Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)

1938-04-07 / 81. (4524.) szám

ft|L mm IXV,L évf- 81* (4524> szám • CsHMrtök * 1938 április 7

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* évre 76, havonta 26 Kt., külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki, • fl képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki.

A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja

Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, II. emelet • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELE FŐM: 303-11. • •

SŰRGÖNYCIM: HIRLRP, PRflHR.

Blum és Brilning

Nemzetgyűlési, tartományi és községi választások elrendelését követelte Esterházy Dános a képviselöházöan

Az egyesült párt ügyvezető elnökének nagy beszéde - Az autonómia mellett - A gyüléstilaüom okai „Rendíthetetlenül küzdünk a jobb jövőért é$ bízunk a magyargyőzelemben"

««

(sp) PRÁGA. — Az angol és a francia parlament az elmúlt napokban izgalmas őrá- Icát élt át. Valahogy elromlott e testületek hagyományos nyugalma és megfontoltsága, egyre több hir érkezik arról, hogy az üléseken olyan jelenetek játszódnak le, amilyeneket balkáni és délamerikai parlamentekből ismerünk. Az alsóházban pofozkodtak, — ilyenre régen nem volt példa a történelemben. Zsidóztak is, a kormányt az ingerült ellenzék kvalifikálhatatlan kifejezésekkel illette s a spanyol beavatkozás vagy benem- avatkozás körül olyan parázs veszekedés támadt, hogy majdnem az alsóházban is beavatkozást tett szükségessé: a rendőrök beavatkozását. A Labour Party képviselői Franco előnyomulása miatt elvesztették nyugalmukat és korcsmái jeleneteket rögtönöztek az alsóházban. Csak Chamberlain hidegvére mentette meg a helyzetet, de az angolok igy is aggódva figyelik legszebb intézményük elfajulását és érzik, ha igy folytatódik, a themseparti palota is lejáratja magát

De az angol képviselők ingerültsége talán csak akut kitörés volt, amit a bonyolult és kellemetlen világhelyzet okozott. A francia kamara betegsége ellenben már krónikus jellegű, S a lárma, a civakodás, a botrányokozás és a kormánylemondás úgy odatartozik a francia műsorhoz, mint a német műsorhoz az uj és uj eredmények elérése. Az a kakofónia, amely között a Blum-kormány most ismét élet-halálharcát vívja, nagyobb a rendesnél is és szinte tulharsogja a le- ridai és a tortosai ágyuk zaját. A képviselők egymást túllicitálják a durvaságban és az antiszemita becsmérlések a német „Kraft- ausdruck”-okat megszégyenítő lendülettel úsznak a Palais Bourbon levegőjében. Egy .rendszer végvonaglása, ami történik, s maga León Blum, a demokraták vezére az, aki három-négy hónapra diktatórikus jogokat kér, mert látja, hogy máskép menthetetlen a népfront. Ahogy a német választók annakidején alkotmányos és demokratikus utón Hitler diktatúrája mellett szavaztak és legálisan ráruházták az örök teljhatalmat, úgy kívánja most a szocialista vezér, hogy a parlament legalább átmenetileg Franciaország diktátorává nevezze őt ki.

Persze Blum diktatúrája még távol áll a hitleri vagy a sztálini módszertől (amely utóbbi sohasem volt legális, mert nem alkotmányos utón, hanem erőszakkal került uralomra), — s inkább a hitlerizmust megelőző korszak diktatúrájára emlékeztet: Brüning híres és hírhedt teljhatalmaira. Amit ma León Blum tesz, szakasztott mása annak, amit Brüning német kancellár tett 1932-ben: teljhatalmat szavaztat meg. magának a parlamentben, hogy szükségrendeletekkel kormányozzon, mert máskép lehetetlen a civódó pártok között határozatképes többséget teremteni. Franciaország mai helyzete szakasztott mása annak, amilyen helyzet hat- hét év előtt Németországban volt. A pénzügyek és a közgazdaság teljesen leromlottak. A termelés szünetel, az országban az ideológiai harc szörnyű pusztítást okoz. A nép egyenetlen, a valuta romlik, az ország nemzetközi érvénye alászáll, a vitatkozó parlamenttel lehetetlen kormányozni, lehetetlen határozni és erélyes kézzel belenyúlni a fölzaklatott méhkasba. Nem véletlen, hogy León Blum ma ugyanahhoz a fegyverhez nyúl, mint akkor Brüning: a pénzügyi és a gazdasági szükségrendeletekhez. Mindennek szigorú logikája és törvényszerűsége van a Világon, egy politikai rendszer lefelécsuszáPRAGA. — Esterházy János nemzetgyűlési képviselő, az Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt ügyvezető elnöke a képviselőház április 5-i ülésén az illetékmódositó javaslat vitájában a következő beszédet mondotta:

A beszéd

— Tisztelt Képviselőház! Nem volt szándékom ma fölszólalni, mert úgy véltem, hogy a március 29-én pártunk nevében elhangzott deklaráció elég világosan szögezte le álláspontunkat a csehszlovák kormány ténykedéseivel szemben.

Kifejtettük ezen deklarációban azt, hogy a sok próbálkozás után, ami pártunk részéről elkövettetett, hogy a Csehszlovákiában élő magyarok sorsán javítson, hajótörést-szenvedett azon rövidlátó és makacs politikán, amelyet a különböző csehszlovák kormányok húsz év óta folytatnak. Megmondom egész nyíltan és őszintén azt, hogy akkor, amikor 1935 decemberében Benes köztársasági elnökké lett választva, amely választáshoz mi is szavazatainkkal hozzájárultunk, akkor

az volt az érzésünk, hogy az uj köztársasági elnök uralma alatt Hodza miniszter- elnök ur meg fogja oldani mindazon sérelmeket, amelyeket addig elődei nem akartak, vagy nem voltak képesek megoldani.

Előlegeztük a bizalmat a köztársasági elnök urnák, és számtalan esetben is kértük a Csehszlovákiában élő magyar nemzettest sérelmeinek- orvoslását. — Sajnos, ismét csalódnunk kellett, mert egy pán teljesen kicsiny és számunkra értéktelen intézkedésen kívül á csehszlovák kormányzat részéről komoly kisebbségi intézkedések nem történtek.

Hodfa miniszterelnök ur, aki az 1906. évben saját nemzete részére követelte az akkori magyar kormánytól a szlovákok helyzetének megjavítását, 1935-ben, mint csehszlovák miniszterelnök bebizonyította, hogy képtelen a nemzetiségi kérdéseket megoldani.

A csehszlovák köztársaság ma határozottan nehéz helyzetben van. Ezt tudjuk mindnyájan. De ezt a nehéz helyzetet egyedül sajátmagának köszönheti. Mert nem lehet büntetlenül két évtizeden keresztül nemzettesteket elnyomni, jogaiktól megfosztani. A csehszlovák kormánynak és a hivatalos tényezőknek általában a legnagyobb hibájuk az, hogy ezt az országot úgy állították be úgy befelé, mint kifelé, mintha ez egy nemzeti állam volna. Mi a kezdet kezdetétől hirdettük és állítottuk felelősségünk tudatában azt, hegy a csehszlovák köztársaság minden, csak

nem nemzeti állam,

sőt a maga nemében talán a nemzetiségi államok között az első helyet foglalja el. Mert* hogy ebben a köztársaságban az egymillió magyar nemzetiségű állampolgáron kívül háromésfélmillió német, nagyszámú ruszin és lengyel van, azt még talán a legelvakul- tabb kormánytényezők sem tagadhatják.

De hogy ebben az államban van kétésfél- millió szlovák, aki a csehszlovák köztársaság alapján, de mint külön nemzet akar szerepelni, ezt 1919 óta az a szlovák vezér hirdeti, aki hirdette a szlovák nemzet fönnállását Hodza miniszterelnök úrral együtt a háború előtt.

A két államférfi között a különbség csak az, hogy mig Hlinka András elveihez hu maradt, mint szlovák hazafi és ugyanazt a tételt vallja 1938-ban, amit vallott 1908-ban, addig Hodza miniszterelnök ur nyilván a miniszteri székek bájától megszédittetett, megtagadja múltját, megtagadja őseit és azt állítja, szolgalelkü pártjával együtt, hogy nincs önálló szlovák nemzet.

Ha ezek után Hlinka szlovák néppártja a legerélyesebben követeli Szlovákia autonómiáját s annak teljes megadását, azt annál jogosabban teszi, mert a csehszlovák köztársaság megépitőinek egyik első és legfontosabb ténykedése az a szerződés volt, amelyet 1918 május 30-án Pittsburghban önszántukból írtak alá a csehek, amelyben megállapodtak abban, hogy a csehszlovák köztársaság határain

nik, a tőke, a munkaadó, a pénz ismét bizalmat kap, nem szökik külföldre, a gazdasági vérkeringés megindul, a termelés megnő és Franciaország visszaszerzi régi tekintélyét. Egyszer a baloldal már elsodorta a jobboldalt Franciaországban. Ez 1924- ben volt, a baloldali kartell győzelmekor, de két év múlva Franciaország Canossát járt és visszahozta az elcsapott Poincarét, aki meg is mentette a frankot és az országot. Nem diktatúrával, hanem hozzáértéssel és az igazi francia tradíciókkal. Most ugyanígy lesz. Nem brüningi módszerekkel kell megmenteni Franciaországot, hanem a nemzeti koncentráció megteremtésével, a régi szakemberek, a Lavalok, Flandinék, Tardieuk visszahívásával. Az események őket-igazolták, kezdve az abesszin konfliktustól a frank bukásáig és az anarchia eljöveteléig. A népfront eddig szántszándékkal kirekesztette ezeket az államférfiakat a munkából, mert gyűlölte őket és higgadt, megfontolt rendszerüket. Most a menekvés egyetlen útja az, ha Franciaország megtalálja a hozzájuk visszavezető utat, mert' ha nem találja meg, León Blum eiő- diktaturája jön, a francia Brüningé s hogy mi jöhet Brüning után, —• jól tudjuk.

sának is, s a hasonló helyzet hasonló megoldást követel.

Sikerülni fog, amit Blum akar? A kamara megszavazza a teljhatalmat? A francia parlament renitensebbnek látszik, mint annakidején a birodalmi gyűlés, s több érzéke van a demokratikus alapelvekhez. S valószínűleg attól is fél, hogy León Blum elődiktatu- ráját ugyanúgy a valódi diktatúra követheti, mint Németországban, s e diktatúra Franciaországban a viszonyok miatt csakis baloldali lehetne, azaz — spanyol módra — polgárháborúba kergethetné az országot. Blum nem lehet jobboldali diktatúra előkészítője, mint Brüning volt, egyszerűen azért, mert Franciaországban hiányzik a megszervezett nemzeti jobboldal, hiányzik az uj tan és mozgalom mindent elsodró lelkesítése, amit a birodalomban 1932-ben Hitler és a hitlerizmus jobboldala jelentett. A tüzkeresz- tesek, a cagoulardok régen levizsgáztak és kis, meg nem engedett eszközökkel dolgozó, csaló konjunkturaalakulatoknak bizonyultak. Hiányzik a kimagasló egyéniség, aki Franciaországban a nemzeti szenvedélyeket és elkeseredést kristályosítani tudná, hiányzik a kidolgozott elmélet, a pátosz, az egység, a fegyelem, s a megszervezés is, amely lehetővé tette, hogy Németországban az uralmát

Brüning magátólértetődő kudarca után ne az anarchia, a polgárháború s a véres kommunizmus vegye át, hanem zökkenő nélkül, s nagyobb vérontás nélkül egy olyan előre elkészített mozgalom, amely biztos alapra tudta helyezni az ország sorsát és nagy föllendülést hozott.

Ha Bliurn a brüningi módszerrel, azaz a diktatúrával kacérkodik, akkor esedékes kudarcát a megszervezett jobboldali mozgalom híján csak anarchia és bolsevizmus követhetné. Éppen ezért a kamara és főleg a szenátus nem szívesen látja a brüningi módszer diadalmaskodását. ’ A francia nép nem szereti a diktatúrát és nem is kell neki, demokratikus tradíciói,- — ha egyszer nem egy ideológiai klikk sajátítja ki őket, hanem tényleg a nép összevont erejét tudják képviselni, — elég garanciát jelentenek a gazdag és egészséges ország felvirágoztatására. Elődiktaturát csak igazi diktatúra vagy rémuralom követhet, de ha Blum nem tér le a demokrácia útjáról, hanem leihetővé teszi, hogy egy lejárt és csődöt mondott rendszer helyébe ismét a francia demokrácia és parlamentarizmus kipróbált bajnokai lépjenek, akkor teljhatalmak és szükségréndeléték nélkül is megnyugszik ax ország,, mert a pánikhangulat megszü-