Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Szabó Ferenc: A történelem Istene. Prohászka Ottokár Történelemteológiájához
Szabó Ferenc S.J.: A TÖRTÉNELEM ISTENE. PROHÁSZKA OTTOKÁR TÖRTÉNELEMTEOLÓGIÁJÁHOZ mint Pierre Teilhard de Chardin (+1955) hidat vertek a természettudomány és a hit között. E gondolkodókhoz tartozott Prohászka Ottokár is, aki modern volt, de nem volt modernista. Mindkettőjüket - részben H. Bergson hatására - az evolúció, a világegyetem fejlődésének ténye és a Krisztusban végső beteljesedés felé tartó emberi dráma látomása nyűgözte le. Tudjuk, hogy Teilhard szerint a noogenezis (szellem szférája) a korábban széthúzó fejlődés összpontosul, egy transzcendens Ómega-Pont felé tart, de nem automatikusan, hanem csak úgy, hogy ha az emberek megnyílnak a feltámadt Krisztus, a valóságos Ómega „amorizáló" hatásának, vagyis a szeretet szívükbe árasztó Léleknek. Már jeleztem, hogy Prohászka és Teilhard gondolatai - a páli kozmikus krisztológiára való utalásaikkal - megtalálhatók a zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciójában, tehát az egyház és a modern világ kapcsolatával foglalkozó okmányban.'3 A zsinat hangsúlyozza, hogy a földi haladást meg kell különböztetni Krisztus országa növekedésétől, mégis e haladás sokat jelent Isten országa szempontjából. Teilhard szép hasonlata szerint az emberi munka, a világ humanizálása előkészíti a nagy ostyát, amelyet majd a feltámadt Krisztus változtat át, hogy végül „Isten legyen minden mindenben".73 74 „Nem tudjuk, hogy mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely feltör az emberi szívekből. A halál végső legyőzése után Isten fiai föltámadnak Krisztusban, és amit elvetettek gyöngeségben és romlandósában, magára ölti a romolhatatlanságot; miközben csak a szeretet marad meg és annak cselekedetei, megszabadul a hiábavalóság szolgaságából az egész teremtés, melyet Isten az emberért teremtett."75 XVI. Benedek A keresztény reményről (Spe salvi) írt enciklikájában foglalkozik a XIX. század haladás-hitével, Marx és Engels történelmi materializmusával és tévedésével (20-21. pontok), majd a XX. század gondolkodóját, Theodor W. Adornot idézi, aki a haladás-hitet kritikusan így jellemezte: „a parittyától a hidrogénbombáig." Ha a technikai haladásnak nem felel meg az ember erkölcsi növekedése, akkor ez a „haladás" fenyegetés lesz az ember és a világ számára. Miután a pápa kifejtette a keresztény reménység igazi formáját, a 42. pontban visszatér a „frankfurti iskola" nagy gondolkodói, Max Horkheimer és Theodor W. Adorno felfogásához, akik 73 Főleg lásd a 37. és 39. pontokat. 74 lKor 15, 28. 75 GS 39. Prohószka-tanulmányok, 2009-2012 59