Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)

KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Klestenitz Tibor: Prohászka Ottokár sajtószervező tevékenysége

Klestenitz TiborPROHÁSZKA OTTOKÁR SAJTÓSZERVEZŐ TEVÉKENYSÉGE játszott szerepet, hogy a kezdeményezéstől - sok kortársához hasonlóan - a katolicizmus politikai képviseletének hatékonyságát féltette. A politi­kai katolicizmuson belül pedig éppen ebben az időszakban a püspök által támogatott keresztényszocialisták befolyásának a növekedése volt megfi­gyelhető, amelyet 1918 februárjában világosan jelzett a Katolikus Néppárt és a Keresztényszocialista Párt egyesülése.54 Másrészt a püspök nem értett egyet a Bangha által a katolikus újság­írás addigi munkája felett gyakorolt éles bírálattal sem. 1918 januárjában ezért a Pázmány Egyesület közgyűlésén elítélő szavakat mondott azokról, I akik a kooperációt csak kritikában, a meglevő eredmények lekicsinylésé- j ben találják meg. „Mindig sajnálattal hallom az öntudatra ébresztésnek azt a I módját, amely a katolicizmust mint haldokló oroszlánt állítja elénk" - mondta a j i szavait lelkes helyesléssel fogadó újságíróknak. A végkicsengés ismétel- I ten a Bangha-csoport számára tartalmazott üzenetet: „dolgozzunk többet és : I panaszkodjunk kevesebbet és ne vessünk árnyékot mások tiszta munkájára!"55 A Bangha által szervezett Központi Sajtóvállalat (KSV) irányítói és a néppárti körök hamarosan belátták, hogy az ellenségeskedés egyik ol- i dal érdekeit sem szolgálja, ezért 1918 tavaszán megállapodás született ar- I ról, hogy a KSV által gyűjtött összegekből a néppárti sajtó is támogatás- ! J hoz fog jutni.56 A felek közötti megegyezéssel a jelek szerint Prohászka j Ottokár is egyetértett. Erre utal, hogy az egyházmegyei katolikus egyle- I tek felügyelője áprilisban tájékoztatta a helyi közvéleményt a sajtóvállalat j és a Néppárt közötti ellentétek megszűnéséről, ezért szorgalmazta a KSV j részvényeinek terjesztését.57 A püspök a rendezést követően a sajtóvállalat következetes támogató­­; jaként szerepelt. Júniusban részt vett és beszédet tartott a részvénytársa- ! ság hivatalos alakuló közgyűlésén,58 szeptemberben pedig nyilvánosan j mondott köszönetét Banghának a „lassú és nehézkes" katolikus öntudat j felébresztéséért.59 54 Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1903-1923. Budapest, 1977. 70. 55 Prohászka püspök a katolikus sajtómozgalomakról és a sajtó munkásairól. In: Alkotmány, XXIII. évf. (1918) 23. sz. 8. 56 PL Cat. 44. 348/1919. Molnár János a prímásnak, 1918. október 10. 57 Fejérmegyei Napló, XXV évf. (1918) 80. sz. 2. 58 Prohászka Ottokár: A kereszténységért és magyarságért. In: A Központi Sajtóvállalat értesítője. Ünnepi szám. Budapest, 1918. 59 A Szociális Hét. In: Alkotmány, XXIII. évf. (1918) 208. sz. 3. Prohászka-tanulmányok, 2007-2009 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom