Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-26 / 145. (4588.) szám
1938 janius 26, vasárnap. ^IWGMtMAGtARHlRLaé 13 Halász-Hradil Elemér — 'Szervusz! — Szervusz! De rég láttalak! Hogy vagy? Mi Újság? ... „ , , — Nna, jobiban is lelhetnénk . . . ... Ne ijedj meg, kedves olvasó. nem a ma divatos életproblémák kerülnek ©orra.: „An•sciiluss", — spanyol polgárháború, — Kina—Japán, náci—feolsi világnézeti harc, nem is az örök téma: — adóügy, hiszen „csak“ egy művész s egy művészet-rajongó „Írástudó",— sióval —„normális" ember szemében két «,,Mars-lakó" találkozott a dolgai után lótódutó, nyüzsgő emberáradatban. Ezek kívülállásnak mindenen, ami másokat izgat? Dehogy! ők is emberek, csak valahogy más szemmel nézik az élet-zajlást, „úsznak az árral", hogy kimenthessenek maguknak belőle valami szépet. Talán mentesek a „kávéházi Komrádok" rögeszméjétől, hogy ők meg tudnák menteni a világot, ha rájuk hallgatnának. Életkedvük nem aszerint mutat süllyedő, vagy emelkedő tendenciát, hogy feszült-e, vagy enyhült a nemzetközi helyzet. Élnek a mának s megfogják benne azt, amivel — „játszani" lehet,. Gyerekek. — Te is szürkülsz! — nézi meg halántékomat örökké mosolygó pápaszemén át. — Legföljebb utolérlek! — vágok vissza szeretettel. — Na, nekem több jogom van erre a galamb- ősz sörényre, — hiszen, — tudod-e, hogy negyven éve vagyok piktor. — Hihetetlen! így eljárt volna az idő? — El bizony! — És eme négy évtizedből harmincöt kerek esztendőt e dicső kuruc város ősi falai közt . . . Jóizüt kacag a szinészkedésén e hozzáteszi: Ami az én esetemben szószerint is vehető, mert az én „műhelyem", — hisz tudod, — csakugyan „ősi falak" közt, a régi puskapor- malomban van. — Hopp! — kapok a szón befelé. — Gyerünk csak! Harmincöt? Negyven? Kettős jubileum! Ezt a ziccert aztán igazán nem hagyhatja ki egy — újságíró! így kezdődött. No, azért sok „véletlen" találkozásba és „aljas szándékú" fülrágásba került még, amíg sok forró-kása-kerülgetéssel, a közös téma szeretetéből fakadó bizalmas beszélgetés csalétkével, szinte lopva emlékezetembe gyűjtöttem egy — kazalra való emlékét s abból kiszemel- gethetem most ezt a pár sort. Egy becsületben, •zerénységben, — tehát szegénységben, örök munkásságban, örök keresésben, tehát folytonos lelkitusában eltelt, mégis fiatalosnak maradt, nagy művészétét dokumentumait. Lehet, hogy a legközelebbi találkozásunkkor kikapok ezért a „merényletért", de annyi haj legyen! *' A Halász-Hradil Elemér-féle, tulszerény művészembert legalább ilyen jubiláris alkalmakkor kell egy kissé a nyilvánosság reflektorfényébe állítani, ha akarata ellenére is, mert úgy érzem, hogy művészetének s életének tanulságai nem lelhetnek közömbösek a közönségnek. A mai élet forradalmi levegőjében annyi művészet-forradalmi irányzat burjánzott föl, hogy a közönség, nem csoda, ha elveszti tájékozódó-képességét. Halász- Hradil Elemér -egyike azon művészeknek, akik, — hogy ugy mondjam, — átvészelték ezt a járványt, akik nem konzervativizmusukkal szegültek ellen a zajlásnak s a feltartóztathatatlan fejlődésnek, de tanulságot merítettek azokból az eredményekből, melyeket a művészeti fejlődés egyenes vonalától való eltérések mégis meghoztak. Halász- Hradil Elemér művészete mindig friss, mindig tud valami -meglepően újat adni s ha, — mint vidéken élő portré-festő, — -kénytelen is itt-o-tt koncesszióikat tenni a közönségizlésnek, ezt is művészi öntudattal és ízlésfejlesztő akarattal teszi. A megkívánt, szinte megrendelt sablon mögül is kiérzik a teremtőerő s az ábrázolt arcképről rán-kmosolyog a lefestett egyén lelke. De nem célom most Halász-Hradil művészetét bemutatni. Ehhez egy — a kettős jubileum alkalmából igazán esedékes — retrospektív kiállításának magyarázatára, mükritikai megítélésére lenne szükség. Inkább beszéljünk arról, mit tett a művész, mint ember, mint szervező és művészeti pedagógus, — akár egyéni-, akár közönség-pedagógiai értelemben, — Kassa városának müizlés- iben való fejlesztése, művészeti életének megteremtése érdekében. Mert az kétségtelen, hogy ami művészeti élet Kassa városában ma van, az túlnyomó részben Halász-Hradil életinüitó és irányitó munkásságához fűződik. Halász-Hradil Elemér a múlt -század kilencvenes éveiben került Kassára, diáksorban. Innen járt tanulni Münchenibe, Párisiba, Nagybányára. Aki tudja, mit jelent ez a három év a műtörténelemben, az már sejtheti is, hogy a fiatal művész- növendék a legeilentétesebb művészeti irányok hatása alá került „Lehrjalhre"-i alatt. A müncheni akadémián, — ahol egyhuzamban négy évet töltött, — szerezte tökéletes tárgyi tudását, bravúros rajz- és szinteehnikáját, általában mindazt a mesterségbeli fölkészültséget, mely a tehetségnek legerősebb, sőt — egyetlen támasza. Enélkiil a legnagyobb tehetség is elkallódik, vagy önmagával meghasonulva, tévutakra sodródik. Ennek az akadémiai tanulásnak emléke műtermének falán -három klasszikus képről készült másolata, egy- egy csalódásig hű Rubens-, Rembrandt- és Van Dyk-kép. Ám a Piloty-féle akadémia, megzápült levegőjét egy fiatal magyar piktor, Hollóssy Simon mozgásba hozta s a Münchenben tanuló magyar fiuk hamarosan befolyása alá kerültek. így húzódtak az uij szellemet elindító forrás, Páris felé, ahol Bastien-Lepage pedáns, de száraz naturalizmusából bontakozott ki az — először vicclapban — „impresszionizmusának elnevezett- irányzat. Ez lényegében nem volt más. mint a műteremből, az antik mitológiából a szabadba és a mai életbe kitelepített akadémia. A fejlődés nem állhatott itt meg. A ,jbarbizoui iskola" — Millet, Rousseau, Diaz, Delacroix stb. — hamarosan felszabadult a 1898—1903—1938 „lokális színek" s a „műterem-látás" uralma alól. Hollóssy mester ezt az irányoktól mentes, tökéletes egyéni felszabadulást, a „plein airt", a szubjektív szin-meglátást, az „irodalmi", téma kiküszöbölését, szóval az abszolút festőiséget szegezte az Akadémia vérszegény mesterkedése ellen. Ez „Nagybánya" lényege, amelynek csodálatos szépségű, mindig friss színskáláját határába rándult le nyaranta a „Hollóssy-iskola". És Halász-Hradil Elemér, mint kész művész, ezt a friss, uj szellemet hozta magával 1898-ban Kassára, haza. Kassa müvészélet-éne-k fejlődésében éppen szünet állott volt be. A Kl-imkovics- testvérek és Greguss Imre munkássága óta számbavehető művészeti mozgalom nem volt a városban. Csak az iskolákban folyt száraz, „akadémikus" jellegű szaktanitás s Lengyel-R-einfuss, Handmann magán-oktatása sem volt sokkal több ennek a formális jellegű, rajztanári pikturának az iskola falain kívül való kitelepítésénél. Szűz talajon kezdhette hát a fiatal „forradalmár" működését, azzal a hittel, hogy Kassa városának évszázados művészi hagyományai közt a szűz tálaj termő talaj is lehet. Első kiállítását Budapesten (1809), a nagybányaiak köré-ben rendezte s igy részesévé vált annak a harcnak -és lendületnek, mely a világáram- latta-1 párhuzamosan Magyarországon is uj művészeti fejlődést indított el. Hamar ráébredt azonban Halász-Hradil arra, hogy a közönséget nevelni is kell, különösen a müértőkben szegény vidéki helyzetiben s így 1903 óta, — ha megszakításokkal is, — rendszeres festőiskolát kezd el. Első tanítványai: dr. Vali László, dr. Hornyay Ödön, csakhamar felülemelkednek az „amatőr" nívón. Ez a művészet-pedagógiai működése teremtette meg Kassa művész- életének reneszánszát. Halász-Hradil egyéni művészi elveit átvitte a hivatását kiegészítő pedagógiai működésébe is. Ahogy ő nem tartozott soha a naturalista festők egy akadémikus vagy szecessziós csoportjához sem s alkotásainak stílusát, előadási modorát mindig -a téma, annak szinte lírikus hangulatú átérzés-e határozza meg s teszi kimeríthetetlen változatosságává, úgy tanítványainak egyéni tehetség-fejlődését sem akarta -megkötni, csak befolyásolni sem. Ennek tudható be-, hogy tanítványai közül van, aki naturalistává, van aki impresszionistává, sőt — kubistává fejlődött. A tanítványok sok száza közül hadd említsek meg egynéhányat, akik ma országos viszonylatban is nevek: Hornyay Ödön, Váli László, Lázár Ilona, Stelle-r Gizella, K-metty János, Kontuly-Nemessányi Béla, Kollár József, -Sípos Béla, So-ltz Miklós, stb. Alii a felsorolt nevek által képviselt legkülönbözőbb festészeti irányokat ismeri, az előtt világos lehet az a teljes szabadság, mely Halászban magában, művészetének mindig friss, mindig- kereső jellegében, de művészeti pedagógiájában is megnyilatkozik. Sajnos, ennek a nemes szándéknak kibontakozása távolról sem ment simán. Ahogy a művészet forradalmi megújhodása nagy viharzások közt zajlott le -szerte az egész világon, úgy a vidéki város kicsinyes körében is gúny, megnemértés, ellenkezés kisérte az — eleinte —.egyedülálló művészember törekvéseit. A „Halász-Hradil-iskola" a város legkülönbözőbb helyein hányódott-vető- dött. Volt a „Reiter-kert"Jben, korcsolyapavillónban, kereskedelmi iskolában, a művész lakásán, csak a célnak megfelelő állandó- helyen soha. Máig se! Pedig ott állt a Fegyv-eiház-uccában a régi, öblös bástyato-rony s Halász — a köz-ben 8zalánerői beköltözött — Csordák Lajossal egyetemben töbibizben kérték annak műteremmé való átalakítását. De hát a közfelfogás a művészetről egészen furcsa volt s ezt talán l-eghivebben a város akkori polgármestere fejezte ki: „Aktot rajzolni? A város kellős közepén! Ilyen erkölcstelenséghez nem járulhatok hozzá!" — Csak Éder Ödön polgármestersége alatt, — akinek fia, Éder Gyula müvésznövendék-társa volt Münchenben Halásznak, — valósulhatott meg az álom, 1908-ban Ré- pászky Gyula- műépítész két műteremmé hasznosította a régi puskapormalom-rondellát s ezt 1909-ben egy Halász—Csordák-müteremkiállilás- sal avatták a művészet első állandó otthonává Kassán. A forradalmi harcok hullámverése sem maradhatott el a nekilendülő kassai művészeiéiből. Több fiatal tehetség telepedett le Kassán, köztük a két legjelentősebb: Kővári Szilárd és Lakatos Artúr. Lényegéiben mind „impresszionisták,, voltak, Halász és Kővári közt pl. alig van több különbség, — már ami a művészi felfogást illeti, — hogy Kővári a szín felé hajolt el a rajz rovására, mig Halász a rajz felé hajolt-, ami a szint tompította kissé, — mégis kitört a sokszor késhegyre menő sajtóháboru a „régiek”: Csordák-Halász s ez utóbbinak tanítványai, — és a „modernek”: Kővári—Lakatos—Fiedler stb. közt. Halász jól tudta, hogy semmiféle művészeti irány, vagy pláne irányárnyalat magában véve még nem értékmeghatározás. Minden irányzatnak van létjogosultsága, ha kvalitást képvisel! Azért állta a harcot, talán azzal a titkos reménnyel, hogy a piacra is kihangzó csatazaj megtöri a közönség érdektelenségét, fásult közönyét. Nem következett ez be, mert a festők produktív csoportja a a. művészeti élet másik igen fontos tényezője: a receptív közönség nem tudott egymásra találni. Nem volt állandó, rendszeres kiállításokra alkalmas terem a városban s a -művészeti nevelést egyedül vállaló, folytató Halász-Hradil nem kapott sóiba megfelelő helyiséget iskolája számára. * Hosszas volna- — nem is férne el egy rövid cikkbe, — csak felvázolni sem a Kassa városának falai közt lezajlott- s a művészeti életet mindenesetre megtermékenyítő harcokat, melyek végül is kiegyezésbe simultak — („Kassai nyolcak”.) — A régiek közül Kővári, Csordák meghaltak, Lakatos elköltözött. Újak jöttek helyükbe, akik, éppen úgy küszködnek — talán ismét „izmusok” miatt, talán kenyérért, — egymással s a- közönség rész- vétlenségével. Csak Halász-Hradil Elemér áll negyvenéves múlttal a háta mögött, harmincöt éve a kassai vártán, törhetetlen energiával, temérdek gondja közt is örök mosolygón, tréfával az ajkán és máig sem teljesült vággyal a szivében, hogy valósuljon meg végre negyvenéves álma. szeretettel ápolt terve: egy rendszeres, városi, képzőművészeti szabadiskola. Amit negyven év alatt minden nehézség ellenére elért, az újraéledt kassai magyar művész- élet, a helyesen vezetett tanítványok hosszú sora, a rengeteg kép, — mely főleg — a kassai magyar családok otthonaiba lopja be a napfényt, a természet szépséget, az élet-szépitő gondolatok színbe rögzítését, vagy — a portréivei — élőknek tartja köztünk azokat, akikre érdemes és meleg az emlékezés, — azt 'hiszem, mindez érdemessé teszi Halász-Hradil Elemért arra, hogy ez a vágyálma mégis valóra váljék. Az iskolahelyiség kérdése se lehetne probléma, hiszen a Csordák Lajos elhunytáva-1 megüresedett műtermet a város igazán kevés költséggel rendezihetné 'be- erre a célra. * Az én pár színtelen szavam csak meleg kéz- szorítás az — -úgy érzem, — rokonléleknek, kettős jubileuma alkalmából, az igazi jutalma az lenne, ha — dolgozni tud-na tovább, — se-gits-éggel — könnyebben, vidámabban, még több szeretettel és odaadással, mint eddig tette egymaga, segítés nélkül, sokszor ellenáramlatokkal szemben is. SZIKLAY FERENC. (*) Horváth Zoltán: Alvó vulkánokon. (Regény. Rimasizoimbat, Ráibely-kiadás.) Ha ez a regény tizenöt évvel ezelőtt jelenik meg, talán beileilllet volna a szlovákiai magyar irodalom fejlődésébe. Ma szinte anakronizmus. Ma sokkal tisztultabb az irodalomról való felfogásunk, sokkal fejlettebb az alkotó erőnk, fejlettebbek az írókkal szemben való iig'ényeink, semhogy egy ilyen tipikusan dilettáns munkát örömmel tudnánk üdvözölni. — A regény témája is olyan, hogy igen sokan feldolgozták már, de Horváth Zoltánnak nincs sem invenciója, sem kellő irói gyakorlata ahhoz, hogy uj szempontokkal lepjen meg. A háborúba vonult férj fogságba esik, évekig semmi hit róla, halottá nyilvánítják, az asszony másnak adja oda magát éppen, mikor megjelenik a férj. — két férfi közt őrlődő asszony lelki busája elől a halálba menekül. A téma maga igen hálás lehet s valószínű, hogy átmegy — belső értékénél fogva — a világirodalom örök témái közé, de iró kell hozzá, aki az életdarabot irodalommá tudja varázsolni. Horváth feldolgozásában a cselekmény szétfő- ly-ó, a lélektani meg-ofcolás hiányos, a megoldás indokolatlan. — Egy előnye van a könyvnek, az ízes magyar nyelv s a cselekmény hátterét képező tájraijiz elevensége, plasztikussága. Ez is arra mutat, hogy egy jószándéku, nemes lélek irta, akiben azonban több a megifigyélő, — mint az alakító képesség, nem csoda, ha írásában is több a filológiai, mint a művészet. (—yf—) Irodalmi szerkesztőnk üzenetei Az asszony megtartja hatalmát. Naiv paraszt- elbeszélés, de nemi tőről szakasztott, -nem élet, — de papiros -izü. Eltemetett tavasz. Helyes gondolat, hogy „leverselte" a visszatérő telet. Rám biz-za, hogy d-ömt- sem el, hová való. Papírkosárba. Kis fényezett láda. Teljes részvéttel vagyok „szivrepesztő bánata" iránt, csak azt nem tudtam kisütni a verséből, mi köze ehhez a — ládának? Gyöngyvirágsors. Füzfavers. Képviselek üdülésén. (Korrektornak! Ne tessék javítani!) Nem jól számított. Mert Iha egy „öntudatos képvisellő 125 kologram", akkor 150 nem kilencvenöt mázsát nyom a „latban", hanem 187 és félmázsát. Ne az élettől búcsúzzék, fiam, de a versírástól, mert „saját szerzeményei", akár vers, akár anekdota, nem alkalmasak a nyomdafestékre. A magyar csipkerózsa. Maga is beismeri, hogy „kellő képzettség bijján" nem tudja (hová sorozni „írás fajtáját". Mondja, le-het valaki suszter, asztalos, vagy akármi „kellő képzettség bijján"? Csak az irómesterségbe szabad mindenkinek belekontár- kodnia? írás-fajtájáról különben én sem tudom. — „kellő képzettség" mellett sem. — megállapítani, hová sorozható. Egyébként, amit akar, meglesz! 4/a. Orkán fia nősül. Nem hiszek én nektek. A szobornak így is jól van. Szűnik a varázs. Yan valami ösztönös formakészsége, de ezzel aztán vége is van minden jónak, amit verseiről írhatunk. Zűrzavaros, félig értett, vagy nem érthetően kifejezett gondolatok. Amelyik verse világos, az nemcsak ce-nzura/veszélyes, de egyenesen rendtörvénybe ütköző. A pápai légátus. Jóízű elbeszélés; csak egy a hibája, hogy túlságosan „dolgozat" ize van. Igyekezzék függetleníteni magát az iskolás sablontól, leírás és elbeszélés helyett megeleveníteni azt, amit el akar mondani. Élje bele magát a helyzetekbe s ne maga beszéljen róluk, de beszéljenek és cselekedjenek a szereplő személyek maguk. így lesz az Írásbeli közlésből irodalmi alkotás. Próbálja meg. /KÖZGAZDASÁG £ A rovatért LttKÖ GÉZA felei. J A mezdgazdaság váltót prezentál (p. z.) — Tavaly, amikor a községi választások előszele kezdett fujdogálni, egyre többet olvastunk a mezőgazdaság válságos helyzetéről s őszinte beismerésekről, hogy a mezőgazdaság íöl- lenditése és megsegítése érdekében hozott eddigi összes intézkedések elégtelenek voltak s ho^y elengedhetetlenül szükségessé válik a mezőgazdaság intézményes megsegítése. És vájjon történt-e valami? Igen. Meghosszabbították a fizetési kedvezményre, az árverések elhalasztására és a kétségen kívül be nem vált mezőgazdasági kényszer- egyességre vonatkozó kisértékii intézkedéseket. Ezen túl azonban semmi. És hallottunk más egyebet is. Felelős kormánytényezők nyilatkoztak arról, hogy a kormány programján szerepel a mező- gazdasági segélyalap létesítése is, — igaz a telepítési javaslattal’kapcsolatban. Annakidején nagy volt a gaudium. Az agrárpárt szócsöve félreverte a nagyharangot, hogy ime jön a gazdák megmentése. És ugyanilyen tónusban irt a kormány magyarnyelvű lapja is, amelynek cikkírója fejtegetéseiben odáig ment, hogy bölcs tanácsokat adott az Egyesült Párt törvényhozóinak, hogy miképpen viselkedjenek a „nagyjelentőségű” javaslat tárgyalása során. Már akkor intettük a magyarságot attól, hogy a mezőgazdasági segélyalap tervének beharangozása iránt ne tápláljon vérmes reményeket, egyrészt azért, mert nem lesz belőle belátható időn belül semmi, mivel a kormány maga sem látja az akció lebonyolításához szükséges eszközöket, másrészt pedig azért, mert a telepítési javaslattal kapcsolatba hozott akció a földreform ismert szellemben történt lebonyolításának folytatását jelentette volna, mert egy-két telep és néhány maradékbirtok a magyar etnikum területén, ugyebár, nem magyar nyereség. Hogy- a telepítési javaslat egyelőre lekerült a programról, azt aligha sajnáljuk, de sajnálattal kell megállapítanunk azt, hogy a mezőgazdasági segélyalap is kútba esett s igy a mezőgazdaságnak reménye sem lehet arra, hogy válságos helyzetén belátható időn belül intézményesen segítsenek. A mezőgazdaság régóta prezentált váltója tehát beválthatatlan maradt és marad, ki tudja meddig. Pedig nincs a köztársaság gazdasági szakértői közül egyetlen egy sem, aki azt merné állítani, hogy a mezőgazdaság helyzete azóta vajmit is javult volna. Ellenkezőleg. Az eladósodási folyamat eddigi tempójában folytatódik tovább. Nemrég szögezték le, hogy a mezőgazdaság vesztesége az elmúlt 8 év alatt körülbelül 40 milliárd koronát tesz ki s ha ez a folyamat igy folytatódik, úgy a mezőgazdaság teljes katasztrófájához vezethet, mert a mezőgazdasági termékek ára ma is mélyen a termelési költségek színvonala alatt mozog s ez ellen más államoktól eltérően semmi sem történt. A közelmúltban a sajtó egyre élesebben bírálta a kormány gazdasági politikáját. Kifogásolta, hogy a gazdasági problémákat háttérbe szorítják a politikai kérdések, holott a politikai helyzet tisztázódásának egyik legfontosabb alapföltétele a gazdasági kérdések megnyugvást keltő rendezése. És történik-e valami? Igen. A gazdasági miniszterek tanácskoznak. Mondhatjuk elég sünien. Nagy gondot okoz a tej prágai árának szabályozása. Hetekig tanácskoznak rajta. Megtanácskozták a kivitt áru utáni forgalmiadó visszatérítésének kérdését. A csődöt mondott állatmonopóliumi terv helyett meghosszabbítják az állatszindikátust, sőt meghosszabbítják a puhafakiviteli illetéket is, amiből Szlovákiának szerintünk, sajnos, csak hátránya lehet, megtárgyalják a motorizmus föllen- ditésének kérdését, ami, valljuk he őszintén, Szlovákia és Kárpátalja gazdasági életét korántsem érinti közelről s egész más célokat van hivatva szolgálni; de sehol egyetlen szó sem esik egy átfogó gazdasági propagandáról, a mezőgazdaságnak valóban komoly segítséget hozó intézkedésről. És ha panasza van a köztársaság mezőgazdatársadalmának, százszorosán indokoltabb a szlovákiai és a kárpátaljai mezőgazdaság panasza s a magyarság sérelmeinek arzenálja, melyekről lapunk hasábjain folytatólagosan tájékoztatjuk olvasóközönségünket. Szlovákia és Kárpátalja mezőgazdatársadalma joggal elvárná, hogy ha már a kormánynak nincs átfogó gazdasági koncepciója, legalább a részleges, de mégis nagyjelentőséggel biró kérdések megoldása során legyen tekintettel a keleti országrészek mezőgazdaságának válságos helyzetére. A gabonaárak megállapítására célzunk, amely egyre aktuálisabbá válik. Szlovákia és Kárpátalja mezőgazdái évek során hátrányosabb helyzetben voltak a méltánytalan paritásos különbség miatt. Ha Intrazingensek akarunk lenni, megkövetelnék, hogy térítsék meg a szlovákiai és kárpátaljai mezőgazdáknak a paritásos különbségből eredő veszteséget, de egyelőre legalább azt követeljük és joggal, hogy a gabonaárak megállapítása során végre küszöböljék ki ezt a különbséget és ha van mód a fogyasztók érdekeinek figyelemmel tartásával a rozsárak fölemelésére, amelyből a haszon oroszlánrésze a nyugati országrészek gazdáinak jut, meg kell találni a módját annak, hogy a túlnyomórészt búzát termelő szlovákiai és kárpátaljai magyar gazda is megkapja az őt megillető búzaárat. Időszerű ezeket leszögezni. Ami a mezőgazdasági segélyalapot illeti, a mezőgazdaság időszerűnek találja e váltóját prezentálni a kormánynak most, amikor értesülésünk szerint megkezdődtek a költségvetés előkészítő munkálatai, hogy biztosítsák az erre szükséges fedezetet. És ha a kormány minden másra tud anyagi fedezetet találni, meg kell hogy találja erre is. „A mezőgazda a rend, a nyugalom és az egészséges konzervativizmus eleme” — ezt mondotta Benes elnök tegnapi beszédében. Hogy ez igy van, mindenki tudja és látja és hogy igy maradjon, segíteni kell rajta, biztosítani kell életlehetőségeinek alapföltételeit.
