Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-23 / 93. (4536.) szám
1938 április 23, szómba?, , (*} Magyar vígjáték a kassai színházban. Kas* sai szerkesztőségünk jelenti: A nagysikerű operettel őadások után magyar vígjátékot mutatott be a Kassán működő keletszlovákiai magyar szín- társulat. Bókay János „Szakíts helyettem" dmü darabja került előadásra, amely Budapesten több mint száz előadást ért meg. A színház prózai együttese újból kifogástalan előadást produkált és a közönség kitünően mulatott a nem nagy- igényű helyzeti komikumon és szellemességeken. S. Jánossy Terka fölényes derűvel vitte a sok törést szenvedő női főszerep vegyes fordulatait cs sok helyszíni tapsot kapott. Könnyebb dolga volt, de egyenrangú partnernek mutatkozott a körülötte forgó három férfi szerepében Kozma Andor, Szirmay Vilmos és Turóczy Gyula. Hubay Zsenka és T. Némethy Rózsi tökéletesek voltak hálás karakterszerepeikben és kifogástalanul egészítette ki az együttest Szép Ila, Dudin- szky Pál, Seress Gyula és Pribelszky Béla. Saj- eos, a közönség körében egyelőre gyér a lelke-r sedés a prózai darabok iránt és alig félház nézte végig a magyar újdonságot, holott operettelőadásoknál sorozatosan zsúfolásig megtelt a nézőtér. A jelenlévők annál hálásabban fogadták a Színészek kitűnő teljesítményét. (*) Drezdai vonósnégyes pozsonyi szereplése. A Vigadó kistermében a német konzul védnöksége alatt Hitler kancellár születésnapján ünnepi hangversenyt rendeztek. A hangversenyen a drezdai Fritsche- vonósnégyes Mozart-, Brahms- és Beetho- ven-kvartetteket játszott művészi tökéletességgel; A négy művész tökéletes összjáték- kal tárta a hallgatóság elé a klasszikus mesterművek minden szépségét. A termet megtöltő meghívott közönségnek igazi zenei élményt nyújtottak. (*) Olyan jól megy a berlini színházaknak, mint még soha, — mondja Rökk Marika. Budapestről jelentik: Rökk Marika néhány napot töltött Budapesten és visszautazott az Ufához, ahol most készítik el a harmadik filmjét, amelynek cime „Májusi éjszaka". Az uj film zenés vigjáték lesz. Rökk Marika elmondotta, hogy Németországban óriási föllendülés van a film és a színházak terén. Éjjel-nappal dolgoznak a műtermekben. A berlini színházak oly jól mennek, mint még soha. Egy-egy érdekesebb darabhoz három-négy nappal előbb kell vásárolni jegyet, mert az előadás napján még ügynöktől sem kapni. Ugyanez áll egy-egy nagy film előadására is. A mulatók, éttermek és kávéházak ugyancsak zsúfoltak. Tizenegy óra után, amikor a színházaknak vége, hihetetlen embertömeg mulat a berlini éjszakában és a szórakozóhelyeken csak hajnal felé lehet asztalokat kapni. A berlini magyarok közül Fényes Szabolcs a legnépszerűbb. Egymásután több filmzenét komponált, amelyeknek nagy sikerük volt. (*) Kulturest Csatán. A csatai helyi magyar közművelődési bizottság rendezésében vasárnap, 24-én este nagyszabású kulturest lesz, amelynek keretében fellépnek Farkas István iró és Várady Aba Károly zeneszerző. A kulturest iránt nagy érdeklődés mutatkozik. A teásokéi htothtusoea ÁTLÓN: Kondelik és veje, a Vejvara. ALFA: Parti őrség. LUX: Kettős bűntény a Maginot-yonalon. PALACK: A titokzatos diplomata. METROPOL: „Trigger Bili”. (W. Beery.) TÁTRA:. A mintaférj. (H. Riihmann.) URÁNIA: Egy éjszaka bűnei. (G, Morley.) VIGADÓ: Walewska grófnő. (Greta Garbó.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA LÉVAN Szombat <3. n.: Pénz, pénz, pénz! Szombat este: Nincs szebb, mint a szerelem. Vasárnap d. u.: Sok hűhó Emmiért. Vasárnap este: Nincs szebb, mint a szerelem. Hétfő: 3:1 a szerelem javára. Kedd: Az ember tragédiája. Szerda: Az ember tragédiája. Csütörtök: Sárgapitykés közlegény. A MAGYAR SZÍNTÁRSULAT MŰSORA KASSAN: Szombat d. u.: Szakíts helyettem. Olcsó hely- áru előadás. Szombat este: (Kassán nincs előadás.) Szep- siben: Csavargólány. Vasárnap d. u.: Limonádé ezredes. Mérsékelt helyáru előadás. Vasárnap este: Gólyaszanatórium. Hétfő: Gólyaszanatórium, Kedd: Gólyaszanatórium. AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA: PASSAGE MOZI Ápr. 22—23—24—25: Walewska hercegnő. Ápr. 27: Jan Vyrava. Ápr. 28—20—30: Yoshivara. Ápr. 30. és május 1—2: A fehér kór, Május 3—4: Uj esillag született. RÁDIÓ MOZI Ápr. 23—24—25: Hordubal. ápr. 26—27: Detektív Bili győzelme. Ápr. 28—29—30 és május 1: Zoro bosszúja. Ápr. 30: Hej rnp. Május 2—3—4: A kolostor rózsája. >^KÖZGAZDASÁG £ A rovatért LüKŰ GÉZA felel A márciusi adóbevételek a februári bevételeknek ciaka felét teszik ki A költségvetési kvótával szemben 220.5 milliós hiány mutatkozik PRAGA *— Az adóbevételek március hónapban bruttó 663 millió koronára rúgtak, ami 88 millió koronával több, mint a múlt év márciusában, de alig valamivel több, mint a februári bruttó adóbevételeknek a fele. Februárban ugyanis 1249 millió korona volt a bruttó bevétel. Az első negyedév bruttó bevétele 2725 millió korona, ami 311 millió koronával több, mint a múlt évben volt. Az egyes adónemek közül ezúttal is az egyenesadó bevételek voltak a le9jobbak, amelyek a múlt évvel szemben 59 százalékkal, az első negyedévben pedig a múlt évvel szemben 25.5 százalékkal voltak magasabbak. A forgalmi adó bevételek márciusban a múlt évvel' szemben 18.8, az első negyedben pedig 9.8 százalékos gyarapodást mutatnak. A fogyasztási adó1* márciusban 10.3, negyedévi viszonylatban pedig 9.4 százalékkal növekedtek. Az illetékek gyarapodása márciusban 15.5 százalék, az első negyedévben pedig 8.4 százalék. Ezzei szemben a vámbevételek márciusban a múlt évvel szemben 16, az első negyedévben pedig 15.5 százalékkal csökkentek. A márciusi tiszta adóbevételek 452.9 millió koronára rúgnak és így nem érték el a költségvetési előirányzatban feltételezett 673.4 millió koronát. Áz év első negyedében a úszta adóbevétel 2004 millió korona volt, ami viszont 16 millióval kevesebb, mint' a költségvetési kvóta, A múlt esztendőben. 37.2 millió korona volt a költségvetési kvótahiány. A szőlő- és gyümőkskereskedelem megmentése érdekében a kárpátaljai hegyközségek szövetsége hűtött gyiimöksszáilitó vagonok forgalomba állítását követeli BEREGSZÁSZ. — A kárpátaljai hegyközségek szövetsége a napokban tartott értekezletén behatóan foglalkozott a szőlő- és borértékesítés máig megoldatlan kérdéseivel. Az államfordulattal a kárpátaljai szőlőtermelés elvesztette évszázados piacát, Lengyelországot s a csehszlovák kereskedelmi politika sehol nem szerzett uj fogyasztót, sőt ellenkezőleg, szinte korlátlan borbehozatalt biztosított egy sereg bortermelő országnak. A szőlő- és borértékesítés problémája nem sok gondot okozott a kormánynak, mely nemcsak elhanyagolta a piacszerzést, de a termelők által teremtett kiviteli lehetőségek kiaknázását sem mozdította elő szállítási kedvezményekkel és a szállításhoz szükséges megfelelő teherkocsikkal. A szőlőszál- litó államok mindeovike modern és hűtőberendezéssel ellátott kocsikat bocsát a szőlőexportőrök rendelkezésére és igy védelmet nyújt a szőlőrothadás ellen, Csehszlovákiában gyümölcsszállitó hütött (—) A Szlovákiai Gyáriparosok Központi Szövetsége május 3-án, kedden fél 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara épületében. A közgyűlésen felszólal Mlcoch kereskedelemügyi miniszter, majd a szlovákiai gyáriparosok szövetségének főtitkára tartja beszámolóját és végül a csehszlovák gyáriparosok prágai központi szövetségének képviselője mond beszédet, (—) Szigorú rendelet az orvhalászat ellen. Pozsonyból jelentik: Az utóbbi időben a hatóságoknak tudomására jutott, hogy Szlovákiában rendkívül módon elterjedt az orvhalászat és hogy seholsem tartják be a haltenyésztés érdekében elrendelt tilalmi időket. Az országos hivatal ezért most rendeletben nyomatékosan figyelmezteti az összes alárendelt hivatalokat, hogy tilos a tilalmi időben való halászat, valamint az ekkor fogott halak szállítása és darusítása. A hivataloknak őrködniök kell a tilalmak betartása fölött és kihágás esetén a legszigorúbban kell eijárniok. Az ellenőrzésnek természetesen ki kell terjednie a szállodákra, vendéglőkre és halkereskedésekre is, (—) Megindul a jugoszláv Duma-hajózás. A jugoszláv dunahajózási társaság május elején megindítja rendszeres heti járatait Bécs—Pozsony—Komárom—Budapest—Bdgrád és Lom között mindkét hányban. Az első május 6-án indul Pozsonyból, még aznap este Budapestre érkezik, ahonnan azonnal folytatja útját Belgrád, Románia és Bulgária féld Visszafdé a hajó hétfőn reggel indul Belgrádból. kedden délután Budapestről és szerdán délelőtt ismét Pozsonyiba érkezik, . kocsik nincsenek használatban. Ezért történik meg azután az, hogy félig rothadt állapotban érkezik meg az izes kárpátaljai szőlő és más lágyhéjú gyümölcs a történelmi országokba vagy külföldre. A hegyközségek szövetsége a legnagyobb nyomatékkal. fogja tehát* követelni a hütött gyümblcszállito kocsik forgalomba állítását. A. szőlőszállítás túlságos kockázatosságának kiküszöbölése céljából az értekezlet résztvevői szükségesnek látták, hogy szőlő- birtokosaink a rendkívül vékony és puha- héju szőlők helyett vastagabb s igy szállítást jobban álló, kevésbbé rothadó szőlőt termesszenek, A vastagabb héjú szőlők oltványai azonban csak külföldről szerezhetők be és ezért a hegyközségek szövetsége a földművelésügyi minisztertől fogja kérni az oltványok behozatalának engedélyezését. . A szőlőtermelők tájékoztatása céljából a hegyközségek szövetsége évkönyvet fog kiadni. (—) Az erdőmérnökök tiltakoznak uj erdészeti főiskola felállítása ellen. Az erdőmérnökök országos egyesületének jóléti bizottsága a napákban megtartott ülésén foglalkozott az erdő- mérnökök és az erdészeti főiskolából kikerült végzett növendékek gazdasági helyezetévd, valamint az uj erdészeti főiskola felállításának ter- vévd. A bizottság egyhangúlag tiltakozott uj erdészeti főiskola felállítása ellen, részben köz- gazdasági szempontból, részben, mert az erdészeti főiskolát végzett növendékek elhelyezkedése amugyis nagyon nehéz. A statisztikai kimutatások szerint ugyanis évente csak negyven szabad hely üresedik meg, (—) Pöstyén kőbányát bérelt. Tudósítónk jelenti: A pöstyéni képviselőtestület elhatározta, hogy a közdi Banka községben levő Antal-féle kőbányát kibérH. A városnak szüksége van kavicsra utalnak karbantartására. Pöstyén város a bánya kibérlésével 50 százalékkal olcsóbban jut kitűnő minőségű kavicshoz. (—) Bemutatják a Budapesti Nemzetközi Vásáron a felhőkarcolóépitkezést Budapestrről jelentik: Rendkívül nagyarányú lesz ebben az évben a vas- és gépipar részvétele a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A mezőgazdasági és szerszámgépek, vasúti felszerelések, mindenféle fél- és egész gyártmányok mellett a közönség érdeklődését bizonyára rendkívül le fogja kötni az Iparcsamok előterében fdállitott hatalmas vaskonstrukció. Munka közben fogják itt demonstrálni, hogy folyik a felhőkarcolóépitkezés, amelynek lényege, hogy először készül el az épület vasváza a földszinttől a legmagasabb emeletig és csak azután kezdik lentről lefelé a vasszerkezeti vázat téglafalakkal kitölteni. A Budapesti Nemzetközi Vásár április 29-én nyílik meg és május 9-ig marad nyitva. 9 a Magyarországon felemelték a csehszlovákiai tűzifa behozatali kontingensét A fakivitel és behozatal márciusi és első negyedévi adatai. PRAGA. — Ez év márciusában a .fabehozatal Csehszlovákiába 1218 vagont (10.000 kg-javai) tett ki a februárban behozott 1408 vagon mennyiséggel szemben, 1938 első három hónapjában a fabehozatal a multévi azonos időben behozott 2453 vagonnal szemben 3179 vagonra rúgott. A fakivitel márciusban 10.857 vagon volt 47.03 millió korona értékben, mig februárban 1 !. exet 831 vagont exportáltunk 45.39 millió korona értékben. Az év első három hónapjában <i fakivitel 34.119 vagonra rúgott 134.86 millió korona értékben, míg tavaly az első évnegyedben 25.558 vagont tett ki a faexport 92.34 millió korona értékben. Márdusban tehát mennyiség tekintetében 8 százalékkal csökkent, de értékben kereken 4 százalékkal emelkedett a fakivitel februárral szemben, A fabehozatal márdusban februárral szemben mintegy 14 százalékkal esett. Magyarországon a Magyar Általános Hitelbank és a Hangya-szövetkezet szindikátust alapított, amely a Csehszlovákiából való tüzifabe- hozatallal fog foglalkozni. Ez a szindikátus a magyar fatermelés egyrészének értékesítését is vállalta. A csehszlovákiai tűzifa behozatali kontingensét a multévi 10.000 vagonról idén 14.500 vagonra emelték fel. Az ezévre igéit nagyszabású vasúti tarifareform csak jövő nyárra készül el PRÁGA — Többizben jelentettük, hogy ai vasutügyi minisztérium már hosszabb ideje dolgozik nagyszabású tarifareformján. A reformmunkálatok megkezdésekor feltételezték, hogy az nj tarifák már ezévben érvénybe lépnek, amikor azonban a munkák elhúzódása következtében nyilvánvaló lett, hogy az idén az uj tarifák bevezetéséről már szó sem lehet, végső határidőként 1939 január 1-ét emlegették, A munkálatok jelenlegi állása szerint azonban ezt a határnapot sem tudják betartani és a Lldové No- viny értesülései szerint az uj farifa előreláthatólag csak 1939 julius l-ével léphet életbe. Ez a határidő sem bizonyos azonban, mert nincs kizárva, hogy az érdekelt körök a -tarifajavaslat egyes pontjai ellen kifogásokkal fognak élni* ami annál is valószínűbb, mert a tanácskozások menetéről alig kapnak tájékoztatást. Februárban valamivel javult a húsfogyasztás PRAGA — A hús- és zsirfogyasztás februárban az előző hónaphoz képest alig változott* amellett azonban tekintetbe kell venni, hogy; február három nappal rövidebb volt és ha a napi átlagot tekintjük, úgy enyhe fogyasztás! emelkedésről lehet beszélni. A húsfogyasztásban különös átcsoportosulás következett be, ameny- nyiben a sertéshús fogyasztása, amely januárban erősen csökkent, imost enyhén emelkedett és ezzel a valamivel csökkenő marhahusfogyász- tást túlszárnyalta. 1937-tel szemben 15.3 száza* lékkai nagyobb volt a húsfogyasztás. A zsirfogyasztás a múlt évhez hasonlóan most is csökkent februárban, de még igy is magasabb 4.3 százalékkal, mint 1937-ben. A fogyasztás fejlődése február hónapban a januárival és a multévi februárival összehasonlítva a következő: február január 1938 1937 1938 1937 1000 métermázsánként marhahús 118 102 124 110 sertéshús 125 111 122 110 húsfogyasztás összesen 259 242 280 249 sertészsír - . 40 38 40 39 zsirfogyasztás összesen 48' 46 49 47, 1938 első két hónapjában az ossz-húsfogyasztás (1000 métermázsában) 559 (tavaly 492)j volt, azaz 13.6 százalékkal gyarapodott, a zsirfogyasztás pedig 98 (92) volt, azaz 6.5 százalékkal volt magasabb, mint a múlt esztendőben; (—) Kliringkifizetések ée előlegek. A Zemskái Banka jelenti, hogy a csehszlovák hitelezők követeléseit április 22-ig a jugoszláv kiír ingben a 138.470. számig, az olasz kliringben pedig a 2.Í10. számig fizette ki. — Előlegeket ikliringkövetélésekre nem engedélyeztek. ( —) A csehszlovák répatermelők köz* ponti szövetkezete ezidei közgyűlését április 28-án tartja Pozsonyban a mezőgazdasági múzeum' télikertjében,