Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
I. LÁTÁSMÓD ÉS NÉZŐPONTOK - Kuminetz Géza Prohászka Ottokár püspök gazdaságbölcseleti felfogása és aktualitása
Kuminetz Géza: PROHÁSZKA OTTOKÁR PÜSPÖK GAZDASÁGBÖLCSELETI FELFOGÁSA ÉS AKTUALITÁSA egyik az egyénnek a boldogulásában, a másik pedig az államban látja minden egyéni és társadalmi tevékenység célját. Ha az előbbi a társadalmi cél, vagyis az egyén boldogulása (ez egyáltalán nem individualizmus!), akkor az ember lényegét képezi a személyisége kifejlesztése, vagyis a szabadság a saját erejének kibontakoztatásában, vagyis az emberi lénynek van önértéke, s maga a társadalom sok ilyen önértékre törekvő és önértékkel rendelkező tagból áll, akiket ebbéli törekvésükben tisztelni, támogatni kell. Ilyen környezetben természetes az, hogy amit magamnak nem kívánok, azt másnak sem teszem. Illetve munkám feleslegét készséggel bocsátom azok rendelkezésére, akik önhibájukon kívül nem tudták megszerezni a számukra szükségeset. A másik felfogásban nincs az egyénnek (személyiségének, szabadságának) értéke, hanem csak eszköze az államnak vagy épp valamilyen (gazdasági, politikai) hatalmi tömörülésnek, tehát ha csak eszköz, akkor feláldozható, illetve minden csak az államban, birodalomban nyer értelmet. Ez utóbbi cél érvényesült a rómaiaknál és nyilván ezt tükrözte a jogrendjük is. Vagyis a birodalom volt a minden és az egyén a semmi. Egy ilyen cél uralta társadalomban a másik ember az idegen, a vetélytárs, akit ki kell használni, akit el kell nyomni, nincs értelme az érte hozott áldozatnak. Marad a kíméletlen önzés, s az államnak hozott áldozat is önzésből történik, így válik dicsőséggé az elnyomás, a munkátlanság és becstelenné a munka. Igazságot is csak azért kell szolgáltatni, mert az államot csak így lehet fenntartani, s csak az lesz joggá és igazsággá, amit az állam előír. Ez a mentalitás, vagyis „a személynek elhanyagolása, végigvonul a rómaiak egész életén. A római csak a külvilág számára él, önmagának nem; fórum, vásár, színház, játékok, lakomák vették igénybe minden idejét és erejét, saját belső életére nem ért rá gondolni. Azért csak ami külsőleg jelentkezett, bírt reá nézve értékkel. A formalizmus a jogban, erényben bűnben tartotta lefogva. [■■■] A lelkiismeret ilyen elvek mellett nem lehet erkölcsi tényező, mert minden ellenkezés az állam érdekével lázadás számba jött, s az erkölcsi meggyőződés és érzés nem jöhetett tekintetbe ott, ahol az állam parancsolt. A rómaiaknál az állami törvény a közlelkiismeret. [...] A jogtisztelet ilyen módon nem bírt erkölcsi alappal. [...] Ez a törvény pedig csak arról gondoskodik: ne respublica detrimenti capiat, azaz az embereket össze kell tartani a törvények által, hogy Róma fönnállhasson."102 Ilyen körülmények között, amint az állam tehát elnyomhat mindenkit, úgy a tulajdon, a vagyon eszköze lehet a szegények, rászorultak nyomorgatásának, a létrejött igazságtalan függőség fenntartásának, elmélyítésének. 102 MIHÁLOVICS 1899: 406-410. Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 85