Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)
KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Szabó Ferenc: Három szociális apostol. Prohászka Ottokár -Kerkai Jenő - Apor Vilmos
Szabó Ferenc S.J. HÁROM SZOCIÁLIS APOSTOL PROHÁSZKA OTTOKÁR - KERKAI JENŐ - APOR VILMOS A L XX. század magyar katolikus megújhodásáról írt könyvében i Nyisztor Zoltán élmény szerűen idézi fel a magyar katolicizmus jó fél év- | j százados újjászületését. Élményszerűen, mert ő maga is részt vett ebben a munkában, főleg, mint a jezsuita Bangha Béla „jobb keze" a Magyar Kultúra szerkesztésében és egyéb feladatokban. Nyisztor a Hódítók című ! fejezetben elsőnek Prohászka Ottokárt mutatja be, utána következnek Bangha Béla és mások, majd azok, akik a hódítók nyomán jártak, illetve akik utánuk következtek. Ez utóbbiak között számol be három jezsuita, Varga László, Hunya Dániel és Kerkai Jenő munkásságáról. Kerkairól, a KÁLÓT alapítójáról bővebben ír később, A katolikus restauráció tárgyi eszközei című fejezetben, ahol a katolikus szervezetek, egyesületek, mozgalj mák csodálatos virágzását mutatja be.1 Prohászka Ottokár születésének 150. évfordulóján azt mutatom meg, i hogy Prohászka Ottokár szellemisége - főleg szociális eszméi és gyakorlata - miként hatott az újabb nemzedékre, éspedig először Kerkai Jenőre í és néhány rendtársára, majd pedig Apor Vilmosra, a későbbi vértanú püs- | pökre. Prohászka Ottokár, a szociális apostol Prohászka Ottokár (1858-1927) szerteágazó életművének ez alkalommal csak egy szempontjára térek ki, szociális apostolságát vázolom, amelyet még a kommunista időkben is kedvezően értékeltek olyan kutatók, mint pl. Gergely Jenő. (Általában Prohászka életének első, esztergomi szakaszát tartották „haladónak".) Nyisztor Zoltán: Ötven esztendő. Századunk katolikus megújhodása. Bécs, 1962.39-70,119-121,195- 197. Prohászka-tanulmányok, 2007-2009 81