 's kik elölt mint főtekintet a' pénzkereset lebeg, született tanítók legyenek, a' szükséges megkivántatóságokkal ? Azonban a' köztapasztalás bizonyítja, hogy sok egyházban 5—10 tanító közt alig akad egy, ki hivatalának kellőleg megfelelt volna ; 's nem kevés a' példa, hogy sok rector, tanításra alkalmatlan léte 's rosz erkölcse miatt, ideje' kitelése előtt, elküldetik Ezen rendszer'hiányaihoz járul még az is, hogy a' tanításhoz, kivált egész iskolának igazgatásához , gyakorlat 's tapasztalat kívántatik: és az ifjú, bár lelkesülve szent hivatala iránt, beáll tanítói hivatalába, gyakorlat 's tapasztalat nélkül. Mert a' főiskolában szerzett gyakorlata itt nem sokat fog rajta segíteni; — majd lelkészének utasításai — ha ád — 's tulajdon észlelései által megtalálja az útat, mellyen közhaszonra haladhat: de midőn ekként beleokulva, felelhetne meg haszonnal h ivatalának , ideje kitelt, 's őtet hivatása más pályára inti. Mennyire ellenkező tehát tanítási rendszerünk a' czél' szentségével! Nem, valóban többé a' tanítást pénzkereset' eszközévé alacsonyítanunk nem lehet, nem szabad. Vájjon az a' haszon, mellyet néhány ifju, tanításajáltal az egyházakban, szerez ; mellyet ugyan sokan közülök könnyelmüleg elpazarolnak, mint melly, a' közönséges vélemény szerint, könnyen gyűlt!; mások arra használnak, hogy ifju gazdálkodásukat megindítsák ; az eredeti czélra pedig, hogy pénzükön kiil-akademiákat látogassanak . igen kevesen fordítják: mcltó-e azon nagy kárra, mellyel annyi gyermek szellemi kifejlődésében szenved ?!.. Meg kell tehát ezen rendszert változtatnunk 's az iskolákra állandó tanítókat állítanunk; ehezképest minélelőbb tanítókat képző ntézetetlétesítniink, mi ott, hol a' nevelés különben is tanítatik , mint a' debreczeni főiskolában, nem felette nehéz lenne." Pap Károly. szerint, most egyik, majd másik, vagy mind a' két czélra fordítva rendelkeznék. Kinyomatási költségét minden használható kézikönyv, még iskoláink' jelen szomorú helyzetében is, fedezni bírja. Nem kevésbbé sürgetős, az eddig elösoroltaknál a' teendők közt, hogy az iskolalanttok, nagyszerű elhivatásukhoz illő , kitartassal látassanak el. IIol a' főt a' mindennapi keuyér' súlyos gondja nyomja, 's az álmot egy vagyontalan család' jövendője tördeli fel: ott, szilárd rajtok csüggést követelő, elméleti tárgyakon nem merenghet nyugodtan az elme És lehet-e sanyarúbb sors, mint melly osztalékul, jutalomdíjul méretik közöttünk azokra, kik elemi iskolákban nálunk, a' nevelés' fárasztó pályáján, verejtékeznek ? Mondhatlan hiba ez nemzeti életünkben, hogy a' népnevelés'gondja közintézkedéseinkből kifelejtetvén, szerinte e' nagy 's a' polgárzatra annyi hatással befolyó tárgy, ekkorig, nem mint köz figyelmet és gondoskodást igénylő — csak mint az illető magánosokat 's egyházfelekezeteket érdeklő ügy, tekintetett. Magát miveletlen köznépünket bizni meg, hogy válassza, hívja és elküldje, fizesse, ne fizesse sarjadékinak nevelőit saját kénye, izlete és nézete szerint: ez nem volt atyáinktól czélszerü gondolat. Nincsenek-e adataink, mellyek szerint az illy választók által elűzetett az, ki ismerve tisztes állása' korlátait, tiszteletes magányban, szent hivatalának 's családjának élt, 's olly utód kéretett, nagy ragaszkodással, helye' betöltésére, kinek az a' sajátságos kitűnő érdeme volt, hogy a' nász'- és tor' alkalmival történni szokott lakomákon, a' község' illyes szabású fejeivel, nagyokat inni tudott? Es lehet-e szánandóbb helyzet, mintáz olly hivatalos egyedé, ki nyomorú bérét maga szedvén, annak — részint pörlekedéstől ovakodó szemérem-, részint kenyérvesztési félelemből, — legalább is harmadát, negyedét évenkint oda engedni kénytelen? Igy jutalmazzuk mi azokat, kiknek kezeikbe tesszük le vérünkből sarjadt csemetéink', a' haza' reményeinek üdvét; és midőn e1

népre tudatlanság' levívhatlan balitéletekkelj, szinte kiirlhatlan erkölcsi gyomokkal terhesült éjét rászakadva látjuk: szép szavakat hangoztatunk e' felett, milly dicső a' Imiveit nép? — 's panaszolunk ! De jött-e valamellyik közülünk e' gondolatra : megbízni a' polgári hatóságot, hogy ez vagy amaz mesterilak' kidűlt oldalát támasztassa meg, 's kérje elő a' benne rongyosan éhezőtül adósai' névsorát 's tartozásait hajtassa be?! Fájlalnunk kell vallás' és nevelés' érdekében, hogy midőn az 1836—ik évi országgyűlés, az úrbéri illetmények' kihasításáról rendelkezvén, a'pap-és mesterlakok után, némi legelői osztalékot parancsol adatni, törvénybe nem igtatá azt, mi szokásos törvény, hogy ezek után szántóföldekből is mérettessék bizonyos mennyiség. Az idő siet, — a' kor'szelleme tettet követel, — késnünk nem szabad többé ; — hogy át*