Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)

1938-10-06 / 228. (4671.) szám

4

1938 október 6, csütörtök.

Hét gyetekIrta: B tb ó Lajos

Rendes asszony lett volna, csak éppen keménynek, szilajnak, meg engesztelhetetlennek született. Állta is egy évig, állta kettőig, állta háromig, akkor kezdte enni a méreg.

— Hej, azt a!... — fohászkodott fel.

Hát csakugyan nincs ennek se nyelve, se vére.

Már mint az urának. Tápainak, aki ott állt a kerités előtt és fejcsóválva forgatta maga előtt a döglött kakast, amit alighanem a szomszédék kölke, Misi kólintott fejbe vala- jniveL

Mert a csapás, ha nem is számított akkorának, mintha a ház teteje égett volna le, mégis csak volt akkora, hogy egy rendes emberben elfakassza az epét. De Tápait, aki nem ismerte a haragot, sem. a hirtelen felindulást, mindig mosolygó ajkát talán még sohasem hagyta el káromkodás, sem más mocskolódás, tiszta homlokát, két gyermekszemét sohasem árnyékolta borulat, ezúttal sem lobbantotta haragra a dolog, nézte csak a kakast és ennyit mondott csupán:

— Ej, ej! Hogy éppen fejőn tanálta az a lacibetyár.

Az asszony, Zsófi odament, hogy lássa a kakast és a bizonyosság, hogy az csakugyan megdöglött, már is felgyújtotta benne a türelmetlenségét, meg a dühét.

— Mit mond kend? — ráncolta össze a homlokát.

— Azt, hogy vihetöd, oszt kopasztihatod.

Az asszonynak reszketett a torka. Hát csakugyan tisztára meg van verve ezzel az emberrel? Ez se nem kiabál, se nem átkozza az eget, ezt nem hozza ki semmise a sodrából?

Kikapta a kezéből a kakast és futott be vele a pitvarba. A kétségbeesés, meg a szégyen könnyet sajtolt ki a szeméből. Mert ha az ura bibliás volna, vagy hivő, akkor még értené, mert azok akarattal jámborak, de se nem istenes, se nem tökéletlen, milyen lélek 6zoruIt hát belé, ha mégse ember? Mer inni sem iszik, csak ha kinálják, el sem jár a háztól, mint a többi, aztán azalatt a három év alatt, amióta együtt vannak, még őt sem pocskolta meg. Nyilvánvalóan szerencsétlen, hogy hozzáment, ilyen emberrel kell élnie, akiben se diifloma, se virtus, aki ahelyett, hogy káromkodnék, vagy végigvágna a hátán az ostorral, úgy, ahogy a többi cselekszi, csak éppen, hogy a szót cifrázza.

Nyugtalanul, magát mard ásva dolgozott égész délután, akkor fogta a kannát és elindult vízért a kútra. Amikor hazaért, az ura meg- szJögelte az ól ajtaját és a tamburán dolgozott, hogy megigazítsa a lélekfáját, mert meglazult. Az asszony letörölte az asztalt, feltette a cselédtányért, utána a paprikást, aztán visszament a pitvarba. Az ember várt rá egy darabig, akkor beszólt érte.

— Gyere mán. EHhüL

— Ögyön csak kend. Neköm nem köll. En nem őszök, — szólt vissza az asszony kelletlenül.

Megvárta, amíg az ura megvacsorázott, akkor kiment hozzá és megállt előtte.

— Én mög aszondom, — nézett szikrázó gyűlölettel a tamburára, — annyit mondok csak, neköm elég volt.

Az ember nem tudta, mi készül és ráemelte tekintetét:

— Ölég? Mi volt ölég?

—• Az, hogy kend nem dőgozik, csak tén- förög, ha tél, ha nyár, csak gyün, mén, a ezögény embörnek való dógot mög kerüli.

Tápai tágranyitotta a szemét. Hát ez igaz, Ő nem jár napszámiba, részesnek sem áll el sohasem, de hát ennek megvan az oka. Eljár helyette az úri házakhoz, ahol mindig akad valami végezni való, ha más nem, hát tavasszal kitakarni a rózsát, ősszel meggyalulni a káposztát, aztán ott a sok névnap, lánynéző, disznótor, ő a kérő, a böllér, ő mondja a rigmust, ő szereti legjobban a gyereket.

— Ejnye, aranyos gyöngyvirágom, aztán mér követőinél té tültem olyat, amire nem éngöm teremtett a mezők lillomjainak az oltalmazója? — mondta szelíden.

— Azér, mert kisül kend végett már a szömöm. Oszt, ha tudni akarja, én inkább elmék, de neköm ne mondja sönkise, hogy azért ilyen kend, mert édösgyökérrel ötetöm.

Tápai felemelkedett.

— Ugyan, ugyan, más a té bajod, oszt jobban tőszód, ha mögmondod.

Az asszony mondott valami gorombaságot, s Tápai ezen az estén, először azóta, hogy összekerültek, amikor az asszony löfeküidit,

nem ment be a házba, hanem kint maradt a

vackon.

Négy, vagy öt évig igy éldegéltek, akkor az asszonyba kezdett beleszáradni a gyűlölködés. Egósznap mérgelődött, meg porolt, de Tápainak a szelídségén megtört minden haragja. Holott annak a lelke is hánykódott. Nem tudta, mi leli az asszonyt, az ösztöne legmélyén néha megszólalt egy hang, ami azt súgta, hogy csakugyan ő a hibás, nem erre a világra született, mert éjjelenként, amikor megrázkódott a puszta, érthetetlen vágyak és érzések húzták maguk felé, de nem látta tisztán a dolgokat, nem tudta elválasztani egy- imástól a valóságot és a megfoghatatlant, naphosszat gyötrődött, hogy miihez fogjon, hogy egyszer már ő is egészen a lába alatt érezhesse a földet.

Egy nap meghalt az öccse és a rákövetkező reggelen a magára maradt asszony felkereste.

— Hónap mosni kéne mönni, — mondta. — Oszt nem tóm hova tönni ezt a gyereköt. Itt mügimaradhatna, ha vállalná sógor.

— Hát itt miögfér... — nyugtatta Tápai.

A vékonyarou, halvány fiúcska most fordult

a hatodik évébe. Tápainak az asszonya odavolt és addig, amíg nem jött haza, az ember, •meg a gyerek nagy szeretettben éldegéltek egymással. Tápai képeskönyvet kerített, megmutogatta a gyereknek, hogy melyik benne a madár, meg melyik az állat. Ha pedig jókedve kerekedett, fütyürészni kezdett.

A gyerek csodálkozott.

— Hogy csinálja kend?

Tápai összecsücsöritette a száját: így ni. Té nem tudod?

— Nem, — rázta a fejét a gyerek.

— Dehogynem. Próbáld csak.

— Próbálom.

Ártatlan kis gyermekszívében kacagás csendült meg és felnevetett:

— Nem tóm, nem tóm, hogy csinálja kend.

Úgy éltek most már, mintha csak értük

ragyogott volna a nap, értük mosolygott volna csak az ég, és gondolatban kezet kézbe fogva járták azt a végtelen mezőt, amely megnyílt előttük. Ment is addig a dolog, amíg az asszony haza nem jött. Attól kezdve Tápai járt át a gyerekekhez. A sógorasszonya mind gyakrabban átsurrant hozzájuk.

— Gyüjjön má át kend, — mondta, — mer nincs nyugtom ettül a kölöktül. Annyira várja kendet.

Tápai, ha csak tehette, átment és kiült a gyerekkel a ház háta mögé. Levette a füle mellől a dalladzót, aztán végigszalajtva a tamíborán, a tollat nekidütötte a huroknak.

— Ej! — mondta a gyerek s tapsolni szeretett volna örömében.

Az ég alján rendesen lángban égtek már ilyenkor a felhők és valahol, talán a Tisza felé, most támadó esti szél neszeit. Tápai rendesen megvárta a sötétet, amikor otthon az asszony lefeküdt és akkor ment csak haza. A házban riasztó idegenség fogadta és hónapok teltek el úgy, hogy majd csaknem szót sem váltottak egymással. Egy reggel a gyerek lihegve állított be hozzájuk. Egyfolytában futott hazulról idáig, az arca kivörösödött és kis melle zihált.

Tápai korholni kezdte.

— Mér köl annyira ífutni, he? Egész ki- melegödtél.

A gyerek felnyúlt az orrához, eltörülte a kabátja ujjavai, aztán kibökte:

— Szaladtam, mert anyám nem gyühetött.

— Mér? Tán dóga van?

— Nem. Fekszik. Hiába kötöttem, nem tudtam fölrázni.

Tápai elsápadt:

— Várj na!

Megindult a gyerekkel. Amikor hazaért vele, megállóit az ágy előtt. Az asszony, a halott, ott feküdt a lábatlan, rongydarabokból összehányt, dohosszagu vackon, megbékélt arccal, imára kulcsolt kezekkel, tekintetében az Ámen utolsó örömével, hogy a Mindenható végre magához szólította és megváltotta e nehéz világi életből.

Tápai ki tántorgott az udvarra.

— Elment... — mondta halkan a gyereknek. — Léteit neki, elgyüttek érte az angyalok.

Eljárt, felravatalozta a halottat s másnap, amikor elhagyta a gyerekkel a temetőt, elindult vele haza. Az asszony, amikor megpillantotta őket, szúrós tekintettel fordult feléjük.

— Ezt mög tán nem idehozta kend? — nézett a gyerekre.

Tápai megpróbálta megkerülni a szót:

— Nem. Csak majd éppen elhál mellettem.

Az asszonynak már remegett a lába:

— Kend mellett? Az én házamban?

Ez ugyan nem volt igaz, mert minden a Tápaié volt.

— Mögfér... — mondta halkan.

Az asszony közeledett, megzavart, de mégis

ujjongó létekkel, hogy íme, mégis elkövetkezett az óra, élete annyi szenvedés után mégis csak beteljesedett. De nagy volt az ut az emberig, több mint három lépés, nem akart megfulladni addig, amig odaér. — Ki innen! — rikkantott, felemelve a karját. — Ki innen! Mer szétverem kendnek a fejit!

Húsz esztendő gyilkos mérge szakadt föl benne s a piszkaiét megforgatva a feje fölött, lesújtott vele az emberre.

A gyerek sivitotta el magát.

— Né bántsa kend!

Tápai ránézett, elfordult tőle, aztán megfogta a gyereket a kezénél.

— Ne röszkess no, mindjár mögyünk.

Bement a kamrába, csak a tarisznyáját

akasztotta le, akkor kézenfogta a gyereket és megindultak.

Földes Béla, a magyar szociálpolitikai iskola megalapítója kilencven esztendős

BUDAPEST. — Az államférfi, a (közfunkció- nárius eredményes működéséhez szükséges társadalmi, gazdasági és etikai ismeretek alapvető rendszerét Földes Béla alkotta meg a magyar tudomány számára. Földes Béla 1848-ban született. Mint statisztikus kezdte pályafutását, de rövidesen tanári pályára vitte tudományos hajlama. Egy ideig a nagyváradi jogakadémiának volt tanára, majd a budapesti egyetemre került s itt is működött 1918-ig, először a statisztikai, majd a közgazdasági tanszéken. Munkássága rendkívül sokoldalú: nemcsak a katedrán, de az életben is kezdeményezőleg lépett fel. A szociálpolitikai és társadalomerkölcsi iskola megalapítója Magyarországon. Kétkötetes Társadalom-gazdaságtana, mely hat kiadást ért meg, alapvető jelentőségű s Németországban kiadott Finanzwissenschaft-ja is nagy hatást ért el a világ pénzügytani szakirodalmában. Szociáleti- kai elvei ma már áthatották az egész magyar közvéleményt s nincs elméleti vagy gyakorlati szakférfiú, aki elmondhatná, hogy Földes Bélától független uj eredményeket mutatott fel e téren. Az elméleti közgazdaságtan számos különleges kérdésével foglalkozott behatóan s nem feledkezett meg a statisztika időszerű problémáiról sem. Most kilencven esztendős, de korát meghazudtoló frisseséggel termeli még ma is széles érdeklődést keltő tanulmányait a szociológia minden ágából. Alig két esztendeje adta ki a Statisztikai Társaság statisztikai előadásait, melyek a statisztika elméletéhez, történetéhez, a népességi és morál statisztika kérdéseihez szolgáltattak valóban hézagpótló anyagi és módszeres eredményeket.

Földes Béla nem maradt meg az elmélet területén: mint politikus is résztvett a magyar közéletben. előbb az Esterházy-, majd a Wekerie Sándor-féle kormányban vállalt tárcanélküli miniszterséget. Tudományos és gyakorlati sikerekben gazdag pályafutását minden vonatkozásban elismerték és jutalmazták: IV. Károly valóságos belső titkos tanácsosi rangra emelte, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta s a külföld sem maradt el. Az Institut International de Statistique és a British Economic Association is megválasztotta tagjául.

Életének e nevezetes fordulóján a magyar közvélemény őszinte szeretettel és tisztelettel köszönti nagynevű fiát és hálával gondol tudományos munkásságának eredményeire.

A hold már magasan járt, amikor kiértek a városból. A rét harmattól csillogott és a csillagok lemosolyogtak a földre. Lépteik alatt roppant a göröngy. A gyerek megbotlott, közelebb húzódott Pápaihoz és bele- fogődzkodott egészen a kezébe.

— Csak tán neon ri kend? — mondta sírásra ránduló ajakkal.

Tápai a távoli eget nézte:

— Mér rínék? Nem bántott emgöm söa- kisé.

A gyerek félt, mély és végtelen volt a nagy éccaka körülötte, és bele akart kapaszkodni a Tápai szeretetébe.

— Akkor danójjon, ha nem ri... — próbált kifogni rajta.

Tápainak egy meleg könnycsepp végiggördült az arcán, aztán, hogy a gyerek észre ne vegye, belekezdett:

„Édös vót az anyám teje,

Keserű a más könyere ..

A gyerek megérzett valamit a hang remegéséből s hogy segítsen neki. vékony kis cérnahangocskájával ő is rázendített:

„Keserű is savanyú is,

Olykor, olykor panaszos is...“

A két hang egybeolvadt, elszállt és lehullott mögöttük a porba.

A gyerek feltátotta a szájacskáját. hogy megismételje az utolsó két sort, de a torka hirtelen összeszomlt.

— Né rijj, na! — fogta a tenyerébe a kezét Tápai.

S most miár hangosan sirtak mind a ketten.

HÍREM?

— 16 évvel ezelőtt

Prága, péntek, 1922. október 6.

Lemondott a csehszlovák kormány. — Lapzáráskor arról értesülünk, hogy ma délután félnégy órakor ösz- szeült a minisztertanács és este félhat óráig tanácskozott A minisztertanács elhatározta a kormány formális lemondását A kormány a lemondást azonnal közölte a köztársaság elnökével. A kormány kinevezésére vonatkozó elnöki kézirat a hivatalos lap holnapi számában jelenik meg.

★

Folyik a görög mozgósítás. — A Reuter-ügynökság jelenti Athénból, hogy a hadügyminiszter valamennyi szolgálatképes görög férfit felszólított hogy a háború befejézéséig mint önkéntesek lépjenek be a hadseregbe. Gallipoli-félsziget görög lakossága táviratot intézett a görög kormányhoz, amelyben egy esetleges szabadságharcban való segítségüket ajánlják fel.

Százharmincezer amerikai asszony keresi a férjét

Az Egyesült Államok nem ismerik a bejelentő hivatal intézményét Ha Mister Smith valamilyen okból megunta a newyorki életet, egyszerűen vonatra ül, St Louisba, Csikágóba vagy San Franciscoba utazik s ott Mister Miller név alatt uj életet kezd. Az ember azt hihetné, hogy ezek az esetek ritkák s leginkább csak bűnözőkre korlátozódnak. A statisztika azonban mást mond. Az adatok nyugtalanítók.

Az Egyesült Államokban tavaly nem kevesebb, mint 1.1 millió eltüntet jelentettek be.

A kalandoréletbe való tömeges szökés indokai különbözők. Nagy szerepet játszik elsősorban a munka- nélküliség. A beharangozott „prosperity" reményében sok amerikai rendezkedett be — részletfizetésre. Amikor aztán a helyzet nem javult, hanem romlott, az adósságokból való menekülésnek csak egy útját látta: a szökést. Az eltűnések 50 százalékát erre az okra lehet visszavezetni.

A másik 50 százaléknak Jelentékeny része családi viszály következtében menekül otthonából. Ebbe a csoportba tartoznak

a család fegyelmét nem tűrő fiuk s a lányok, akiknek férjhezmenési szándékait keresztezi a szülői akarat, de mindenekelőtt a — férjek.

Az elmúlt évben 130.000 férj egyszerűen elfutott hazulról.

A rendőrök és magándetektívek egyik hatalmas szervezete kizárólag ezeknek a szökevényeknek a kinyomozásával foglalkozik. De körülbelül csak a fe'ét találják, meg. Negyedrészük egy idő múlva magától visszatér, a még fennmaradó 20 százalék azonban eltűnik nyomtalanul. Mert ha a szökevény nevet változtat s megváltoztatja még a külsejét is, akkor a nyomozók kilátásai reménytelenek. Egy tüt keresnek a szénaboglyában.

Évek óta körülbelül kétszerannyi férfi tűnik el, mint nő.

1937-ben 700.000 férfi tűnt el és 400.000 nő. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez a különbözet kiegyenlítődik, mert a nők csak igen ritka esetben térnek vissza.

Viselkedésük gyakran rejtélyes. Egy fiatal diákleány például, akit gazdag szülei és ismerősei bálványoznak, egy szép napon felveszi legrosszabb ruháit, kis kézitáskába csomagol néhány toaletteszközt és — világgá megy.

A legfurcsább a szép Anacleta Augustin esete. A gondoktól megtört édesanyja, eltűnése után nyolc évvel, holttá nyilváníttatta s Anacleta aztán megint eltűnt s most már, úgy látszik, véglegesen.

A lelkekben Is válságok dúlnak,,.

Egy magyar ludós

ünnepére...