Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-21 / 164. (4607.) szám

10 1938 julius 21, csütörtök. (—) A Nasici bustyahárai üzemei. Jelentettük, hogy a napokban Bustya/házán tartózkodott Zor, a Nasici müvek vezé r igazgató ja. A társaságnak Bustyaházán emdővaentja, fűrésztelepe és kiterjedt erdőségei vannak. A bükkfaárak esése és a feszült helyzet következtében a kitermelés az idén nemi folyt a megszokott tempóban, a vállalat azonban most újból intenziven hozzálát kárpátaljai erdő­ségeinek értékesítéséhez. Tervbe volt véve, hogy a vállalat fakészleteit kiviszi Magyaré rszágra, ahol feldolgozásukra az I. G. Fariben által alapí­tott oellulozegyánban került volna sor. Ezt a ter­vet azonban nem lehet megvalósítani s ezért a vállalat a biikkfakészkleket Svájcba szállítja, ahol Bázelben saját gyárában fogja földolgozni. Az üzem invesztíciós tevékenységét Kárpátalján folytatni akarja. A vállalat erdőségei évenkint 60.000 köbméter termelést tesznek lehetővé, úgy­hogy a készlet harminc esztendőre elegendő. (—) Szilárd a devizapiac. A mai prágai deviza­piacon szilárd irányzat mellett Amszterdam 1, Karmas 1.50, Danzig, Varsó 1, Züiriicih 0.50, Mont­real 0.10, Newyork 0.02^ koronával javult. Tad- liin 1, Brüsszel, Riga 0.50 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd PRÁGA. — (Pragoradío.) A prágai értéktőzsdén a tegnap megszakadt szilárd irányzat ma folyta­tódott. A tőzsde optimizmusát a politikai életből merit-i, amelybe az angol királyi pár párisi láto­gatása a nemzetközi kapcsolatba bizonyos meg­nyugvást vitt. Ezenkívül Németországot illetően is enyhülés észlelhető. Ami a gazdasági momen­tumokat illeti, a tőzsde kedvezően fogadta, a new- yorki .tőzsde hossz-irányzatáról szóló híreket, va­lamint az aránylag kielégítő szén- és vasipari sta­tisztikai adatokat. Nyitáskor a kontremin fedezeti vásárlásokat eszközölt, az igényeket azonban kor­látozva lehetett kielégíteni, minthogy a piac üres volt. A bankok az árut csak emelt ánfolyamszin- vönaion adták a piacra. Később a hossz-spekulá­ció is jelentkezett. Minthogy a piac technikai helyzete állandóan jó, a tőzsdeidő későbbi folya­mán az árf o 1 y a merne Jk edés folytatódott és az ér­tékek legnagyobb része a napi legmagasabb jegy­zéssel hagyta el a tőzsdét. Az üzleti forgalom élénk volt és tegnappal szemben nyertek: Meli- ohar, Kosmanos 1, Zománc, Rotbau 2, Koburg, Sehönprieseni 3, Brünni Gépek, Brosche, Pozso­nyi Kábel, Észafccseh Szén, Walter, Wicbterle 5, Karborunidium 4, Cseh Cukor 6, Nyugatcseh Bá­nya. 9, Aussigi Vég}7!, Rakó, Kolini Szesz, Egye­sült Gyapj.u 10, Gseh-Morva 35, Königshofi Ce­ment 55, Rézmüvek 6, Poldi 18, Prágai Vas, Zett- letzi. Kaolin 30, Sdhoeller 25, Csehszlovák ^olo 18, Skoda 29, Ringtboffer 20, Sedlier 5,’ Északi Vas- .ut 100 koronát. Ezzel szemben Horvát Cukor 1, HeinrichstJhali, Ollesclhaui 5 koronával gyöngült. A beruházási értékek piacán az államkölcsönök árfolyama változatlan, az osztrák kölcsön 50 fil­lérrel gyöngült. Az építkezési sorsjegyek szilár­dabbak. A bankrészvények piacán Industriebamk 5 koronával gyöngült Egzotakuliszban az osztrák C. C. járadék 6, a magyar 1, Magnezit 5, Stölzle 2, Teleigrafia 6.50 koronával javult, a frankra szóló S kod a -k ö telez vény 5, Jagodina 1, Smiohovi Sőt 200, Vinohrady Sör 15, Dynamit-Nobel 40, Trbovije 1 koronával gyöngült. BUDAPEST BARÁTSÁGOS. BUDAPEST. — Az értéktőzsde mérsékelt üzleti forgalom mellett barátságosabb irányzat­tal nyitott. A tőzsdére jó hatással volt a nemzet­közi politikai helyzet megnyugvása. Nyitáskor a kontremin fedezett, úgyhogy az első jegyzé­sek a tegnapi színvonal fölött mozogtak. Rima, Bauxit és Magyar Általános Szén iránt élénk érdeklődés volt észlelehtő. Az utóbbi napok­ban elhanyagolt értékekben is vásárlásokat esz­közöltek. Dél felé a kereslet tovább növekedett és az irányzat kifejezetten barátságossá vált. A legtöbb érték a napi legmagasabb jegyzéssel hagyta el a tőzsdét. A beruházási értékek piacán az irányzat némileg élénkebb üzleti forgalom mellett jól tartott. BERLIN EGYENETLEN BERLIN. —- Az értéktőzsdén nyitáskor a ja­vulási folyamat folytatódott, de az üzlet csak néhány piacon volt élénkebb. A tegnap közzé­tett ama hír cáfolata után, hogy a zsidók nem bír­hatnak részvényekkel, megnyugvás állott be. A közönség vásárlásokat eszközölt. Az első árfo­lyamjegyzések után realizálásra került sor és az árfolyamok fél százalékkal gyöngültek. A jára­dékok piacán az eladások megszűntek. A pénz­piacon a biankó napipénzt 2.50—2.75, a prolon- gációs pénzt 2.60—2.86 százalékkal jegyezték. Később az árfolyamok inkább gyöngültek, de a nyitási árfolyamokkal szemben jelentősebb ár­folyamesésre nem került sor. ÁRUTŐZSDE-f- Nyugodt a cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a kö­vetkező árakat jegyezték: Nyerscukor Aus- sig loko azonnali szállításra 68.50, októberre 70—70.75 korona.-f- Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 9—9.50, vidéken vágott belföldi borjú 6—7, Prágában vágott 6.50—7.50, vidéken vá­gott belföldi sertés 9—9.50, Prágában vágott 9-80—10.80 bakonysertés 8.80—9.20, szalonna 9.50—10 korona.-J~ Marhahús árak. Prágában ma a következő marhahusárakat érték el: ökör eleje 6.50—10, há­tulja 7.50—12, birka 6.20—6.40, tehén eleje 5—7, hátulja 6.50—8, növendékmarha 6—6.30 korona. Mennyit kapunk Mennyit fizetünk a valutákért! Prága, 100 pengőért 641.— 100 lengy. zlotyért 546.50 100 román lejért 19.60 100 német márkáért 563.— 100 ezfistmárkáért 805.— 100 dinárért 64.80 100 olasz Uráért 170.40 100 svájci frankért 667.80 100 franc, frankért 82.70 100 Belgáért 490. — 100 holl. forintért 1599.— 1 angol fontért 1 amer. dollárért 144.50 29.05. julius 20. 100 pengőért 644.— 100 lengy. zlotyért 549.50 100 román lejért 19.90 100 német márkáért 567. — 100 ezSstmárkáért 815. — 100 dinárért 65.20 1M olasz Uráért 171.60 100 svájci frankért 670.50 100 franc, frankért 83.30 100 Belgáért 492.­100 holl. forintéit 1606.— 1 angol fontért 145.50 1 amer. dollárért 29.25 A prágai értéktőzsdén előfordult kötések julius 20 julius 19 4.5% A kibocsátása • 97.40 —97.40 — 4.5% B kibocsátású . 97.40 —97 40 -.­3.75% unif. köles. törL 85 60 —.— 85.60 — 3% anifikált járadék . 71.— —71.— — .— 8% nem törleszt. , - 65.90 —65.90 — 3.5% IV. nemtörl. köl. 60.25 —60.25 — .­3.5% nemtörl. pötjár. 62.10 —62.10 — 3% badikölcsön kárt 1935-1994 .... 58.10 58.10 8% hadikölcsön kárt. 1935-2024 .... 56.55 56.55 — Építkezési sorsjegy */j 1922-1946 .... 833.- 831.­Építkezési sorsi, rész 1922-1946 . . 165.- 165.­5%-os morva orsz. köL 82.50 —82 50 6%-os cseb ielzálogb. —— .— 4%-os KsOd 1889 . Csehszl Nemz Bank —.— —. — 4590 — — Nordbahn .... 6100.-6150 - 6050.­Nordbahn Bonnok . a 2145.— —.— — Cseh Cukoripar , » » 698 — —692.— —.— Schöller ..................... 2455.-2460.- 2420.-2435.­Horvát Cukor . a a 105 — —. 106,— — Aussiger Finomító . % 1025.— —1025.— — .— Kífiik . • . . . a* 1595.- 1595 - —.­Prágai Malmok . a a 1020.— —.— 1020.— — Kolini Műtrágya . ■ ——.— 308.— — .— Kolini Kávé . * a ■ —.— —.— 149.— — .— Kolini Szesz ...» 2610 — —2600 — — .— Tejipar . . • • . — —.— ——.— Aussigi Vegyi » • • 910.— 915.— 905.— —.— Budweisi Sör . . • —.— — Königshofer Cement . 1440 —1455 — 1400.— — .— Cseh-Morva Kolben-D. 2550 —2580.— 2540. —2545.— Brünni Gépes ... uj kibocs. • • 225.— —220.— —.— Rmghoffer • . ■ 870.— — .-r 850.— — .— Nyugatcseh Szén « » 450.— —.— 442.— 437.— Alpine ...■«• —.— —. — .— Berg és Hütten • • « 3070.-3110 - 3020.-3015.­Poldi ...aii 1230.-1248 - 1230.— —.­Prágai Vas • • • a 1550. —1560.— 1535.—1530.— Skoda ...... 1235.-1240.- 1225.-1220.­Pozsonvi Kábel ... 1175.— —.— 1170.— — Inwald OUeschaui Papír . < 450.— —.— 455.— —.— A prágai tőzsde devizaiegyzései: ma tegnap Hív. pénz áru* pénz áru disk.% Alexandria 148.95o 146.55 145’95n 146.55 Amsterdam 1591.50 1596.50 1590.50 1595.50 2 Athén . . 25.90n 26.20 25.90n 26.20 6 Belgrad . . 65.875n 66.125 65.875n 66.125 5 Berlin . . 1158.25 1161.76 1158.25 1161.75 4 Brüssel . . 489.70 491.30 490.20 491.80 3 Budapest . 841.70 844.70 841.70n 844.70 4 Buen. Aires 754.50 759.60 754.50 759.50 Bukarest . 20.90n 21.10 20.90n 21.10 8Vi Danzig . . 545.25n 548.25 544.25 547.25 4 Helsingfors 62.675 63.075 62.675 63.075 4 Istanbul . . 22.96n 23-06 22.95n 2S.05 Kopenhagen 636.— 639.— 636.— 639.— 4 Kowno . . 488.— 490.— 486.50n 488.50 5 y, Lissabon . 129.60n 130.40 129.60 130.40 4 7» London . . 142.40 143.— 142.40 143.- 2 Madrid . . —•— —•— —.— —•— 5 Mailand . . 150.21n 150.81 150.21 n 150.81 4% Montreal . 28.84n 28.96 28.74n 28.86 New York . 28.95 29.06 28.925 29.025 1 Oslo . . . 714.50 717J50 714.50 717.60 8% Paris . . . 79.95 80.35 79.95 89.35 2% Riga ... 566.—n 569.— 566.50n 569.50 Rio de Jan, 169.—n 171.— 169.— 171 — Sofia . . . 34.55n 34.65 34.55n 34.65 6 Stockholm 734.50 737.50 734.50 737.50 2% Tallinn . . 784.-n 788.— 785.-n 789.— 4% Warschau . 544.75 546.75 543.75 545.75 4% Wien . . . 528.75n 531 25 528.75u 531.25 3‘/, Zürich , . 663.50 665.50 .663.— 665.- 17, A budapesti értéktőzsde árfolyamai: julius 30 julius 19 Magyar Nemzett Bank • • . 160.— 160.— ..................................................... 217.50 211 — Ma gyar általánoi Kőszén • * 319.— 305.50 Salgó • • • • • • i ■ i 32.— 31.10 ürikány tiiii. 40.75 40.— Magyar Fegyver • ■ | ■ ■ 63 60 63.20 Gana-Danubiui • ■ ■ • • s 22.90 22.— Láng Vagóngyár •■■■■■•• —.— Rima 88.50 85.10 Ofa faipar •■■■•••» —— .— Npva ••••■siist 13.60 14.— AJUmtaaut 6„ — tröszt ••■•■•■e > 58.50 58.— Magyar Cnkog •••■■> 107.50 106.40 1 a • —-— —.— Rész vény sör • • • s s s • 136.— —.— Hungária műtrágya • • ■ • » —.— 40.— Szikra iiiiisSS* —.— —,— Féltén •■••ssssi — Gnmml 72.— 71.— AfrtóUkdettsek Felelős szerkesztő: F orgách Géza Budapesti szerkesztéséé és kiadóhivatal; L Horthy Miklós-u. 21. IV. Telefon 259-898. Szerkeszté: ZÓLYOMI DEZSŐ. Kéziratokat nem ércünk meg és nem adunk vissza. Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. Hlrlapbélveg használata a prágai postaigazgató­ság 56.660/VII—1934. sz. rend. engedélyezve. — Ellenérző postahivatal: Praha 25. — Minden szó egyszeri közlése 60 fillér, vasárnap és ünnepnap 90 fillér. A legkisebb hirdetés ára 6 Ké. — Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén köz­lünk. — Az apróhirdetésekre beküldött válaszokhoz csatolt okmányokért felelősséget nem vállalunk ♦ Címek közlését és jeligés levelek továbbítását csak portőköltség csa­tolásával eszközlünk 4* A hirdetés alatt levő szám alapján megtud­ható a cim a kiadóhivatalban, Praha II* Panská ul. 12. III. Jeligés hirdető címét nem közöljük. HÁZVEZETŐNŐNEK NAGYVENDÉGLŐ ajánlkozik 38 óv&s özvegy eladó közvetlen vasutál- urinő, plébániára vagy lomás mellett, forgalmas magányos úrhoz, anya- községben. Esetleg bérbe- belvettesnek is elmenne, adó. Cím a kiadóhivatal- íeetleg társaikoidónőnek bán. 1783 idősebb úrasszonyhoz. —---------;----;-----------------­In t., jó megjelenésű és Pozsonyi fiatal magyar szorgalmas, jól főz és Si ermektelen l^ázaspár varr, háztartásban per- középiskolai keresztény fekt, „Öitthóint keresek*' LEÁNYTANULÓT jeligére ajánlatokat kér. vállal teljes ellátásra. __________________ 1781 Korrepetálás, külön szo­BORBÉLYSEGÉD p ?’ gondos felügyelet. , , , , „ Cím a pozsonyi kiadóban, többévi gyakorlattal, női 1744 iajvágásban perfeki, ezlo-----------------------------------­vá jj nyelvtudással, au- DIÁKOT ELLÁTÁSRA gusztus 1-re állást keres.-. , ..._, . ...... FWp nhofer Ferenc Pár í6 felügyelet es ellátás hggennofer terene, ráz- ellett {elveSznek Janees ‘____________________ Nővérek, Komárom, Vár­Fiatal , jó megjelenésű,60r_u- 1728 jobb leány HÁZVEZETŐNŐI &ZOLLO- ES> állást keres „Egyedülálló OYUMÖLCSKOSARAK, urnái" jeligére a pozso- almaládák, permetező- nyi kiadóhivatalba. 1759 szerek, hernyóövek Bin­-----------------------—-------• dér cégnél kaphatók, Te­ÁLLÁ ST KERES lefon 32-56. Kassa, Ste­megbizható, int. leány, fánikova 36 1713 Legszívesebben egyedül- CI AnAir , álló. idős urlnő teljes ház- eladok . tartása vezetését vállal-Komondor és kuvasz fe- ná. Választ e lap kiadó-hér kiskutyák, ház, kert, hivatalához „Sürgős" jel. raktárak megőrzésére! igére. 1760 Virágvölgy Eb. T., Ko­-----------------------------------márno, Robotnická 2005. Id ősebb 1768 GÉPLAKATOS - SOFŐR,---------VASÜZLET---------­aki Diesel-motor kezelés-, ... r, „ , . . hez ért és bármilyen mun- övezetett _ B Bystricán kát végez, kérne állást^alrögton eiadó Poste urasághoz „Szorgalmas 2‘‘restanteR ^ asuzkt jeligére a pozsonyi ki.óg^ B. Bystnca. 1747 adóba. 1772L, , . ________________________jbzakeiruber FÖKE RTÉSZ, . | KERES TÁRSAT három nyelvet beszélő, kb. 80.000 Kc-val üzlet- 42 éves, nős, r. k., gyér- megnyitáshoz többévi mektelen, a kertészet praxissal. Engedélyre jo- minden ágazatában telje-gos, kitanult kereskedő, sen önálló, szeptemberre .Jelige „Azonnal és be­állást vállalna nagyobb esületes". 1769 uradalmi gazdaságban'—-------------------------------­vagy n agyobb kertészet-] ELADOM ben. Autóvizsgával ren. vagy elcserélem motorke- delkezik. Ajánlatokat irékre „Elto", 2 hengeres, „Szakember" jeligére, ^igen szép motorcsónako- Trnava, poste restante. mát. Névery Ferenc, Guta 1756 771. 1763 I HÁZŐRZŐ KUTYÁT vennék r".ncsó, Niznie ________________ Slovin 1762 BÚ ZATERMŐ HASZNÁLT AUTÓK Kollat Márton, Eajnen-gupe^ gkwJa 345^ 43^ ‘ _____________Aero 30, Praga Baby, Z Gyönyörű feh ér pedigrés ^ Kiat 521, Forá 8 KUVASZ-KÖLYKÖK Stor^rt, !ní darabonkint 100 Kc-ért gatti sport, Bugatti cab- eladók. Szülők Magyar- riolet, stb. jiutányos áron országból importálva, ki- részletre is eladók. Sport- váló házőrzők. Cim: jcar autóiskola és hasz­Keglevicb - uradalom, |nált autók eladási irodá- Ipolykürt, p. Businoe, ja, Bratislava-Pozsony, okr. Modry Kamen. 177-Í Kőtér 3. 1765 Skkal rendelkStd 60-0M Ki ELLENÉBEN szony átvenne egy biztos vállalat, amely ÜZLETET, évi hozadéka 30.000 és VAGY VENDÉGLŐT hozzá egy jó vendéglői elszámolásra fiú - segit-lakás, teljes berendezés- seggel, esetleg egyedüisel bér nélkül 5 évre kisegítőnek, vagy kasszád , .. ps„tlp(7 boz. Poste restante, Viz-|az0unal átaclo> eS€tle^ kelet, p. Galánta. 1770l«1'axió- weisz Vilmos, z-----------------:---------------Sahy. 1764 Ele mi vagy középiskolai!----------------------------------­tan ulók hivatalnoki csa- SZÜLÖK FIGYELMÉBE! Iádnál Nyitrán Szökik, kiknek érdekében ELLÁTÁSRA áll, hogy gyermekeik felvétetnek. Zongora, szlo-; (fiuk és leányok 12 éves vák nyelv privát tanítása]korig) a német nyelrvet lehetséges. Cim nyitrailelsajátitsák, írassák be kiadóhivatalunkban. |utólag gyermekeiket az 1757 irg. nőv. vezetése alatt —---------—------------------álló r. k. né v.et elemi is­FÜSZERUZLET kólába Nemecké Pravno, berendezéssel és lakással, amely iskola kis interná- nőtlennek. vagy kiscsa- tussal van egybekötve, ládosnak kiadó. Köbölkút Közelebbi információt ad 287. szám. Linter István.1 az intézet vezetősége. 17551 1785 HALADJUNK A VILÁGDIVATTAL! Miért keresi a jobb közönség állandóan a világvárosokat és a világfürdoket? Azért, hogy jobb ízlést, jobb modort, jobb megjelenést tanuljon. Ezért kell a finom, mérték szerinti szabó Ságnak is olyan szabászt alkalmazni, aki ezen tulajdonságoknak birtokában van, mert csak ilyen szabóság képes a fenti ízlé­seket kielégiteni. Ezért alkalmaz a Férfi és Női Szabók Szövetkezete, LOSONC, Vasut-ucca 8. szám alatt olyan szabászt, aki a fenti kivánalmaknak megfelel, mert ruhái a jó Ízlést, modort és megjelenést tükrözik vissza, valamint az egyéni Ízlés kielégítése mellett, világi divat szerint jelenhet meg bárhol. ARAI MÉGIS MEGLEPŐEN OLCSÓK, mert a legújabb divat szerinti, modem szar bással, a szabadon választott, nagy raktár­ból készült ruha, pontos időre szállítva, két­szeri próbával: munka-, Iskolai ruha — — 280 K5, jobb uccai ruha — — — — 320 Ké, estélyi ruha «— — — — 470 Ké, felölté — — — — — — 360 Ké, télikabát — — — — — 550 Ké. Egy próbával 10%-kai olcsóbb. — Próba nélkül, lerakatainkon munkásruhák már 65 Kő-ért kaphatók. — Ne mulassza el közsé­gében lerakatunikat megtekinteni bevásár­lása előtt. — Vidéki rendeléseket soronkivül intézünk el és kívánatra díjmentesen ki- utazunk. — 10% felárral háznál próbálunk. HIRDETÉSEKET EREDETI ÁRON FÖL­VESZ: Pozsonyban: A PMH kiadóhiva­tala, Lázárét ucca 45. Telefon 41-70. — Nyitrán: a nyitrai kiadóhivatal Csines 23. Telefon: 23-77. — Léván: Müller La­jos. — Ipolyságon: Tóth & Brza. — Kör­möcbányán: Paxner & Biron. — Kassán: Grossmann, Gyár-u. 3. — Komáromban: Hermann Endre. — Rimaszombatban: ifj. Rábely Miklós. — Nagyszombatban: Meoczer Sándor paullnská u 8. szám. — Érsekujvárott: Szolnoky E., József-u. 14. Rózsahegyen : Liebermann Vilmos. — Losoncon: Redllnger Ignác. — Füle­ken : Kramer Jeremiás. — Tornaiján: Chorvát J. — Párkányban: Háber József. — Aranyosmaró tón: Steiner Sámuel. — Zseiizen: Garamv. Papiráruház Weisz Piri. Hidaskürtön: ifj. Dobrovodszky József. — Nagymegyeren: Goldberger Júlia. — Kiadja: Prágai Magyar Hírlap Lapkladóyállalat Szöyetkezet; kori. fel. — Nyomatott a Mercy H. fia nyomdájában, Prágában. *— Nyomásért felelős: Em. Krátky. » Állást Uccu 1 ÜGYNÖKÖK Egyedülálló idősebb nő kerestetnek ablakredő ajánlkozik nyök eladására. Ajánla- BETEGÁPOLÓNAK, tok alábbi címre küldeú-Cim a kiadóban. 1727 dók: Roliofabrik F. Mer----------------------<-------------­kel, Braunau 3. 1546 Iskolákat végzett, int.,---------------:-------:-----------csinos nő, értelmes, ügyes Jó és gyors munkás |az önálló házvezetésben, pnnDíewft (magányos urnái vállalna , , . . . ’ . HÁZVEZETŐNŐI perfekt víz- es vasondo- aj i act láló és egy borbélysegéd > 2—3 évi gyakorlattal al-vagy fürdőhelyre szervi- kalmazást nyerhet Gundl rozónőnek menne, vagy Mátyásnál, úri és nőiíhármi más alkalmazást fodrász. Vágsellye. 1771 azonnal elfogad. Levele­--------------------------------— |ket „Non plus ultra" jel­Bálinth és Wetzler fü- igére, poste restante, Zi­szer- és csemegekeres- üna, kérek._________1745 ke idő cég, Bauská Stiav-]^ éves, magas termetű, nicán keres lehetőlegjor0gzuj érettségizett, ma­azonnali belépésre szak-|gyar) cse]3) német, angol képzett, intelligens jnyelvet beszélő, gazda-1 FÜSZERKERESKEDŐ- sági gyakorlattal bíró SFCFDET volt medikus bármilyen ’ megfelelő tökéletes szlovák es ma- ÁLLÁST VÁLLAL, gyár, lehetőleg némi ne- Cim: Csorba Lajos, Praha1 met nyelvtudással. Ajan- xn., Koubkova 11. latok fenti cég címére, ^707 Banská Stiavnica, külden----------------,-------------------­dő k. 1778 GYERMEKEKHEZ, ~ háziasszony támaszául URASÁGI INAS vagy beteg mellé menne, augusztus 1-re kerestetik, esetleg más állást vállal- Fizetési igény, eddigi na, kézimunkában, var- munka-hizonvitvány és fásban és üzletben is jár- fénykép csatolandó. Cim: tas, int. kath. magyar Dr. Aranyossy Endre, Ko. leány. Jelige „Augusz- márno. 1776 tus", Nővé Zámky, poste----------------—---------4-----restante. 1754 Ke resztény ----------------——-----------­VAS KERESKEDÖ- Fiatal SEGÉDET, BORBÉLYSEGÉD, 22—24 éveset, magyar és razolozásban, női hajvá- , ,, i . ^ gásban jártas, állást ke­szlovák nyelvtudással, ál-^ Ééia, Duna­landó, jó magaviseletüt jz^Tdalhely. 1777 keresek augusztus 15.-i----------------*----------------­bel épéssel. Viclhor József, Nemes, jószívű, magas­Páirkánv 1784 koru urnak> vagy unno­Parkiany.___________1 nek igen jóságos HÁ ZVEZETŐNŐT, GAZDASSZONYA csinosát, fiatalt felveszlenne egy idősebb, egész-, magányos ur, fényképes séges, int. jólelkü öz- ajániatok poste restante vegy, ki jól főz. Szives „Kázmér" jeliigére Stubn.'pártfogást kér. Cim a Teplice. 1782 kiadóban. 1780

Next

/
Oldalképek
Tartalom