Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-08 / 106. (4549.) szám
1938 május 8. vasárnap* Uj eszmeáramlatok és a magyarság Kállay Miklós tanulmánya alapján közli: Aixinger László A szabolcsmegyei Bessenyei Kör legutóbb tar tott jubiláris közgyűlésén hódolt a megye nagy szülöttje, Bessenyei György emlékének. Á délceg testőrtisztből lett költő, reformer és politikus tanulmánynak beillő plasztikus jellemzését adta dr. Kállay Miklós volt miniszter, a Bessenyei Kör egyik diszelnöke. Ez a jellemzés ma különösen figyelemreméltó, amikor a magyarság földrajzi elhelyezkedésénél fogva — éppúgy mint Besse- nyey korában — ismét uj nyugati eszmeáramlatok hullámzásába került. A minden túlzás nélkül „történelmieknek" mondható legutóbbi európai események következtében a magyarság közvetlen szomszédjává vált a megnagyobbodott és erőtől duzzadó német birodalomnak, amelynek expanziója természetszerűen szellemi téren is megnyilatkozik. Senki- sem tagadhatja és hiba is volna letagadni, hogy ez az expanzió szellemi téren is hat messze a birodalom határain túl. Minő legyen ezzel, mint egyáltalában minden uj külső eszmeáramlattal szemben a magyarság állásfoglalása és magatartása? — tulajdonképpen erre a kérdésre válaszol Kállay Miklós Bessenyei méltatásával kapcsolatosan. Fejtegetései annyira aktuálisak, mélyek és frappánsak, hogy iránytadóknak tekinthetjük őket a mai időkben is, amikor a rohamosan torlódó események körül intra és extra muros vágyak, remények forrnak, tervek kovácsolódnak, nézetek, gondolatok, eszmék viaskodnak. Nem csodálkozhatunk, ha a lelkeknek ennek a kavarodásában még a higgadtak is nemegyszer lesik- lanak a realitásoknak útjáról, amely ut egyedül vezethet a magyarság múltjának, tradícióinak, történelmi jelentőségének és európai szerepének megfelelően kiépülő jövője felé . Nekünk, a törzsnemzettől elkülönített itteni magyaroknak ezt az utkijelölést szintén el kell fogadnunk, mert lelkiség, szellemiség, kultúra tekintetében sohasem ismerhetünk el válaszfalat a bárhol élő magyarok között. Amilyen állásfoglalás és magatartás felel meg a magyar lét feltételeinek és a különleges magyar géniusz kitermelésének a törzsmagyarság körében, az megfelel itt is, de egyáltalában mindenütt, ahol magyar anya fia küzd a maga és nemzete boldogulásáért, ezzel együtt tisztább és magyarabb élet kialakulásáért. De adjuk át a szót Kállay Miklósnak. * Bessenyei Becsbe kerülve, egyszerre szembetalálta magát Volíaire-rel. Hogy profán hasonlattal éljek, úgy érezhette magát, mintha egy ázsiai pusztalakó ma meglátja a repülőgépet, a rádiót és a mai kor technikai csodáit. Fajának és szellemiségének kiválóságát mutatja, hogy nem futamodott meg, hanem csakhamar otthonos lett mindenben, ami ebben a korban szellemi kultúrát jelentett, mindabban ami a kor és későbbi korok civilizációjának megalapozójává lett. Besesnyei történelmi szerepe akkor kezdődött, amikor hazajött és összevetette meglátásai és tanulmányai eredményeit az itthoni állapotokkal. A magyar népnek át kell vennie mindent, amit felvet a világ uj szellemiségében, uj gondolatban, célkitűzésben és életformában. De amint az uj gondolat átlépi a határt, annak asszimilálódnia kell, alakulnia kell mihozzánk, a mi történelmünkhöz, a mi céljainkhoz, a mi lelkiségünkhöz. Ne a magyar simuljon az idegen eszméhez, annak kell teljes mértékben magyarrá lennie, hogy teljes lelki különállásunk csorbát ne szenvedjen. És Bessenyei ha a magyar történelmet nézte, ezt meg is láthatta mindenütt. A szentistváni kereszténység megteremtése, a lovagi szellem Szent László idején, az Anjouk alatti hűbériség, Mátyás király reneszánsza, vagy a reformáció, amely ellenállást is jelentett és a magyar vallás nevet vette fel, mind, mind azt mutatja. Ha gyorsan áttekintünk ezeken a korszakokon, szinte azt látjuk, hogy midőn az idegen hatásokat tárt karokkal vesszük át, ugyanakkor egy második védelmi vonalat építünk ki, amiben minden erőnkkel ellenállunk, hogy ezek az eszmeáramlatok nemzeti integritásunkat, létünket, függetlenségünket ne csorbíthassák, ezekből a nemzetre és népre csak nyereség, csak áldás fakadjon, A folytonos elkerülhetetlen eszmebcáramlá- sokra az erős, egészséges magyar lélek mindig kitermelte a nemzeti reakciót, forradalomra az ellenforradalmat, hogy azután a kettő eredőjéből alakuljon ki a nemzeti géniusz. Bessenyei a nyugatosok elsője volt, de egészen más volt, mint, — hogy a közelmúlt időkre térjünk vissza, — a háború előtti és utáni idők nyu- gatosai. Gyarapitani, gazdagítani akart, idegen kincset magyarrá formálni és nemcsak gáncsolni, nemcsak elbuktafni, értékeket lejáratni, erőket dekomponálni és semmiképpen sem belső meghasonlást előidézni. Szellemi forradalmár és reformpolitikus volt, de az irigységet és gyűlöletet kizárta fegyvertárából. Róma történetét Írva lelkesedik a nagy tettekért, de mélyen elitéi mindent, még ha eredményes is, ha nem emberi, nem nemes vonás. Szociális gondolkodásában egészen modern. A mai korszellem^ is kielégítően gondolkozik, ir és agitál, de Imi csúnya, ami gyűlölet, ami irigység, azt a közéletből elsősorban kirekesztendőnek tekinti. Egy helyen azt mondja: „A közjóban való megkülönböztetést oly elsza- kadhatatlanul követi az irigység, mint a testet az árnyék. Az irigység, mondom, melynek örökös változhatatlan természete, hogy ahol támad, ott azonnal káromkodni, gyalázni, fojtogatni, rabolni és pusztítani kezd. Oly hatalmas bűn ez emberi nemünkben, melyet még világ teremtésétől foqva semmi nemzetség, sem semmi halandó egészben meg nem győzhetett s annak mérgében senyvedett. Nincs hát egy nemzetnek más módja a köz java ellen gerjedő irigységet fojtogatni, mint hogy az arra alkalmatosságot szolgáltató egyenetlenségeket elkerülje s a közszabadságban közhasznot, közterhet csináljon." Ez az egy mondat idehelyezi egy évszázad messzeségéből Bessenyeit, a mi napjainkba. A reformert, a szociális programot hirdetőt. Az emberi szabadság gondolatának keretében éli le világát, de mindig összeegyezteti a francia forradalom előtti idők tanait meg nem alkuvó magyarságával. Embertípus, szellemóriás, példa lett belőle. A meg nem alkuvó magyar, akiben minden eszme otthont talál mint vendég, mint kisegítő, de örök magyarságában felolvadva, magyar vérré válik. így él ma is Bessenyei, ezért ünnepeljük. SEBESI ERNŐ: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN TÖMÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNI GYULA Az ő parasztja nem dalol s nem átkoz, Csak sercint sűrűn rossz pipaszár mellől S mert tudja: sorsa szava nélkül eldől, Nyugalom lengi körül. Semmi pátosz. Jegenyék alatt nehéz sóhaj'ásuk Versenyt sípol a könnyes izü széllel S reális rajza nagyon soká él el, Mert gyökere frks. S nincs is párja másutt. Szűz, hamvas színe ma sem hervadt rajta Förgeteg János él. Szegedi fajta, Homokba jár. Nem cifraszür, S nem színház. Oly ritkán szól. Ö inkább csak hümmögtet, Mennyit mond mégrs, s mirden oly kerekded: Mert szobrász ő, ki fába lelket mintáz. A szívtelen és szürke pesti aszfalt Bús talajába tündérmesét ültet De őt: a Kenyér frontján sebesültet Nem pénzelik, mert nem veri az asztalt. Imádta Párist s halk szépséggel telVe Megzenéoiíi a bús magyar Csendet. S tilinkó helyett mint hegedű csengett Orhészteréből fölcsillanó nyelve. A Rózsaszínű hó kődében rezgeti Álomvilága s bár száz arabeszket Rajzolt szép, kecses víziókká láza, Kegyetlen sorsát világosan láttat Úgy szétoszlott, mint testén rongy kabátja S mig lelke szárnyalt, éhen járt és fázva. Pár meleg szó egy igazi nagyasszony dics ereiére Özvegy Szili/ay Gusztávné Fáy Irén ölvén- éves töldhirtokiásának ünnep ése Lieszkón Vág-völgye, 1938 május. Aki a Vág-völgyét csak közlekedési ut vonalnak használta, átmeneti szakasznak kiindulópont és cél között, még azt is megszállotta a magyar történelmi múlt varázsa. Az ég'betörő hegyfokokat koronázó várromok festői csodái lehetetlen, hogy ne ragadják el a képzeletet a ,,régi dicsőség“-be. —- Annak is szép ez a táj, aki csak szemmel élvezi, annak meg éppen, aki tudja, mit jelent egy-egy ilyen ősi emlék, a magyar történelem mely fényes, vagy gyászos fordulópontja fűződik hozzá. — A Vág-völgyét, ha százszor is megjárja az ember, megunni nem tudja. Pedig az igazi magyar múltnak nem a romokká vedlett várak az őszinte tanúi. A völgy ölén, százados fák alatt meghúzódó udvarházakban folyt az élet nemesebb része, a szeszélyes folyó árjával küzködő termelő munka s a könyvesházak meghitt csendjében meghúzódó szellemi munka. Aki ezt a belső életet nem ismeri, s csak a várak fegyverzajtól hangos emlékét idézi, nem is tudja, mi volt a Vág-völgyének igazi jelentősége a magyar történelemben. Sajnos csak volt, <—• elmúlt. A magyar úri házak sorra kiürültek, még a magyar uralom alatt. A magyar történelem legnagyobb tragédiája, a talaj-vesztés, a part- szakadás a Vág-völgyében zajlott le s az egész, megrázóan szomorú folyamatnak egy élő szimbóluma maradt, maga a Vág, melyet nem lehet biztos part közé szorítani. Egy-egy áradása ^ma is határrészeket sodor egy birtokos kezéből a másik ölébe. Nem parancsolhat neki sem a mérnöki tudás, sem a kataszteri hivatal. Ennek a belső, mélyértelmü magyar életnek is él még egy-két máig is megmaradt tanúja. Tudok .könyvtárakról, melyekben megolvashatók a magyar életfa több évszázados évgyűrűi. Tudok hősi regényekbe kívánkozó történeteket a magyar ur és a szlovák föld népe csodálatos, összhangos együttéléséről, kölcsönös megbecsüléséről, —< több, — szeretetéről. Nem csak a múltban, a jelenben is, A világháború után a forradalom szele lázba tüzelte a népet. A népharag sorra fosztogatta az udvarházakat, kastélyokat, de egyetlen egy olyant sem ért, nem is fenyegetett a legkisebb veszedelem sem, melyben a régi magyar föl- desur őrizte ősi örökét. Tudok esetet, hogy a földbirtokos otthon sem volt a viharzó időkben, internálták, s a falu. kicsi, volt ku- riális nemesfalu népe önkéntes őrszolgálatot tartott, hogy a tárva-nyitva maradt ajtókon idegen be ne tehesse a lábát. Egy gombostű nem veszett el a három hónap alatt, nem, hogy egy műkincs, vagy kapós ezüst-arany holmi. Ennek a minden égető veszedelmet átvészelj gyönyörű, mélységes magyar életnek egy megmaradt tanúbizonyságát volt alkalmam nemrégiben megfigyelni. Nem is ,<erős" férfi, de egy „gyönge" asszony mentette át az ősi földet, ősi házat, melegen táplált családi és nemzeti hagyományt a legutolsó s legtragi- K"sabb életválságon. Véletlenül akkor voltam egy ilyen megmaradt, több mint hét évszázad óta ugyanazon család birtokában lévő udvarház vendége, mikor egy másik ősi birtokon csöndes, meghitt családi ünnepségre készültek. Ötven esztendeje múlt annak, hogy Fáy Irént oltárhoz vezette Nemeslieszkó földesura, bellai Szilvay Gusztáv. Ezt a gyönyörű földet is kikezdte a vágvölgyi végzet. Árva maradt a nagyasszony már férje-ura életében is. És a húsz év óta teljesen az ő gyönge kezére hagyatkozott birtok, a megmaradt rész, ma tehermentesen, ideálisan felszerelve él és éltet, nemcsak a családot, de a falut is. Az emeletes udvarház az országút futó vándora szemében is csábitó szépséggel kínálkozik s falai közt történelmi levegőt talál a vendég a legmodernebb kényelem melegségével együtt. Szinte hihetetlen a kép, amit leírok, de igy igaz. Nem mese s az irótoll minden mesterkedése is szegény erő a szemmel látott valóság leírására. Nem értettem s nem hittem a szememnek. Lehetséges-e, hogy egy „gyönge" nő, maqára hagyatva állja és megállja mindazt a fáradságos, sokszor szizifuszi munkát, melyet ma egy gazdaság vezetése jelent? Lehetséges, hogy világáramlatok és nemzeti küzdelmek tengerháboroása közt megmaradjon egy kis magyar Robinson-sziget s rajta egy asszony, mint betegen is biztosan kormányzó hatalom? Aztán mindent megértettem. Felvonult a gazdasági munkások serege. Férfi, asz- szony, gyermek. Kiállt az uradalmi cselédség legkisebb sarja, egy 7—8 éves kislány. Köszöntőt mondott, virágcseréppel a kezében a Nagyasszonyra. Nem betanult szavak voltak. Szív adta szívnek. A földből nőtt emberek föld-szeretete annak a szeretetnek, mely egy jóságos szívből, felülről árad a föld és a föld népe fölé. A hit az isteni Gondviselésben, mely egyformán erőssége mindenkinek, aki do’gozik, urnák, parasztnak egyaránt. —- Szem nem maradt szárazon, — mondhatná a krónikás, — s ez egyszer szószerint kell ezt venni. Sirt a munkában megrokkant őszfürtü zsellér, sirt a karonülő gyermek és sírtak az „urak", akik tanúi voltak a jelenetnek. Mert nem a lieszkói Szilvay kuriájé volt egyedül az ünnep. Szimbolikusan ünnepe volt a szlovák-magyar kölcsönös megértésnek. Ezerév történe’mi távlatának „egy késői sugara" lobbant föl a fenyőgalyakkal díszített terraszon. — Aztán feloldotta az ünnepi szivszorulást a „vályogvető" cigánybanda talpalá-valója s ropogott a csárdás és „szedlácska" szeretettel váltakozva. A jókedvben is a szeretet tombolt s a „cselédség" számára készített lakomának, a kiosztott kétszáz szeretet- csomagnak, bürgepaprikásnak, nem alamizsna ize volt, de vendéglátás ize, mert a nagyasszony háza-népe főzte-dagasztotta- osztogatta s a tányérok fölé hajoló vendégsereg hálakönnye Ízesítette. — Régen nem volt ilyen ünnepem s talán soha még ilyen mélyen meg nem értettem, mi a Vág-völgyének igaz értelme a magyar élet számára. És még soha nem fájt a lelkemnek azok bűne, akik elhagyták az ősi rögöt ott, ahol egy „gyönge" asszony hatalmas, férfinépet megszégyenítő szivjósá- ga, hite és szeretete, bizalma a szlováx nép hűségében és veleszületett ragaszkodásában, meg tudta menteni, — egy egész világgal dacolva a múltat a jelen és a jövő számára. SZIKLA Y FERENC. xx Sztrájk, vagy szeszély? Ha most meg akarnék állapítani, hogy a tavasz miért hozott annyi hideget és havat, — hiábavaló időpocsékolás lenne. A május azért van, hogy élvezzük. Mivel az április sem volt jobb egy rossz februárnál, ezért a májust kétszeresen fogjuk élvezni. Könnyű, tavaszi cipő kétszeres élvezetet jelent. Keresse fel ezért a legközelebbi Bat’a-elárusitóhelyet és válasszon. Sok stép tavaszi modell vár önre. I Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villanycsillárok! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiniiin Modern képkeretezés, üvegezés Biiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiffliiiiiiiiiiniiiiiiw^ Telefon 2423 Alapítva 1833 4
