Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)

TARTALOMJEGYZÉK - Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár: Dante (1921). Akadémiai székfoglalója - száz év után

Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár: Dante (1921). Akadémiai székfoglalója - száz év után pen úgy, mint a Pontifexnek, s az imperatornak azt nem a pontifex révén adta. Dan­te kora volt az a szomorú korszak, mikor a két kard sehogy sem találta meg a helyét s mikor az impérium hanyatt-homlok rohant le a lejtőn. Ki gyöngítette s ki törte ösz­­sze az imperiumot? Dante s a ghibelin hazafiak szerint a római curia s a welf hatal­mi bitorlás. Ezt panaszolja a Purg. 16. énekében: Rómának, ki a világot nevelte, két napja volt, mely vezetni az Isten s a világ útján, fényét szétlövelite. De fényük egymást kioltotta: mígnem a pásztorbottal egy kézben a szent kard kellett, hogy bénuljanak erejükben?2 Ekkor jelent meg VIII. Bonifác »Unam, sanctam« bullája, mely a két kard elmé­letét fejtegeti s végső konzekvenciáig hajtja az imperiumnakfüggését a sacerdotium­­tól. Dante alighanem e bulla ellen írta »Monarchia«-ját. A tiszteletet megkívánja az imperatortól, mint primogenitus filiustól a pápával szemben, de a joghatóságot az impérium, a földi dolgok intézése körül megtagadja tőle. Mi lett e tiszteletből, mi­kor Anagniban a 85 éves VIII. Bonifácot a Colonnák, gibelinek s franciák ostrom alá fogták; mikor palotájába betörtek s a pápát, ki a tiarával fején s palástban ült trón­ján, arcul ütötték?! Dante mélységesen szomorkodik VIII. Bonifác sorsán; a vérig sér­tő s Bonifácot végre is sírba vivő megaláztatásban a tekintély meggyalázását látja. ”32 33 Dante „jól meg tudja különböztetni a pápát, mint Krisztus helytartóját, a Gaeta­­ni-családból való VIII. Bonifáctól, s a »cupidigiát«, az éhes szukafarkast, meg a ha­talmi politikát a pásztorbottól, mely az imperiumnak sírját ássa s Itália dicsőségét, a római latin imperialis traditiókat széf oszlatja. De ezt nemcsak mintphilosoph s jo­gász siratja, hanem mint lángoló híve Itáliának. Dante úgy tartotta, hogy Itália a tágabb értelemben vett latin-római nép. Rómának, az itáliai népnek az a missziója van, hogy a világ feje legyen. Neki adta Isten a két primátust, az imperiumot s a sa­­cerdotiumot. Az a körülmény, hogy a császári korona most Albert, majd VII. Henrik fején ragyog, mellékes; mert bárki legyen imperátor, az mind római. Itáliát tehát nem kellett megszabadítani a római imperiumtól, hiszen ez az impérium római, tehát az övé; a ki ettől akarja megszabadítani, az világhivatásától fosztja meg, az egységét töri össze, az száz város és száz kényúr prédájául dobja oda. Ezt teszi a [pápai] Curia, ezt a welftheokratikus pártérdek. Ennek átérzéséből csendül meg ajkán a fájdalmas ének: 32 Purg. 16,106-111. 33 PROHÁSZKA 1921:14-15. Prohászka-tanulmányok, 2018-2022 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom