Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)
TARTALOMJEGYZÉK - Fej érdy András: Prohászka Ottokár teológus portréja eucharisztikus teológiája fényében
Fejérdy András: Prohászka Ottokár teológus portréja eucharisztikus teológiája fényében Ugyanezt a gondolatmenetet kegyelemtani összefüggésben is alkalmazza. Számára a kegyelem a Szentiélekből fakadó princípium, genialitás és erő, amely a természetfeletti élet, és így a szentségek alapja. Ezen kegyelmi erőforrások középpontja az Eucharisztia, ahol a természetfeletti rend a természetes renddel találkozik. Mivel pedig a kegyelmi „genialitás” a legmagasabb lelkiség, értelmi és tudományos megközelítése csak korlátozottan lehetséges. Az értelem számára felfoghatatlan misztérium megközelítéséhez, az „Oltáriszentség felé forduló s kigyúló áhítathoz” a kegyelem „genialitásának” intuíciójára van szükség.20 Prohászka vallja, hogy éppen azért, mert Istennek a teremtés, megtestesülés és megváltás extázisában megvalósuló végtelen és radikális szeretetét az emberi értelem nem képes felfogni, Isten szimbólumokban, jelekben kommunikál velünk.21 Ennek a szeretetnek, amely az embert természetfeletti lelki állapotra, az Istennel való egységre kívánja eljuttatni, szimbóluma „a csecsemő a jászolban s az Űr Jézus a kenyér színe alatt,” és ezt az átistenülést szolgálja „e világi életünkben minden: Krisztus, egyház, evangélium, szentségek.”22 Szent Ágostonhoz hasonlóan mindenesetre Prohászka számára a szimbólum nem a tényleges valóság ellentéte; a képmás és valóság nem egymást kizáró fogalmak, hanem a jelek lehetnek reálszimbólumok, azaz a nem látható valóságok jelei.23 Prohászka eucharisztikus kulcsfogalmai közül végül a - szentségimádásban, de különösképpen a szentáldozásban megvalósuló - egyesülés érdemel kiemelt említést, amely az Istentől kiinduló szeretetre szeretetben adott emberi válasz eredményeként létrejövő misztikus találkozás egzisztenciális-tapasztalati lehetőségére mutat rá. Prohászka mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy az ember megtestesülésben is kifejezett Istenhez tartozásának kitüntetett jele az Eucharisztia: „Jelzi a legintimebb bensőséget, jelzi a radikális, a lélek legmélyében eszközölt életegységet, jelzi a természetből kiemelt életnek isteni behatásokba való állítását, vagyis azt, amit kegyelemnek s kegyelmi állapotnak hívunk.” Az Oltáriszentség ugyanakkor nemcsak jel, hanem szentég is, amit Prohászka a klasszikus dogmatikai megfogalmazás szellemében így fejez ki: „minket megragadó s cselekvő s aktív misztérium”, „amely tudniillik megteszi azt, amit jelez.” A szentség mint jel hatékonysága eredményezi, hogy „a megszentelő kegyelem által mi az isteni természetnek valamikép részesei leszünk; lelkünk új, belénk oltott tehetségek hordozója lesz, s ezek által rá 20 ÖM 25,249-253. 21 ÖM 25,255-256. 22 ÖM 25,258. 23 Hoping, Helmut: Mein Leib für euch gegeben. Geschichte und Theologie der Eucharistie. Freiburg— Basel—Wien, 2015.104-107. Prohószka-tanulmanyok, 2018-2022 75
