Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)
TARTALOMJEGYZÉK - Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár: Dante (1921). Akadémiai székfoglalója - száz év után
Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár: Dante (1921). Akadémiai székfoglalója - száz év után fogalmi garnitúrát; de ő az élet súlypontját a misztériumba, az intuícióba í kontemplációba, a psziché erkölcsi s kedélyi igényeibe, s az Istenségnek megtapasztalásaiba helyezte. [...] Szerinte az Istent nem fölfogni, hanem megérinteni s megérezni kell. 0 a szeretet embere volt; s nem volt kedve [...] ’a filozófusok tekervényes útjain botorkálni’. Inkább égni akart s tűznek lenni, mint hidegen világítani afilozófia istálló-lámpáival! [...] Ennek a keresztény nagy élet-akarásnak s valóságátfogásnak építettek a XII. században hazánkban is ciszterci kolostorokat. [...] S így akik itt a Pilis erdőiben hétszáz év előtt sétálgattak, azok mind nem fogalmak akrobatái, hanem a nagy akarásnak s a szentségnek kialakítói akartak lenni. „Az ő gondolataik cikáztak errefelé, mint láthatatlan harcosok kardvillanásai. De fújnak Pilisről hideg, metsző szelek is, ezek az egyházi reform-törekvések. Megérzem itt azt a reform-szellemet az egyház elvilágiasodása, a nagy s gazdag monostorok jó élete s a feudális grófok, püspökök s apátok világias kénye s uraskodása ellen. Clairvaux ezekkel s elsősorban Cluny vei is, meg akarta éreztetni az evangéliumot,*65 66 „A szeretetben fölcsendült keresztény érzés avatta a Pilist, a Bakonyt s a Mátrát szent erdőkké. Itt emelkedtek tűzhelyei annak a hevítő s lelkeket átalakító szeretetnek, mely a XII. század misztikájában ülte újra Európában a maga epifániáját. — Nem volt az kvietizmus, sem mámoros szendergés, mely az embert a valóság kemény világából kiemeli s az élet harcait s a teremtő munkára képtelenné teszi; hanem reális, gyakorlati irányzat volt, mely tudja, hogy az embernek küzdelmei és kísértései vannak, melyeket megállnia s legyőznie kell. [...] Nem volt az passzivitás, mely iga alatt nyög; nem buddhizmus, mely az életet öli s a testet csak kíneszköznek nézi; nem tehetetlen szétomlása s szétfolyása a léleknek; hanem tüzes szárnyakon járó Isten-szeretet s hálás elragadtatás, mely folyton ismétli az alkotó Isten megtapasztalását, azt, hogy sok-sok az a jó, amely környez, csak szem kell hozzá s befogadó s megértő lélek. Az írás azt így fejezi ki: Es látta Isten a világosságot, hogy jó’, s ezt újra meg újra hajtogatja. Elmondja, hogy a szárazföld is jó s a tenger is jó, s a nap s a csillagok is jók, s afűszálak s a repkedő s csúszó-mászó és úszó és négylábú állatvilág is jó, s hogy ezért hála és dicsőség jár az Úrnak, s szent öröm és élvezet az embernek. [...] Nem állapot, hanem gyorsan tűnő élmény, mikor a megnyugvás s a béke Istene ’nyugalomba ringatja a lelket’, hogy aztán megint, nagyon is hamar, fölébredjünk a való életre, s beleálljunk a munka ésfegyelem, a törekvések, virrasztások s könyörgések láncolatába. Mindezt pedig azért bírjuk s győzzük, mert elmerülni s megpihenni tudunk. Hol szóltak erről a gyakorlati, embert elváltoztató s lelket elragadtatásba emelő szellemi világról szebben, mint Clairvaux-ban, hol a középkor legédesebb s legszerelmesebb kommentárja íródott az Enekek-énekéről; hol a ’Christi amoris sagitta electa’, 65 ÖM 8,85-85. 66 ÖM 8,86-87. Prohászka-tanulmányok, 2018-2022 113
