Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-05 / 129. (4572.) szám
1938 junius 5, vasárnap. 'PRXGMMAGfeAR HÍRLAP PMjar ééphocslwcictöh! A magyar gépjármütulajdonosok és gépkocsivezetők felhívásunkra örvendetes szép számban jelentkeztek és ezért elhatároztuk a magyar gépkocsivezetők egyesületének létesítését* Ma, amikor a köztársaságban minden nemzet minden szervét a többi nemzettől függetlenül állítja fel, a magyar gépkocsi- vezetők sem maradhatnak tovább oly egyesületekben, amelyek nem magyarok vagy legalább is kifejezetten nem azok. Meg vagyunk győződve arról is, hogy a magyar gépkocsitulajdonosok és gépkocsi- vezetők érdekeit tartósan csakis egy kizárólag magyar szervezet tudja megvédeni. A szervezet működésének törvényes előfeltételei is vannak és ezért alulírottak, mint a magyar gépkocsitulajdonosok és gépkocsivezetők egyesületét szervező nagybizottság tagjai a mai napon felkérték a pozsonyi Magyar Jogvédő Irodát (Köztársaságtér 12), hogy az alakuló gyűlés megtartásához az egyesület alapszabályait minél előbb dolgozza ki és megalakulás után az illetékes hatóságnál az alapszabályokat jóváhagyás végett mutassa be és a soraink között lévő magyar törvényhozókat felkértük, hogy egyesületünk alapszabályainak jóváhagyását a belügyminisztériumban minél előbb eszközöljék ki. Az alapszabályok jóváhagyásáról az érdeklődőket azon magyar sajtó utján, mely eddig is a legnagyobb készséggel állott ren- kezésünkre, idejekorán tájékoztatni fogjuk, j A még eddig nem jelentkezetteket kérjük, hogy címüket mielőbb közöljék a pozsonyi Magyar Jogvédő Irodával. Kelt Pozsony, 1938 május 31. Magyar nemzethü és testvéri köszöntéssel: Alföldy Károly ny. főmérnök, Perecsen, Bános József műszaki előadó, Pozsony, Bartal Iván földbirtokos, Etrekarcsa, Bartal József ny. főjegyző, Pozsony* Berta Ferenc oki. intéző, Alsóvedrőd, Boros Béla nagykereskedő, Léva, Böhsn József gépkocsi fuvarozó, Zsély, Csellár Károly főmérnök, Dernő, Dr. Csillaghy Gábor földbirtokos, Isztebne, Darányi György földbirtokos, őrsujfalu, Droppa Ernő gyógyszerész, Nagysalló, Esterházy János pártelnök-nagybirtokos, Nyitraujlak, Floch István szerkesztő, Prága, Fodor Kornél, főjegyző, Vichodna, Forgách Ferenc cégvezető, Kassa, Hegedűs Balázs titkár, Párkány, Dr. Jabloniczky János ügyvéd, Pozsony, Jankóvich Ferenc reálgimn. tanár, Ipolyság, Jaross Andor pártelnök, földbirtokos, Csehi, Dr. Kátra Kálmán kér. főtitkár, Kassa, Ifj. Kiszely Árpád földbirtokos, Benedekfalva, Kliment János áll. tanító, Királyhelmec, x Koczor Gyula pártigazgató, Pozsony, Kopek Imre állatorvos, Nagysalló, Dr. Korláth Endre képviselő, földbirtokos, Ungvár, Dr. Kozma Ferenc pártfőtitkár, Pozsony, Körvélyessy István banktisztviselő, Eperjes, Lükő Géza vezérigazgató, Prága, Lütmerding Henrik nagybérlő, Szete, Maier János oki. erdőmérenök, Tornóc, Márton Károly hiv. gépkocsivezető, Losonc, Munker Henrik mérnök, Pozsony, Dr. Pajor Miklós ügyvéd, szenátor, Kassa, Páldy Vilmos ny. áll. tanító, Vágsellye, Pillér Géza ny. szolgabiró, Pillerpeklény, Pintér Sándor bankigazgató, Vágsellye, Pocsatkó László nagykereskedő, Kassa, Polencsik József hiv. gépkocsivezető, Huszt, Pongrácz Tamás nagybirtokos, Pozsony, Ifj. Rábely Miklós v. könyvkereskedő, Rimaszombat, Riíók György mérnök, Gerebes, HONGKONG. — Szombaton reggel a japán repülőgépek ismét bombázták Kantont. Az eddigi jelentések szerint az újabb légi támadás áldozatainak száma ezer. Illetékes kinai körök szerint a kínai hadvezetőség nem gondol arra, hogy északon Kaifeng környékén kierőszakolja a nagy döntő ütközetet. A japánok technikai fölényükkel a tajfengi sima vidéken föltétlenül győznének s ezért a kínaiak elhatározták, hogy lassan visszavonulnak a hankaui hegyekbe és Hónán és HuPRÁGA. — Hlinka András, a szlovák néppárt vezére vasárnap fogja kihirdetni a szlovák néppárt autonómia-javaslatát. A tervezet igen nagyszabású. Követeli a szlovák hivatalos nyelv bevezetését Szlovákia területére, külön honpolgárságot vezet be Szlovákiában, külön törvényhozótestületet, a szlovák országgyűlést és belga mintára a hadsereg nemzetiségi tagozódását tervezi. Eszerint Szlovákiában csak szlovákiai katonaság állomásozna szlovák főparancsnok vezetése alatt. A tervezet szerint közös csehszlovák ügy maradna a nemzetvédelem (kivétek képezne a fentebb említett szlovákiai katonaság), közös maradna továbbá a pénzügy, az éremügy, a biztosítás és a közlekedésügy, továbbá a vámrendszer, a mérték- és sulyrendszer, a fennálló államadósságok igazgatása, az állami monopóliumok és állami vállalatok, végül a külpolitika és Dr. Salkovszky Jenő ügyvéd, tart. képviselő, Ipolyság, Dr. Staud Gábor földbirtokos, Csekej, Dr. Szakáll István nagybirtokos, Csizfürdő, Dr. Sziklay Ferenc ny. tanár, iró, Kassa, Dr. Szilassy Béla szenátor, nagybirtokos, Losonc, Szombathy Vikor iró, Komárom, Szondi József tanító, Középtur, Dr. Szüllő Géza parlamenti klubelnök, Bacsfa, Varsányi István ig. tanító, Palást, Vésey G. Zoltán kereskedő, Dunaszerdahely, Wiczmándy Mátyás földbirtokos, Butka. peh tartomány határán veszik föl a harcot az előnyomuló japánokkal. Az itteni hegyvidék jobban kedvez a védekezésre, mint az északibb terület. A kinai harcmodornak különben sem felel meg a nyílt nagy ütközet s a kínaiak előnyben részesítik a guerilla- háborut. Ugyanakkor a kínaiak Sanzi tartományt is védeni fogják és nem engedik meg, hogy a japánok észak felől támadjanak. Ilyen körülmények között valószínűnek vehető, hogy a japánok hamarosan elérik a Peking-hankaui vasútvonalat is. üzenet stb. Az összes többi ügyek az önálló szlovák tar- tománygyülés ügykörébe tartoznának. A közös csehszlovák nemzetgyűlés azon határozatainak érvényéhez, amelyek Szlovákiát érintenék, a szlovákiai képviselők többségére lenne szükség. A szlovákiai országgyűlés elnöke az országgyűlés tagjaiból nevezné ki az első autonóm szlovák országos kormányt. A szlovákiai országgyűlést a köztársaság elnöke két hónappal megválasztása után hívná össze Pozsonyba. A kisebbségek nyclvjogai — úgy ahogy ezeket az 1919. évi párisköruyéki békeszerződések megállapították — sértetlenek maradnának. A nemszlovák nemzetiségű szlovákiai lakosok egyenjogúságát a tervezet kifejezetten kimondja. Egy legmagasabb bírósági fórumot is tervbe vesz az autonómiajavaslat. A tervezet rendezi továbbá a szlovák tartományi kormányzat rendelethozó hatalmát, a közös bevételek és kiadások felosztását, az önálló közigazgatási bíráskodást, a tarifa, szállítási- és szubvenció-ügyeket. ■ „fkoké ... A tényleg szép make up csodákat művelhet. Marinello ismert Make up készítményeinél a finom és előnyös hatás felől mindig biztos lehet. Az arc frissességének kiliang- sulyozására Karineüo Creme Rouge-t vagy Compact rouge-t használunk. Négy különböző színben kapható és egész természetes hatása van. Ha bőre normális vagy száraz, úgy Marinello „Ligbt“-et használ, ha azonban bőre fénylik, úgy ,,Heavy“-vel ápolja legjobban. Mindkettő 14 árnyalatban kapható és nagyon jól tapad a bőrhöz. Aztán kifesti ajkát és megszépíti a Marinello ajakruddal. Ez utóbbi rendkívüli jó és tartós vonalat húz szép, nedves fénnyel, mely az ajaknak virúló és friss szint kölcsönöz. 5 szép árnyalatban Marinello Creme Rouge 85’— Ke. Marinello Compact Rouge 25’— Kö. Marinello Púder 40-—Ke. Marinello ajakrud 451—Ké. Marinello szépségcikkek az R. UMLAUF illatszertér utján, Pozsony, Laurínská 15 szerezhetők be. Csütörtökön lesz az Egyesig! Pár! gozsenyi üipsiilési POZSONY. — Az Egyesült Párt pozsonyi nép- gyülését junius 9-én, csütörtökön este nyolc órakor tartja a pozsonyi Alfa-mozgóban. A népgyülés szónokai a párt országos vezérei és a pozsonyi helyi szervezet vezetői. Német Sipís Prágában BERLIN. — A berlini lapok bejelentették, hogy a prágai német követ pénteken megjelent a csehszlovák külügyminiszternél és szóvá tette a legújabb határincideuseket. A hivatalos jelentés szerint a prágai kormány és a német követ érintkezésbe léptek a május 25-i lobogóaffér elintézésére. A németországi lapok rendkívül éles hangon állást foglalnak a német követ uj lépéséhez. Prágában a jövő kedden kezdődik a jogvédelmi konferencia. Németországból tegnap hivatalosan értesítették a konferencia szervezőbizottságát, hogy a német delegáció nem jelenik meg ezen az összejövetelen. Eredetileg 120 résztvevőt jeleztek a birodalomból. A holland miniszterelnök Budapesten BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefooi- jelentése.) A „Magyarság" jelentése szerint Collins holland miniszterelnök a holland kultuszminiszter és a holland református egyház ötszázfőnyi presbiteri csoportja kíséretében junius végén Budapestre érkezik. Collins miniszterelnököt a debreceni egyetemen diszdoktorrá fogják avatni. Viharos ülés a bolgár parlamentben SZÓFIA. — A szobranje tegnapi ülésén a kormánytöbbség a késő éjszakai órákban az ellenzék hangos tiltakozása közben utólag jóváhagyta azt az 1761 törvényt és ren? deletet, amelyet az autoritativ kormány az 1934 május 19-i katonai változástól 1938 május 31-ig hozott. A vitában mindössze nyolc szónok beszédét engedélyezték. Az ellenzék a tiltakozás jeleként elhagyta az üléstermet, mig a többség képviselői a kormány mellett tüntettek. Három ellenzéki agrár képviselőt kizártak, mert nem akartak alkalmazkodni az uj házszabályodhoz, amelyeket törvénytelennek mondottak. ÓVJUK EGÉSZSÉGÜNKET! A VESE. hugyszervek, epe s kiváltképen hóiyagbajoknál és mindennemű rheuinatikus bántalmaknál kiváló gyógyhatású a CIGELKMPOLLO alkalikus, lithiumos gyógyvíz. Vértisz- titó, savoldó. Kitűnő borviz. „CIGELKr forrásvállalat, BARDEJOV Ward Price interjúja Hódiéval A miniszterelnök optimizmusa A határmenti károk jóvátétele LONDON. — Ward Price, a Daily Mail Prágában időző munkatársa beszélgetést folytatott Hodza Milán csehszlovák miniszterelnökkel. A miniszterelnök opíimisztikusan nyilatkozott a kormány és a szudétanémet pártok között megindult tárgyalásokról. Ward Price hozzáfűzi az interjúhoz, hogy más forrásokból úgy értesült, hogy a tárgyalások a kormány és a szu- détanémetek között tényleg megfelelő medereben előre haladnak. Az angol újságíró szerint a jj csehszlovák miniszterelnök biztosította őt arcról, hogy az elmúlt öt nap alatt több ezer tartalékost hazabocsáíottak a katonai szolgálatból. !• A károkat, amelyeket a csapatösszevonások a jj majorokban és a földeken okoztak, a kormány | ismét jóváteszi és megfelelő kárpótlást fizet a határmenti lakosságnak. Hodza kijelentette, hogy nem nyilatkozhat részletesen a csapatösz- szevonásokról. MMM 0S9M 9 napra ABBÁZIA VI. 18 — 26 Hotel SAUJS ABBAZ1A Ki 615, további Villa SPLEÍ3D0&E 1 hét &£ 325 LAURANA f------------------------ke llemes, átszállás nélküli utazás, jó szállodák, kitűnő ellátás, szép strand, jelentkezzék idejében. utazási r. Bratislava, Piesfany, KoSice A kínaiak föladják a kaifengi síkságot Visszavonulnak a hankaui hegyekbe ■■ ■« Kanton Aljább bombázása ■■ ■■ A szlovák néppárt nj autonómia-javaslata az ezzel kapcsolatos szerződéskötési jog, had3 IJLUlUmilML—